Örökséget átadni és népszerűsíteni – a 100 Tagú Cigányzenekar mindezt rendkívül magas szinten teszi. Több mint harminc éve alakultak, és 2014 óta magyar hungarikummá váltak „a zenekar világhírű művészi és hagyományőrző gyakorlatának” köszönhetően. Február végén fergeteges koncertet adtak az Arénában. Élményanalízisünk.

A hagyományőrzéssel foglalkozók jól tudják, hogy milyen nemes és egyben nehéz feladatra vállalkoztak. A 100 Tagú Cigányzenekar tíz év után újra játszott az Arénában, és érezhető volt a levegőben, hogy megváltozik valami, amikor a zenészek felvonultak a színpadra. A kezdés előtt kiderült, a zenekar összetartását az est során az is fokozni fogja, hogy a januárban elhunyt világhírű cimbalomművészre, Ökrös Oszkárra emlékeznek együtt. Sugárzott belőlük egyfajta kollegiális tisztelet és mély alázat.

Ökrös Oszkárra emlékezett a zenekar minden tagja. (kép forrása: 100 Tagú Cigányzenekar weboldal)

A 100 Tagú Cigányzenekar mind felállásában, mind játékában  egyedülálló formáció,

nem csupán Magyarországon, hanem az egész világon. Az est alatt a vendégelőadókkal együtt közel százötven zenész volt egyszerre a színpadon, hivatalosan pedig százharmincnyolc állandó fővel dolgoznak. Repertoárjukban megszólaltatták Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Erkel Ferenc, illetve Brahms, Strauss, Berlioz, Vittorio Monti és Rossini csodálatos műveit is. A zeneszámokat rendkívül precízen és játékos virtuozitással muzsikálták végig. Felemelő érzés volt hallgatni nyolc cimbalom játékát, a nagybőgők mély alaphangjait, és természetesen a szebbnél szebb hegedű- és csellószólamokat vagy klarinétszólókat. Az est során szerepelt még a Masa házaspár (a Sabbathsong Klezmer Band alapítói) és Bolyki Balázs is, a gospel kórusával együtt.

https://www.youtube.com/watch?v=yPQ9dkTyU4k

Élményanalízis:

Flow  – 5/4

Egy ilyen koncert tökéletes lehetőség arra, hogy figyelmünket a külvilágról a zenére összpontosítsuk. Akár szemünket lehunyva, átadhatjuk magunkat annak a hangzásvilágnak, amit a 100 Tagú Cigányzenekar elénk varázsol. Ennél jobban már csak az segítené az elmélyülést, ha mi magunk is a zenekar soraiból élvezhetnénk a zenélés katartikus élményét.

Intenzitás  – 5/3

Egy komolyzenei koncert repertoárja nagyban meghatározhatja, milyen mértékben aktivizálnak minket a hallottak. Az Arénában felcsendültek tempóját tekintve gyorsabb zeneszámok is, ám számunkra a lassabb darabok nyújtották az igazán felemelő érzést, mint például Jules Massenet Thais című operájának egyik híres részlete, a Meditáció. A zeneszám segíthet egy relaxált állapot eléréséhez is.

Különlegesség  – 5/5

A 100 Tagú Cigányzenekart hallgatva egy újszerű és máshoz nemigen hasonlítható élményben lehet részünk. Habár az általuk játszott zeneszámok többnyire ismertek voltak számunkra, a zenekar előadásmódja, kisugárzása mégis egyedivé és különlegessé tette azokat.

Inspiráció  – 5/3

Minden zenekedvelőnek, ám zenész palántáknak kétségkívül inspiráló a zenekar teljesítménye. Továbbá nem titkolt céljuk az utánpótlás oktatása, a magyar cigányzene, a magyar nóta és népzene ápolása is. Ugyanakkor sokaknak jelenthetik a könnyed, gondolatmentes kikapcsolódást.

Megoszthatóság  – 5/2

Az élményt tekintve abszolút szubjektív, ki mennyire és hogyan vonódik be egy komolyzenei koncertbe. Az online felületen való megoszthatóság véleményünk szerint közel sem adja át azokat érzéseket és azt a hangzást, amit a helyszínen megtapasztalhattunk.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik

  • szeretik az igényes komolyzenét,
  • szívesen kikapcsolódnának a rutinos hétköznapok után,
  • feltöltődésre és pihenésre vágynak,
  • kíváncsiak, milyen egy magyar zenei hungarikum.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.