A Portico Quartet zenéje a jazz, az ambient, a minimalizmus és az elektronika rendkívül különleges, hipnotikus elegye. A zenekar kisebb kitérőben együttműködött már többek között Jamie Woonnal és az Alt-J tagjaival is. Zenéjükkel olyan földöntúli világba kalauzolnak bennünket, ahol néha nem is tudjuk, hol húzódik a határ a valóság és a képzelet között. Élményanalízisünk.

A Portico Quartet 2005-ben alakult négytagú formáció, nevükkel az oszlopos előcsarnokok klasszikus koncepciójára utalnak. A tagok cambridge-i és southamptoni egyetemekről érkezve álltak össze egy különleges zenekarrá, ahol megfér egymás mellett a dob, a szaxofon, a hipnotikus ’hang’, a basszus és az elektronikus alap is. Jelenleg negyedik stúdióalbumukkal, az „Art in the Age of Automation”-nel turnéznak Európa szerte, nemrégiben pedig – magyar rajongóik nem kis örömére – egy teltházas koncerten adhattak elő a Müpában.

Portico Quartet. Forrás: Müpa

Zene és flow

A pozitív pszichológia egyik alapvető fogalma a flow, a pillanat, amelyet az ember teljességgel átél, amikor a boldogság valóban elérhetőnek tűnik számára. Csíkszentmihályi Mihály egyik legfontosabb könyvében, a Flow-ban foglalkozik a zene ránk gyakorolt hatásával is a pozitív pszichológia szempontjából. A zenével, amely egy

ősi, szimbolikus és embereket összekovácsoló kifejezésmódja lelkünk rejtett tartalmának.

Érzelmeink, élményeink könnyen megnyilvánulhatnak a zene által aktív és passzív módon egyaránt, és Csíkszentmihályi szerint, ha eléggé figyelünk, könnyen lehet flow az eredmény. Attól függően, hogy analóg (hangminták alapján érzéseket, képeket hívunk elő magunkból) vagy analitikus (zene belső rendjének, eszközeinek felismerése) módon hallgatjuk a zenét, esetleg zenét teremtünk saját magunk, ebben a sorrendben egyre nagyobb az esélyünk az áramlatélmény megtapasztalására. A zene csodája abban is rejlik, hogy teljességet, egészt és rendet képvisel, amelyet, mint jól tudjuk, az emberi lélek nagyon kedvesnek talál.

Portico Quartet a színpadon. Forrás: Müpa

Portico Quartet – zűrzavar és rend, fájdalom és végtelen öröm

A Portico Quartet zenéjében olykor elveszve érezhetjük magunkat. Dalaik gyakran indulnak kellemesen, amelyet aztán egy olykor már-már tébolyhoz hasonló zenei rész követ, majd pedig harmonikus renddel és kerek lezárással végződnek. Úgy érezhetjük magunkat, mintha egy képzeletbeli madár hátán repülnénk a fényben, azonban hirtelen viharba keverednénk, ráadásul a madár is megvadul alattunk. Zuhanunk, dobál minket a szél és arcunkba csap a szúrós eső, lassan talán eszméletünket is elveszítjük. Azonban amikor minden veszni látszik, csodálatos napsütésbe érünk, hirtelen minden simává válik, és katartikus érzések uralkodnak el rajtunk, mintha elértünk volna valamilyen célt vagy megtaláltuk volna az életünk értelmét. Ilyen érzés például meghallgatni a Portico Quartet „Clipper”, vagy a már több elektronikus elemet tartalmazó „Luminous Beam” című művét. Ha pedig szeretnénk egész egyszerűen repülni madarunk hátán, viharos szelek nélkül és átélni valamilyen hihetetlenül felszabadító nyugalmat, hallgassunk bele az „Endless” című dalba. Szemben az előadókkal, a nézőtéren, a fények és a mellkasunkban dübörgő ritmusok hatványaira emelik az értékét mindennek.

https://www.youtube.com/watch?v=Kz6R5754nY8

Egyetlen dolog zavarhat meg minket: a tény, hogy székeinkből nem állhatunk fel, és nem kezdhetünk önfeledten táncolni a csodálatos hangzásban.

Élményanalízis

Flow – 5/4

A performanszot szinte majdnem kizárólag tátott szájjal hallgathatjuk végig. A színpadi látvány az elrendezésből és a hangszerek mozdíthatatlanságából adódóan nem dinamikus. A varázslatos zene mellett a fényekkel van lehetőség játszadozni, azonban ebben az esetben ez nem valósult meg erőteljesen.

Intenzitás – 5/4

Az élmény csak akkor lehetne intenzívebb, ha a hipnotikus zenére hagyhatnánk megmozdulni testünk minden tagját, és nem kötnének minket plüss karosszékeinkhez az ülő koncertek általánosan elfogadott normái.

Különlegesség – 5/5

A Portico Quartet zenei világa valóban szinte hipnotikus. A ’hang’ elnevezésű, UFO szerű hangszer dallamai túlvilágiak, a modernebb és klasszikusabb motívumok együttese pedig egyáltalán nem mindennapi zenei élményként maradnak meg emlékezetünkben.

Inspiráció – 5/4

A színes zenei elemek minden idegünket megfeszítik, olykor gyönyörű képeket vetítenek elénk, akár emlékeink felidézéséről, akár képzeletbeli tájak bebarangolásáról van szó, de érzelmeinket is fenekestül felforgathatják. Ahogyan a Portico Quartet játékát hallgatjuk, tengernyi gondolat indulhat áramlásnak bennünk egyszerre.

Megoszthatóság– 5/3

A koncert sajátossága, hogy ülve, csendben vagyunk kénytelenek végighallgatni és szemlélni mindent, ami a színpadon történik. A megoszthatóság rovására megy ilyenformán, hogy beszélgetni, táncolni, kapcsolatot teremteni a zenével egy ritmusra képtelenség, sőt, mondhatni illetlenség lenne egy ilyen környezetben.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik:

  • kedvelik a különleges, nem megszokott zenét, a provokatív újdonságokat,
  • vágynak arra, hogy kicsit megmártózzanak a melankólia és boldogság furcsa keverékében,
  • keresik a flow-t a zenében is.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.