Felfedezésre váró városok végtelen sora hever előttünk, utazni tehát sokfelé lehet és érdemes is. Néha azonban jó, ha hátrahagyjuk sztereotípiáinkat, hogy friss szemmel nézhessünk ezekre a helyekre. Például Pszichológus Szemmel. Élményanalízisünk. 

A világ sokféle: változatos helyeken különböző emberek milliárdjai élnek. Mégis, mikor az olaszok kerülnek szóba, a legtöbb embernek egy karakteres il padrino vagy egy még emblematikusabb mamma juthat eszébe. A többség számára egy átlagos olasz kreolbőrű, hangos és szenvedélyes ember, „hiszen ilyenek az olaszok”. Legalábbis a róluk kialakított sztereotípiáink.

A római hangulatba bárki belekóstolhat, például egy sötétedés után, égősorok alatt felszolgált tinto vinoval.

Azzal, hogy mi a sztereotípia, már több korábbi cikkünkben foglalkoztunk, mert az élet számos területét átszövő, fontos jelenségről beszélünk. (Mint bemutattuk, a sztereotípiák jelen vannak munkahelyünkön, a sportban és a párkapcsolatokban egyaránt.) Működésük alapja mindenhol azonos: egy nagyobb egység tagjaihoz (például egy ország lakóihoz) általánosan érvényesnek vélt tulajdonságokat társítunk – ennek minden előnyét és hátrányát magunkra véve.

A sztereotípiák ugyanis kétélű fegyverek.

Egyrészről kétségtelenül szükségesek, hiszen segítségükkel könnyebben tájékozódhatunk a világban, másrészről kereteket szabhatnak gondolkodásunknak, világlátásunknak.

Ezzel a cikkel szeretnénk szemléltetni, hogy van élet a sztereotípiákon túl is. Épp csak egy karnyújtásnyira bárkitől, aki hajlandó tenni egy lépést az ismeretlenbe.

A város 1285,3 km²-én a turisták 2,6 millió lakossal osztozkodnak.

Rómával kapcsolatban mindenki tudja, hogy történelme többezer évet ölel fel, és ez a múlt a város majd’ minden épületén nyomot hagyott. Azt is tudjuk, hogy az utcák szűkek és Vespán furikázó emberekkel teltek, akik a száradó ruhák alatt bámészkodó turisták hadát előzgetik.

Van azonban a városnak egy más lüktetése is,

valami mélyebb, sokkal elemibb és áthatóbb tartalom.

Rómát is, akár egy barátunkat, mindig más és más oldalról ismerhetjük meg, újabb rétegeit láthatóvá téve magunk előtt. Ezt pedig megtehetjük akár két napra, akár hátralévő életünkre költözünk az örök városba – csak a sztereotípiáinkat kell otthon hagynunk.

Az előttünk láthatóvá vált rétegek alapján Róma maga egy csoda. Egy város, ami folyamatosan lehetetlen helyzeteket generál, kellemetlen helyzetbe hoz, leckéket ad, majd egy pillanattal később elfeledtet veled mindent, amit addig tanultál.

Élményanalízis

Flow – 5/4

Ha valahol, akkor Rómában lehet flowban élni. Lényegében minden nap rá lehet csodálkozni, mennyire fantasztikus a város – magával ragad bárkit, aki hagyja. A flowból azonban kétségtelenül kirángatja néha az embert az az egyszerű tény, hogy vigyáznia kell magára: akár egy zebrán való átkelésre, akár egy zsúfolt utcára gondolunk, észnél kell lennie a városnézőnek.

Intenzitás – 5/5

Rómában a gazdagság minden rétege megjelenik: a hatalmas területen elfekvő ókori fürdők romjaitól a katolikus egyház grandiózus központjáig számtalan lenyűgöző elemmel találkozhatunk. Lényegében minden utcasarkon találhatunk valamit, amiért megéri idáig utazni.

Különlegesség –  5/4

Minden város egyedi, Rómát azonban másokhoz hasonlítani is nehéz. Egyszerre van meg benne a nagyvárosok rendezettsége, és a káosz, a mindent átszövő múlt és a nagyon is élő jelen. Így kapjuk azt a különös elegyet, amit leírni nehezen, megélni azonban annál könnyebben meg lehet.

Inspiráció – 5/5

Tudatosan elszakadsz valamitől amit ismersz, hogy új élményekkel gazdagodj. Mi inspirálhat egy embert, ha nem ez?

Megoszthatóság – 5/3

Elérkeztünk Róma „gyenge pontjához”. A városról és élményeinkről ugyanis mesélhetünk olyannak, aki nem járt még itt, de nem biztos, hogy érdemes. Rómát látni kell, érezni kell, hagyni kell, hogy hasson. Ha szerencsénk van, később találunk valakit, aki szintén részese volt ennek – vele talán megoszthatjuk élményeinket.

Összegezve, azoknak ajánljuk, akik:

  • kilépnének a komfortzónájukból,
  • elég bátrak belevetni magukat egy otthonitól jócskán eltérő világba,
  • élvezni tudják, hogy néha a kontrollt kicsit elvesztve sodródnak az árral.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.