Az NBA a világ legerősebb kosárlabda-bajnoksága. Ez nem véletlen, hiszen a nagy hagyományokkal rendelkező amerikai kosárlabda nemcsak magára az NBA-re, hanem az azt kiegészítő intézményeire is nagy hangsúlyt fektet. Az amerikai egyetemi bajnokság és a G-liga egyaránt az NBA-be való csatlakozást biztosítja a fiatal és tehetséges játékosoknak. Mindkettőt megjárta a magyar kosárlabda egyik legtehetségesebb játékosa, Golomán György. Hogyan élte meg a UCLA-ben eltöltött négy évet? Milyen volt a Westchester Knicks-ben eltöltött idő? Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Interjúnk.
Hogyan telt egy átlagos heted kosárlabdázó egyetemistaként a UCLA-ben?
Hétfőn, kedden és szerdán általában nem volt meccsünk, így a délelőttöket az egyetemen töltöttem. Általában reggel nyolctól délután háromig órákon voltam. A délutánokat az edzőteremben töltöttem a csapattársaimmal. Hetente két meccsünk volt, általában csütörtökön és szombaton, a vasárnapok pihenőnapok voltak. Ehhez nyilván hozzájött az is, hogy amikor idegenben játszottunk, akkor többször előfordult, hogy szerdán már elutaztunk és csak vasárnap értünk vissza.
Az egyetemi kosárlabdacsapatok mekkora figyelmet fordítanak a mentális felkészítésre?
Szerintem több figyelmet fordítanak a mentális felkészítésre Amerikában, de még közel nem akkorát, mint amekkorát kellene. Sok másik sporthoz hasonlóan, a kosárlabda is rengeteg mentális energiát vesz igénybe. Főleg azok esetében, akik magas szinten űzik a sportot. Nap mint nap elvárásoknak kell megfelelni és a bírálatokkal szembenézni.
Én személy szerint nagyon fontosnak tartom a mentális felkészültséget.
Mi volt a legnehezebb, amivel meg kellett küzdened az egyetemi évek alatt és miért?
Nagyon jó élményeim vannak az UCLA-ről és összességében pozitívan tekintek vissza a négy évemre. Nyilvánvalóan megvoltak a mélypontjaim nekem is. Az egyik nehézség a nyelv volt. Az egyetemen pszichológiát tanultam, s mivel az angol nem az anyanyelvem, így több munkát igényelt a tanulás, mint az ottani diákoknak. Ez nagy stresszel járt számomra, amely akár a kosárpályán nyújtott teljesítményemre is hatással lehetett.
Többször szóba kerül az európai és amerikai kosárlabda közti különbségek. Te miben látod az előnyödet európaiként, illetve mit tanulhatunk az amerikai kosárlabdától?
Valóban nagyban különböznek. Eleve vannak szabályok, amelyek különböznek az NBA és a FIBA rendszere között. Az NBA inkább az egyéni teljesítmények felé hajlik, sok 1-1, 2-2 szituációt próbálnak kialakítani a pályán. Európában inkább a csapatjátékra van helyezve a hangsúly és a rendszerben való játékra. A játékosoktól függ, hogy ki melyik rendszerben tudja magát jobban érvényesíteni. Nekem sok időbe telt átvenni az amerikai stílust, valamint amikor hazamentem a válogatottba, szintén nehéz volt visszarázódnom az európai rendszerre.
Mikor meghívót kaptál a New York Knicks G-Ligás fiókcsapatától, a Westchester Knicks-től, a magyar sajtó több helyen arról írt, hogy az NBA ajtaján kopogtatsz. Ezt mennyiben élted meg motiválónak vagy éppen ellenkezőleg, nyomásnak?
Nyomásnak semmiképp nem éltem meg, motivációnak annál inkább! A játékosok a G-ligában mind azért vannak ott, mert be akarnak jutni az NBA-be. Ilyen szempontból nagyon „éhes” a liga.
A G-Ligából már több játékos meg tudta vetni a lábát az NBA-ben – például Robert Covington is. Te miben látod az erősségeidet, amelyekre építeni tudsz?
Az én erősségem mindenképpen az volt, hogy 210 centiméter magas vagyok, és jól dobom a hárompontost, ami a mai kosárlabdában nagy fegyvertény tud lenni egy csapatnál. Ez nyilván magában nem elég. A játékomba be kell építeni további elemeket is, de az említett kettő a fő erősségeim.
Kit tekintesz példaképednek?
Kiskoromban voltak példaképeim, akikre felnéztem. Ilyen volt Lóránt Péter, Németh István vagy Amerikában Michael Jordan. Azonban ahogy idősebb lettem, ez az „idealizálás” eltűnt belőlem. Főleg azért, mert rájöttem, hogy mindenki a saját útját járja és nem feltétlen az a legjobb, ha máshoz hasonlítjuk magunkat, vagy feltétlenül olyanok akarunk lenni, mint akit idealizálunk. Ezért inkább a közvetlen környezetemből próbáltam minél többet ellesni a csapattársaimtól, vagy éppen az ellenfél játékosaitól. Nyilván vannak játékosok, akiknek a játékára odafigyelek az NBA-ben és Európában egyaránt, de már nincs egy meghatározott példaképem.
A tiéd mellett Perl Zoltán és Rosco Allen nevével és sikereivel gyakran találkozhatunk a hírekben, illetve a 3×3 Európa-bajnok magyar férfi U18-as válogatottal is. Hogyan látod a magyar kosárlabda jelenét és jövőjét?
Igen, az összes említett nagyon jó úton jár, mind a saját maguk, mind a magyar kosárlabda szempontjából. Véleményem szerint
sokat fejlődött a magyar kosárlabda az elmúlt években,
ezt bizonyítja több külföldi karrierrel rendelkező játékosunk, illetve maga a magyar bajnokság színvonala is. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy még nagyon sok dolog van, amiben fejlődhetünk és amiben nem tartunk ott, ahol kellene.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Befejeződött a szezonom a Knicks-nél, úgyhogy most ismét szabadúszóvá váltam a következő idényt tekintve. Még nagyon korán van ahhoz, hogy tudni lehessen, merre fog vezetni az utam a jövőben.
