A „rape-revenge” (nemierőszak-bosszú) olyan tematikájú film, melyben az erőszakos szexualitást bemutató jelenetek után az áldozat elégtételt vesz az elkövetőkön. Megítélésük disszonáns: néhányan irtóznak tőlük, míg mások lelkesedve nézik őket. Mit is takar valójában a kategória, milyen hatása lehet a közönségre, végezetül pedig mi lehet a magyarázat rá, hogy az utóbbi években nagy népszerűségnek örvendenek? Cikkünkben ezeknek a kérdéseknek járunk utána.

A nemi erőszak definíciója

Jogilag a nemi erőszakot úgy definiálták, mint erőszakos, beleegyezés nélküli pénisz-vaginális behatolást, ám a szexuális támadások több dimenzió mentén is eltérhetnek egymástól. A jogi reformok jellemzően arra törekedtek, hogy a férfiak más férfiak által elkövetett támadásaira is kiterjedjenek, és tágabb terminológiát használjanak, mint a szexuális behatolás, így a szexuális bántalmazást szélesebb körben lehetne vizsgálni. Pontosan ezért bír kiemelt jelentőséggel, hogy a kutatók leírják a minták elkövetési magatartását ahelyett, hogy egyszerűen nemi erőszaknak bélyegeznék azt. Látható, hogy alapvetően a férfi elkövető, női áldozat szerepek jelennek meg a társadalmi felfogásban, és bár a nemi erőszak egyáltalán nem szűkíthető le erre a besorolásra, a filmes ábrázolás is leginkább ezt a mintázatot mutatja be.

Filmek és bosszú

A VideoHound 2018-as mutatója szerint már több, mint 1000 filmet láttak el a „bosszú” címszóval. A paletta igen széles: megtalálhatóak rajta olyan nagy rendezők és sztárok, mint például John Ford (Az üldözők, 1965), vagy Alejandro González Iñárritu (A visszatérő, 2015), de a kevés művészi érdemmel, viszont annál több vérontással és erőszakkal tarkított gore klasszikus, az 1977-es Sziklák szeme is ide sorolható.

Ezekben a filmekben sokszor nem csak a kegyetlenkedések és a brutalitás kap szerepet,

hiszen több esetben is bepillantást kaphatunk a jogrendszer természetébe, valamint hogy milyen egyéni, illetve közösségi válaszok jelenhetnek meg egy olyan társadalomban, ahol az igazságszolgáltatás hiánya mutatkozik meg.

Egy kategória a horror és a kizsákmányolás határán.

Mi is az a „rape-revenge” film?

Ha a bosszút tartalmazó filmek mentén nézzük, a „rape-revenge” egy sajátos alfajnak tekinthető, melyben

a fókusz a nemi erőszak áldozatára, és az ő sajátos és vitatható igazságszolgáltatási módszereire kerül.

Az esetek nagy részében csoportos nemi erőszak előzi meg a női főszereplő erőszakos megtorlását, és többször láthatunk arra példát, hogy az áldozat kérte a rendőrség segítségét, próbálkozott legális eszközökkel, ám a hatékony intézményi támogatás elmaradását követően úgy döntött, inkább ő maga veszi fel a kesztyűt.  
 
Az, hogy ennek milyen a nézői fogadtatása, és hogy egyáltalán filmesztétikai szempontból milyen jelentősége van, vitatott kérdés. Egyesek szerint a nemi erőszak ábrázolása a korábbiakhoz képest túlzottan elterjedt, valamint ezekben az alkotásokban a kéjvágynak kedveznek, és túl nagy jelentőséget kap a beleegyezés nélküli aktus.

Heller-Nicolas úgy gondolja, a nőkre összpontosító erőszak-bosszú filmek közül sok pusztán kísérlet arra, hogy hasznot húzzon a nemi erőszak nézése iránti beteges vágyból. Bár az említett filmeknek korlátozott a közönségelérése, mégis érdekes megvizsgálni, mi motiválhatja az alkotókat és a nézőket.

A befolyás és a megítélés

A hagyományos „rape-revenge” filmekben a szex erőszakos, az erőszak pedig szexualizált. Sokszor merül fel az emberekben, hogy milyen elfajzott gondolkodás kell ahhoz, hogy valaki ilyen képsorokat tárjon a közönség elé, ám erre is van magyarázat. A producerek ragaszkodnak ahhoz, hogy

a nemi erőszakot bemutató jelenetnek brutálisnak kell lennie,

és ezt a kritikusok is megerősítik, azzal kiegészítve, hogy az erőszakot lényegében a nézőnek is át kell élnie, hiszen enélkül a bosszúnak nincs értelme.

A műfaj első, és viszonylag széles körben ismert alkotása, a Köpök a sírodra, melyet az eredeti, 1978-as változat után 2010-ben Steven R. Monroe álmodott újra. Bár meglepő lehet, művészfilmek is akadnak, melyek hasonló témát dolgoznak fel, mint például az Irréversible (2002), mégis kijelenthetjük, a legtöbb ilyen jellegű film a DVD-piacra készült, alacsony gyártási költséggel, neves színészeket vagy rendezőket mellőzve. A bosszú többnyire mindent maga alá temet, az alkotók az ámokfutásra összpontosítanak, nem törődve a bosszúállóra gyakorolt következményekkel, és minimális figyelmet fordítanak a megtorlás utáni időszak bemutatására.

Kifejezetten a „rape-revenge” filmekre jellemző, hogy míg az önbíráskodó filmek ambivalens és változó álláspontot képviselnek az igazságszolgáltatással kapcsolatban, addig

az ezen kategóriába tartozó történetek abból indulnak ki, hogy az igazságszolgáltatás haszontalan és irreleváns.

Sokan úgy vélik, a cselekmény, a jellemábrázolás és a végkifejlet annyira sablonos, hogy valójában nem tesznek hozzá sokat az igazságszolgáltatás filmes ábrázolásához, és nem is veszélyeztetik azt, hiszen nem festenek reális képet róla, viszont vitaindítónak tökéletesen megfelelnek.

Kritikaként jelenik meg az is, hogy az elkövetők semmiféle szimpátiát nem tudnak kelteni, bűneik olyan szörnyűek, hogy az áldozaton kívül minden karakter démonizálva van, így a bosszúhadjárat lesz az egyetlen lehetséges út, a szemlélődés, az elmélkedés és a valódi tájékoztatás pedig elmarad.

A „rape-revenge" filmek esetében különösen nagy a társadalmi felelősség.

Mi adja az élvezetet a nézőnek?

A fentebb említett tényezők és jellemzések után felvetődik a kérdés: miért leljük örömünket a „rape-revenge” filmekben? Az erőszak és a brutalitás élvezeti értéke már a horrorfilmek vizsgálatánál, a pornófilmek világában, vagy akár a hálószobákban megjelenő dominancia-alávetettség vonalon elindulva is központi kérdés lehet. Ebben az esetben viszont van egy fontos mozzanat, melyet nem szabad figyelmen kívül hagynunk a magyarázatok keresése közben: a „rape-revenge” filmekben az áldozat hősnővé válik, és ezen a ponton már a feminizmus egyfajta értelmezésének is tekinthetők.

Az 1970-es évekig az amerikai filmgyártásban a „rape-revenge” filmeknek teljesen más dinamikája volt. A nők esetében a hangsúly arra került, hogy milyen kapcsolatban vannak egy férfival, így a nemi erőszakért is egy külső védelmező vett elégtételt.

Az 1970-es évek végétől viszont a nők saját maguk álltak kíméletlen bosszút az őket ért bántalmazásokért,

és bár sokan még mindig Hollywoodhoz kötik ezeket a filmeket, a francia, a német, a spanyol, a japán, vagy akár az indiai piacon is szép számmal jelennek meg.

Öncélú tárgyiasítás, vagy mélyebb elemzésre érdemes alkotások?
Clover szerint a hősnő viszont inkább csak egy férfi pótlék, és valójában a fallikus hiány jelzésére szolgál. Úgy gondolja, a maszkulinitás uralkodik, a nőknek nincs aktív szerepe anélkül, hogy ne konstruálnák őket férfiasan újra. Alakjuk hiába csap át szadisztikussá a film második felére, a nőiesség csak a passzivitást reprezentálja. Ennek mentén kialakult egy olyan nézőpont is, mely szerint például a már említett Köpök a sírodra című filmben Jennifer szimbolikusan férfi, és ezzel együtt így jelképesen homoszexuális is. Elgondolkodtató, hogy önmagában a bosszú ezen felfogásban miért lesz automatikusan férfias, ám ennek kifejtésére talán egy egész tanulmány sem lenne elég.

Összességében elmondhatjuk, hogy a „rape-revenge" filmekről szóló kritikai beszámolókban a férfi vizuális élvezetek hangsúlyozása és a hősiesség maszkulinizálása vitatéma, ám azzal még kevés szakember foglalkozott, hogy maga a történet miképpen hat a női bosszúállóra, vagy hogy egyáltalán milyen módon adnak élvezetet a nőknek. Ez a kérdés már sokkal inkább a pszichológiai kutatások középpontjában kellene hogy legyen, mintsem filmesztétikai elemzésekben, és remélhetőleg a jövőben egyre több információ segít majd nekünk eligazodni ebben a kusza, felkavaró, de mindenképpen érdekes és izgalmas témakörben.


Felhasznált irodalom:

Brick, E. (2012). European Nightmares Horror Cinema in Europe Since 1945 (Alner, P.; Birck, E. & Huxley, D., Eds). Wallflower Press.

Robson, P. W. G. (2021). Developments in Revenge, Justice and Rape in the Cinema. International Journal for the Semiotics of Law, 34, 69-88.