Budapest közel sem tartozik a techno-nagyhatalmak közé. Azonban egyre nagyobb teret kap a techno-kultúra: tematikus klubok és vendéglátó egységek nyíltak, lassan heti rendszerességgel jönnek techno headlinerek, az első fővárosi Boiler Roomos bulira pedig pillanatok alatt elkeltek a jegyek. Idén tavasszal pedig elképesztő felhozatalt raktak össze a különböző buliszervező csapatok: Pan-Pot, Tale of Us, Henrik Schwarz, Andhim, Seth Troxler, Klangkarussell, csak hogy néhányat említsünk. Emellett persze több kisebb eseményen is dübörögnek a négynegyedes dalok, volt egy Több Technót a Parlamentbe demonstráció, illetve a hónap végén kezdetét veszi a City Matiné is. Pszichológus szemmel a techno zenét és kultúrát vizsgáltuk, amelynek ugyan keretet ad a 4/4-es ütem, mégis határtalan lehetőségek rejlenek benne. Élményanalízisünk.

Nem mondunk újat azzal, hogy a zene ősidők óta az egyik legkedveltebb eszköze az emberiségnek az érzelmi állapotok kiváltásához vagy azok kezeléséhez. Ezek pedig különböző fiziológiás változásokat is előidéznek testünkben dallamtól, ritmustól, kedveltségtől függően. Napjainkban már a zeneterápia sem ismeretlen fogalom, ahol kontrollált keretek között használják a zene gyógyító erejét.

A zene és a tánc önmagában képes Flow-élményt eredményezni,

azonban sokan próbálják ezt a hatást „megdobni” valamilyen szerrel. Akár stimuláns szerekkel, mint kokain, nikotin, koffein vagy valamilyen amfetamin származék; akárdepresszáns szerekkel, mint altató- vagy szorongásoldó gyógyszerek, ópiát származékok vagy alkohol; akár hallucinogénekkel, mint meszkalin vagy kannabisz.

Árnyaljuk a techno=drog sztereotípiát

Demetrovics Zsolt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar dékánja szerint minden kornak megvan a maga zenei irányzata, amelyhez a drogfogyasztást csatolja a közvélemény. Gondolhatunk itt a különböző törzsi szertartásokra, a 60-as évek pszichedelikus rockzenéjére vagy 21. század elektronikus irányzataira. A szakember egy korábbi interjújában arról is beszélt, hogy szerinte a klubokban való drogfogyasztás globális jelenség, amely némileg független a zenei stílustól. A különböző szerhasználati szokásokkal is foglalkozó kutató szerint a szórakozóhelyeken történő droghasználat nem feltétlenül a deviáns csoportokhoz köthető. Emellett a fogyasztásban nagy szerepet tulajdonít az elmúlt évtized társadalmi változásinak, a világ felgyorsulásának, illetve a reklámok azon üzenetének, hogy

pénzért minden megvásárolható, még az érzelmek is.

Tehát egy erre szocializált egyén rossz hangulatának öngyógyítási kísérleteként is tekinthetjük az illegális szerhasználatot, ami persze nem működik a drogok visszacsapó hatása miatt.

A techno sokarcúságát mutatja, hogy létezik kifejezetten olyan csoport, amelyben az elektronikus zene kedvelői kiterjeszthetik élményeiket közösségi és önismereti tapasztalatokkal is. Az alapítók szerint a techno és a drogfogyasztás sztereotip összekapcsolása kezd háttérbe szorulni. Csoportjukban pedig meditáció által próbálják átkeretezni a drogok mögötti hiányélményt, illetve bemutatni a drogok által előidézett állapothoz közeli impressziót.

Buli, buli, jön a szombat este

Élményanalízisünk alapjául kiválasztottuk a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül az Akváriumba érkező Tale of Us fellépését, mint tipikus klub bulit. Ugyancsak itt lépett fel Henrik Schwarz & Bugge Wesseltoft zongoraalapokra épülő, rengeteg elektronikával különlegessé tett produkciójával. Illetve kilátogattunk a Szabadság térre április 8-án, hogy megvizsgáljuk mi is ez a rengeteg kérdőjelet ébresztő Több Technót a Parlamentbe nevű demonstráció. Véleményünk szerint e három esemény remekül reprezentálja, hogy a techno zene mennyi lehetőséget és örömforrást rejt. A bulikról átszellemülve írunk pár sort. Az ottani állapotot felidézve próbáljuk átadni a hangulatot, lefesteni az élményt. Értékelésünkben pedig összegezzük a négynegyedek által kapott impulzusokat.

Tale of Us

Egy fárasztó héttel a hátad mögött, a barátokkal eltöltött kellemes beszélgetés után belépsz a buli helyszínére. Megy a warm up, néhányan már eufórikus állapotban lépegetnek, sokan még a pultnál, mások oldalt beszélgetnek. Kikérsz egy sört, de már a sorban állás közben áthat a négynegyed és a lábaddal kíséred az ütemet. Megfordulsz, elindulsz a tömeg felé, a ledfalon nincs semmi extra vizuál, mégis ez az, amire igazán vágysz a zene mellé. Lassan csak a zenére koncentrálsz, mire teljesen átszellemülsz, meg is érkezik az est fő produkcióját szolgáltató DJ-páros. Bevillannak a korábbi szettjeik felvételei, főleg a klubos fellépések, felidéződnek az emlékek. Részben ezek miatt már az első track első ütemétől kiráz a hideg. Körülbelül minden kiállásnál és dropnál megismétlődik ez: leáll a zene, felgyúlnak a fények, jönnek az effektek, majd a beindul a zene. Ezek – sajnos – véges sorozata repít téged olykor eufórikusan, olykor ellazulva, a hétköznapi problémáktól megszabadulva.

Azoknak ajánljuk a klub bulikat, akik:

  • fontosnak tartják a hangzásvilágot, a technikai felszereltséget,
  • igazi, egész testet és lelket átjáró techno-élményre vágynak.

A közeljövőben hasonló lesz: Seth Troxler, Charlotte de Witte.

A Tale of Us teltházas estéje az Akváriumban Fotó:Boda Gábor

Móka és kacagás, no meg techno a Szabadság téren

Első látásra nem veszed komolyan az eseményt, lajhár simogatós kamu eventekhez hasonlítod. Ahogy telnek a hetek látod, hogy valami komoly készülődik. Meglátod a zenei felhozatalt, csak pislogsz. A techno-bulik nagy hazai nevei közül szinte mindenki ott van a line upon. Úgy döntesz, hogy kimész, mert remek tavaszi idő van. Karányi laza szettje fogad. A napsütésben körbenézel: örömükben kiabáló és szaladgáló gyerekek a játszótéren, mellettük aggodalommentesen lépegető szülők, a DJ pult előtt néhány, a szabadságot teljesen megélő egyén élvezi a zenét, mások piknikeznek a fűben. Gyűlik a tömeg, a létező összes stílusú ember megjelenik kortól, anyagi helyzettől függetlenül. A DJ-k váltják egymást, lassan besötétedik, a lábad ugyanúgy jár, miközben a barátaiddal beszélgetsz. A tempó kicsit változik, veretősebb számok jönnek, visz magával a lendület. Sokakat még az Instantba is visz a buli folytatására, de te már tökéletesen megkaptad, amire vágytál.

Azoknak ajánljuk a szabadtéri bulikat, akik

  • családi-baráti közegben szeretnének lépegetni, időt eltölteni a hétvégéken,
  • beleszeretnének kóstolni a nyári techno zenei fesztiválok világába.

A közeljövőben hasonló lesz: City Matiné, Cruisin Boat.

Örömteli vasárnap este techno zenével a Szabadság téren Fotó: Trenka Attila

Henrik Schwarz & Bugge Wesseltoft Scripted & Prepared Pianos

Az előző hétvégi bulik után valami könnyedebb zenei élményre vágysz. Az éjszakát sem akarod meghódítani. Tökéletesnek tűnik egy kis akusztikus zenével kísért lépegetés. A terembe lépve egy lightos elektronikus zongoraprodukciót hallasz, többen a földön ülnek, legtöbben beszélgetnek. Először nem érted, hogy miért pont ez fogadott. Aztán,

ahogy közeledik a főkoncert, úgy növekszik az arousal szinted, amihez tökéletesen passzol a zene.

Megérted, miért ez a hangzásvilág fogadott. Ezután besétál a két úriember, leülnek a zongoráik mellé. Amelyek egyébként teljesen különbözőek, ők viszont igencsak hasonlítanak, hátulról. Wesseltoft az ujjaival bűvöli az akusztikus, majd az elektronikus zongoráját. Közben Schwarz körülbelül háromféle keverőn pakolja az ütemeket. Néha egymásra néznek, ekkor tudod, hogy valami hihetetlen összhang van köztük. Nemsokára a hangfalak segítségével szűrődik feléd a harmónia. Eszedbe jut az elektronikus zenével kapcsolatos kritika, ahogy az idősebb korosztály nem érti mit tekerget a DJ azon az „izén”. Na, az ilyenek embereknek ajánlanád az ehhez hasonló eseményeket. Ahogy mozog Schwarz keze, úgy változik meg szinte minden ütem. Váltakoznak az elektronikus és az akusztikus részek, bár többségben együtt szólnak. A fellépők elköszönnek, majd visszajönnek. Eljátsszák azt a tracket, ami miatt megkedvelted őket.

Teljes az eufória. Szétszedtek. Vége.

Azoknak ajánljuk az akusztikus alapokra épülő bulikat, akik:

  • nyitottak a klasszikus és a modern elemek összehangolásra,
  • egy igazán exkluzív elektronikus zenei élményre vágynak.

A közeljövőben hasonló lesz: Jeff Mills

Henrik Schwarz & Bugge Wesseltoft © Posztós János - Budapesti Tavaszi Fesztivál

Élményanalízis

Flow:− 5/5

Bármerre tapostunk elmondható volt, hogy amint csak a zenére akartunk figyelni, akkor ezt meg tudtuk valósítani. A négynegyedes ütem egyfajta biztonságot ad, hogy mire számítsunk, mégis teljesen eltérő, hogy egyes DJ-k vagy producerek mit prezentálnak a közönségnek. Ez a két tényező pedig tökéletesen segíti, hogy flow-élmény jöjjön létre.

Intenzitás:− 5/4

Egy jó techno szett az egész testet megmozgatja, leköti a gondolatokat, a zenére és az előadó mozdulataira figyelsz. Ahogy a bulikon, úgy metrón állva és technót hallgatva is elérhető ez az állapot. Ezzel is segítve a szürkeségből való kiszabadulást, vagy az utazás közben a mentális pihenést.

Különlegesség:− 5/5

A cikk célja volt bemutatni, hogy mennyi sokszínű impulzust kínál a techno-kultúra. A négynegyed a keretet adja, de a benne rejlő lehetőségek végtelennek tűnnek.

Inspiráció:− 5/3

A techno más-más hatást érhet el személyenként: egyesek számára kitárja a világot, míg mások számára pont, hogy segít kizárni azt.

Megoszthatóság:− 5/4

Egy klubos szettre pedig teljesen eltérő motivációval érkeznek emberek. Egy művészibb performansznál inkább csak utána tudjuk megosztani tapasztalataikat, hiszen közben érdemesebb az előadók munkáját is figyelni a színpadon. Szabadtéri, matiné hangulatú eseményeken az emberek családjukkal, barátaikkal mennek ki. Gyerekek és kutyák is színesítik a társaságot. Szinte mindenki beszélget.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.