Mivel kezdődtek a pszichedelikus kutatások? Hogyan néztek ki az első LSD-terápiák? Lehet-e hasonló tudatállapotot elérni szerhasználat nélkül is? Milyen hatásokkal járnak ezek az élmények? Cikkünkben az LSD születéséről, virágzásáról és helyettesítéséről írtunk.

Albert Hofmann 1943. április 19-i hazabiciklizésével indult útjára napjaink egyik leghíresebb pszichedelikuma, az LSD. Ez volt az első olyan alkalom, amikor valaki szándékosan használt LSD-t. Az első róla szóló publikáció után a kutatók hamar felismerték a szerben rejlő lehetőségeket. A hatását látva először úgy gondolták, hogy egyfajta modellpszichózist vált ki a fogyasztóból, melyet ezáltal laboratóriumi körülmények között tudnak vizsgálni. A kutatásokban résztvevők reakciói azonban hamar megdöntötték ezt az elképzelést. A pszichózissal szemben ugyanis magasan szervezett kognitív mintázatok, illetve szorongás helyett gyakran kellemes érzelmek jelentek meg. Az 1950-60-as években fénykorukat élték a pszichedelikummal való kutatások és terápiák. Felhasználásának módja azonban különböző irányokat vett. Az ötvenes évek elejétől Európában a pszichoanalitikus terápia segédeszközeként tudott érvényesülni. Sandison, brit pszichoanalitikus az LSD-t pszicholitikus, azaz “léleklazító” szernek nevezte, és ebből kifolyólag 120 mikrogramm szert fogyasztottak 20-30 ülésen keresztül.

Ezzel szemben Amerikában az LSD főszerepet kapott a terápiában. Humphrey Osmond megfigyelte, hogy súlyos alkoholisták gyógyulnak ki betegségükből a pszichedelikus élményeik hatására. Felfedezését tovább vizsgálva már-már transzcendens élményeket idézett elő pácienseinél. Ehhez azonban jóval nagyobb adagokra volt szükség, mint amennyit Európában használtak: Osmond 200-500 mikrogrammokat használt, mindössze 1-3 alkalommal.

A pszichedelikus üléseket szermentes pszichoterápia követte, ahol az élmények feldolgozásán, integrálásán volt a hangsúly.

Az LSD további útját szinte mindenki ismeri: a felelőtlen felhasználás miatt 1969-ben betiltották, a szerrel való kutatásokat ellehetetlenítették. Azonban a módosult tudatállapotok jótékony hatását felismerve a transzperszonális pszichológusok elkezdtek más, legális technikák után kutatni. Az egyik legismertebb és legelterjedtebb módszer a Grof házaspár által kifejlesztett holotróp légzés.

LSD helyett: a holotróp légzés

Stanislav és Christina Grof a hetvenes évek végén fejlesztették ki a holotróp légzéstechnikát, amely nem csupán önismereti, hanem pszichoterápiás jelleggel is bír. Egyik kulcsgondolata, hogy a holotróp tudatállapotokban (más néven módosult vagy nem szokványos tudatállapotokban) gyógyító erő rejlik. Ezt az állapotot érték el korábban pszichedelikus hatású gyógynövényekkel vagy szintetikus szerekkel. Betiltásuk után azonban új technika kifejlesztésére volt szükség, melyet végül a felgyorsult légzésben találtak meg.

A holotróp légzéstechnika a transzperszonális pszichológia szemléleti keretében fogant meg, így fontos említést tenni a psziché kiterjesztett modelljéről. Korábban a tudatos és tudattalan tartalmak (Freud nyomán) csak a perszonális, azaz születés utáni élményekre vonatkoztak. A transzperszonális pszichológia azonban további két szintet vezet be: a perinatális, azaz születés előtti, és a transzperszonális, azaz egyénen túli szinteket. Utóbbi sokat merít Jung kollektív tudattalanjából.

Az elmélet szerint bizonyos traumák, amelyek a problémáinkat okozzák, túlmutatnak a perszonális tudattalan szintjén. Ebben segít a holotróp tudatállapot elérése, amely során kapcsolat nyílik mindhárom tudattalan tartalma felé.

A traumatikus élmények megélése és feldolgozása pedig gyógyító erővel bír.

Mi történik holotróp légzés során?

A holotróplégzés-foglalkozásokat általában csoportosan tartják, amelyek élén úgynevezett képzett facilitátorok állnak. A módszer alapja az órákon át tartó, gyorsított légzés. Az emberiség már évszázadok óta használja a légzőgyakorlatokat a tudat befolyásolására. Nem véletlen, hiszen a légzés szándékos felgyorsítása csökkenti a psziché védekező mechanizmusait, így könnyebben hozzáférhetünk a tudattalan és tudatfeletti információkhoz. A holotróp tudatállapot elérésében segít még a megfelelő zene, amely szintén szerves részét képezi a legtöbb rituálénak. Miután sikerül magunkat teljesen átadni a zenének, könnyebben átjuthatunk vele a pszichés védőgátjainkon. Segít felszabadítani az elnyomott emlékekhez fűződő érzéseinket, illetve kifejezni azokat.

A ritmikus zene és gyorsított légzés segítenek egy másik tudatállapot elérésében.

Fontos, hogy a légzés során elengedjük a logikus, gondolkodó énünket, és spontán módon reagáljunk minden érkező ingerre. A gyakorlat során gyakran előfordul, hogy elsőre olyan furcsának tűnő reakciók törnek fel, mint sírás, nevetés, állathangok, reszketés, grimaszolás. Azonban ezeket semmiképpen sem érdemes lekorlátozni, hiszen hozzátartoznak az eddig elnyomott energiák felszabadulásához, ami pedig a gyógyulás folyamatának része.

Az előbb említett reakciókhoz szorosan fűződnek a további fizikai megnyilvánulások. Holotróp állapotban megjelenhetnek olyan testi reakciók, amelyek valamilyen pszichológiai jelentéssel bírnak a személy életében. Egy eseten keresztül bemutatva: egyszer egy férfi újraélte a saját születését, közben pedig a nyakán kékes csík jelent meg. Kiderült, hogy világrajövetelekor a nyakára tekeredett a köldökzsinór, és az látszódott a légzés alatt.

Vannak, akik gyermekkori, míg mások spirituális élményeket tapasztalnak a légzésgyakorlat alatt.

Miután átéltük az adott élményünket, a feszültség megszűnik. Ekkor következik a légzésgyakorlat lezárása. Ezzel azonban még nem ért véget a foglalkozás, hiszen annak elengedhetetlen része az élmények feldolgozása is. Elsőként egyénileg, valamilyen alkotó folyamat által (például mandala vagy kollázs készítése), ami segít összegezni az elmúlt órákban tapasztaltakat. Végül pedig egy közös megbeszélésen a résztvevők bemutathatják és elmesélhetik egymásnak mindezeket. A csoport szintén segít az élmények feldolgozásában. A facilitátorok egyik fontos feladata, hogy senkit ne engedjenek haza addig, amíg nem győződtek meg a jóllétükről.

A légzést követő alkotói munka segít integrálni és feldolgozni az élményeket.

Milyen hatásai lehetnek?

A holotróp légzéstechnika célja eredetileg az önfelfedezés volt, de a sok évtizedes tapasztalatok alapján ennél többre is képes. Mentális zavarok közül pozitívan hatott a depresszióra, fóbiákra, szorongásra, valamint az önbecsülésre is. Javulás mutatkozott olyan pszichoszomatikus panaszok esetén, mint a migrén és a pszichés eredetű asztma. Továbbá bizonyos tisztán szervi eredetű betegségek tüneteit is csökkentette, mint a garatgyulladás vagy hólyaghurut. Végül pedig

a tapasztalatok azt mutatják, hogy a holotróp légzés jótékony hatással van a személyiségre,

életerővel ruházza fel a személyeket.

Habár a holotróp légzés nagy népszerűségnek örvend a paratudományos körökben és a laikusok között, a tudomány nehezen fogadja el. Nem olyan meglepő, hiszen sok helyen határozottan szembemegy a hagyományos pszichiátriával. Utóbbi a holotróp, azaz nem szokványos tudatállapotokat kóros tünetként diagnosztizálja, míg a transzperszonális szemlélet szerint mindez csupán az öngyógyítás folyamata, melyet nem elnyomni, hanem elősegíteni kellene.

Összességében tehát a holotróp légzéssel kapcsolatos tapasztalatok pozitívak, ám ahogy minden testi vagy lelki sérülésnél, itt is fontos a hozzáértő szakember jelenléte. Jelen cikkünk csupán egy rövid betekintést adott a holotróp légzésről. A technika kipróbálása megfelelő szakember nélkül, otthoni körülmények között semmiképpen nem ajánlott!

 

Felhasznált irodalom: Grof, S. és Grof, C. (2010). Transzlégzés - Holotróp légzéstechnika - az öngyógyítás új útja. Budapest: Animus Kiadó. Szummer, Cs. (2016). LSD és más “csodaszerek”. Budapest: HVG Könyvek.