Ha a látványos zsákolásokról, a szórakozásról és a szórakoztatásról egy mondatban hallunk, nagy valószínűséggel a Harlem Globetrotters jut az eszünkbe. Nem véletlenül, hiszen az egész világon ikonikussá vált a kosárcsapat, aki a kosárlabda elemeit színházba, de még inkább cirkuszba illő jelenetekkel ötvözi, és világszerte szórakoztatja közönségét. A minap Budapesten, a Papp László Sportarénában jártak, amit mi sem hagytunk ki! Élményanalízisünk.

Tavaly éppen 90 éve játszották első mérkőzésüket mindössze 300 néző előtt, akkor még első menedzserük után elnevezve, Saperstein’s New York Globetrotters néven. Mára ez a szám már jócskán megsokszorozódott, Budapesten például több mint negyvenszer ennyi volt a látogatók száma, hiszen közel telt ház fogadta az amerikai kosarasokat.

A kosárlabdashow alapvetően egy mérkőzés látszatát kelti: két csapat, négy játékrész, félidei szünet. Minden más azonban rendhagyó módon zajlott, nem a kosárlabdáé, inkább a show-é volt a főszerep. Előbb azonban, mintegy ráhangolódásként, három kisfiúnak és egy kislánynak szurkolhattunk, akik a Harlem Globetrotters csapatának kabalafigurájával, Globie-val küzdöttek meg székfoglalóban, majd két húszas évei elején járó srác és egy lány vívott táncpárbajt.

A tízperces negyedek a nagyobbnál nagyobb zsákolásokról, a látványos dobásokról, és persze a közönség szórakoztatásáról szóltak. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Aztán megérkeztek a várva várt csapatok! Elsőként az ellenfél szerepében a Washington Generals csapata, majd egy koreográfia keretében a Harlem Globetrotters. Természetesen nem szimpla bevonulást és bemutatást láthattunk, a pálya közepén a kezdőkörben állva minden csapattag bepillantást engedett „tudományába”, és néhány trükköt, látványos mozdulatot mutatott be.

A tízperces negyedek a nagyobbnál nagyobb zsákolásokról, a látványos dobásokról szóltak, és persze a közönség szórakoztatásáról. Hol teátrális „balhézást” imitáltak a bíróval vagy lassított visszajátszásként ismételték meg a jelenetet, hol a nézők soraiból hívtak pályára egy-egy bevállalós rajongót, hol egymás vagy az ellenfél heccelésével nevettették meg a közönséget, de akadt olyan jelenet is, amikor egy játékost a kosárpalánk tetején találtunk meg. Mindezeket a helyzethez illő betanult magyar kifejezésekkel és mondatokkal színesítették, és mindenkit levettek a lábukról.

Élményanalízis

Flow – 5/1

Passzív nézőként figyelmünk teljes mértékben a pályára irányul, csak kapkodjuk fejünket, hogy követni tudjuk a játékot, vagy épp a játékosokat.

Intenzitás – 5/3

A gyors történések, a látványos mozdulatok és változatos show-elemek pörgőssé és eseménydússá teszik az élményt.

Különlegesség – 5/4

Kosárlabdameccset már sokan láttunk, ahogy cirkuszi előadást is, a kettőt kombináló előadást viszont még nemigen. A sport és a szórakoztatás ilyen típusú keverékét legfeljebb egy all-star mérkőzésen, de a Harlem Globetrotters története még különlegesebbé teszi a show-t.

Inspiráció – 5/1

Az élmény teljes mértékű szórakozást és kikapcsolódást nyújthat a legkisebbektől a legnagyobbakig, mindenkinek.

Megoszthatóság – 5/5

Az esemény tökéletesen alkalmas arra, hogy közös programot szervezzünk családunkkal vagy barátainkkal. Sőt, az úgynevezett Magic Pass megvásárlásával lehetőség nyílik – más rajongók társaságában – arra, hogy a játékosokkal együtt legyünk a pályán, eltanuljunk tőlük néhány trükköt, aláírást kérjünk tőlük és fotót készítsünk velük. Így igazi közösségi élménnyé válhat az esemény.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik:

  • inkább a show és a látvány iránt érdeklődnek, és kevésbé a klasszikus kosárlabda iránt,
  • szeretnének egy élménydús programot eltölteni családjukkal vagy barátaikkal.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.