„A remény érzését a kilátásoktól függetlenül minden rákos betegnek meg kell adni” – mondta Riskó Ágnes a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és az Alexandra Pódium által szervezett „Freud Café” esten március 10-én. A pszichológus szerint az onkológiára belépve egy teljesen más világ tárul a szemünk elé, ahol az élet értelméhez is közelebb kerülhetünk. Tudósításunk.
A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület és az Alexandra Pódium közös szervezésében megvalósuló magyarországi Freud Café estek legutóbbi eseményén Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus, pszichoanalitikus tartott előadást Pszichoanalitikus az onkológián címmel, az Alexandra Nyugati téri épületében március 10-én. Veiszer Alinda újságíró moderátori felvezetése után Riskó Ágnes azzal nyitotta meg előadását, amiért elvállalta a mai estét: szeretné újra felnyitni az emberek szemét a betegek méltóságának fontosságát illetően. Őt magát már fiatal korában is a lelki betegek testi problémái szólították meg, és gyorsan arra a megállapításra jutott, hogy „a testi beteg és a lelki beteg ugyan az”, mindegy, melyik téren indul el hamarabb a probléma. A lelki traumák testi következményei kapcsán kiemelt fontosságú a tartós tehetetlenség lelki faktora, amely gyengíti az immunrendszert, lehetőséget adva annak a betegségnek a kialakulására, amelyre az egyén huzalozva van.
Riskó Ágnes szerint, ha belépünk az onkológiára, egy teljesen más világ tárul a szemünk elé, egy olyan világ, ahol valósággal „liheg az idő”. Ebben a világában nagyon közel jön hozzánk az élet értelme, és az ember megtanul a trivialitásoknak is örülni. Nehéz világ ez, ahol nehéz, ha mosolyog az ember, és az is nehéz, ha nem mosolyog. Sokszor pedig komoly gondot jelent adekvátan kezelni a betegek reakcióit, mert azok úgy reagálnak az orvosokra, ahogy kisgyermekkori gondozóikra reagáltak preverbális korukban.
„Részenként száll meg a halál, miközben élek”
A rák népegészségügyi kérdése miatt, és mivel potenciálisan mindig jelen van a kiújulás lehetősége, életbevágóan fontos barátságos intézményi környezetet teremteni, hiszen nem szívesen jön vissza olyan helyre a beteg, ahonnan feldolgozatlan, rossz lelki élményekkel távozott. Ez szükségeltetik ahhoz is, hogy a betegek ne juthassanak kuruzslók kezére. Utóbbi miatt fontos továbbá a betegeknél a megtartott valóságészlelés is, és a kompetens beteggé válás. A betegeknek a kezelésekkel szembeni attitűdje egyébként jó irányú fejlődésen ment keresztül az utóbbi időben ez a betegek megnevezéseinek szimbolikáján keresztül is érezhető. Míg a kemoterápiát régen a betegek körében petróleumként, vegyszerként, méregként emlegették, és a „Terminátorok házában” az orvosokat „Mengele utódainak” nevezték, addig mára elterjedtek a „bambit kapok, „megyek a kólámért, megyek a mannámért” és az analitikusnak különösen megható „kapom az anyatejet” kifejezés is megjelent. A rákbetegség kapcsán tehát a megelőzés a legfontosabb, és ezt „az égre kéne írni” - emelte ki Riskó Ágnes.
Ezek után az előadó, betegek alkotásain keresztül szemléltette az onkológia hangulatát és a rákbetegség miatti szenvedéseit. 22 éves betege Marionett-bábúként ábrázolta magát, megjelenítve azt a gondolatot, hogy „ha az onkológiára egy szót szeretnénk mondani, akkor az a bizonytalanság”. A betegek többsége egyébként aktívan alkot, és buzdítják is őket erre. Foglalkoztatja őket testük látható megváltozása, és a limfóma esetén az is, hogy milyenek lehetnek belülről. A szakemberek a bizonytalanság miatt a rákot „ongoing lelki traumát okozó” betegségnek szokták nevezni, mivel ez az érzés folyamatosan végigkísérheti a beteget. Ahogy Nemes Nagy Ágnes költőnk is fogalmazott: „részenként száll meg a halál, miközben élek”.
A remény mindenkinek jár
A betegekkel mindezért támogatóan, érzékenyen kell bánni, és a remény érzését a kilátásoktól függetlenül meg kell adni mindenkinek. A média pszichiátere (Csernus doki) nem igazán barátságosan közelít betegeihez, de Riskó Ágnes pályafutása során még nem találkozott olyan beteggel, akinek a barátságtalan hangvétel segített volna, azonban vannak, akiknek meg kell hozni a helyzethez a tudatosságát, mert gyakori jelenség a tagadás, mind a betegek, mind a hozzátartozók körében. Míg a pszichiátriákon a fejek között van kapcsolat, az onkológián testi áttétellel is dolgoznak, ami a beteg testében van, az az orvoséban is megjelenhet. Az áttéttel való munka kiemelten fontos, mert a betegek folyton keresik a projekciós felületeket. A testek közötti kommunikáció miatt pedig nem is csoda, hogy az onkológiai dolgozók leggyakoribb betegsége a fekély. Az onkológiai pszichológus sikerélménye nem feltétlen annyira explicit, hiszen számos esetben minden erőfeszítés ellenére bekövetkezik a beteg halála. Riskó Ágnes szerint azonban már siker az is, ha valaki méltóságát megőrizve halhat meg. Valamint a súlyos betegségekkel sikeresen megküzdőknél érzelmi gazdagodás és differenciáltabbá váló gondolkodásmód figyelhető meg. A pszichológus feladata az onkológián tehát az aktív kezelés alatti szupportáció nyújtása, megkapaszkodási lehetőség adása, a „szőranyaként” való funkcionálás.
Riskó Ágnes előadását a rákbetegségek alatti mottóval zárta: „mindenki a fedélzetre!”, kifejezve, hogy ebben a betegségben a legfontosabb a társas támogatás, mind a hozzátartozók, mind a segítők részéről. Egy daganatos betegség esetén ugyanis kiderül, ki rendelkezik igazán terhelhető kapcsolatokkal. A társas környezet a megküzdésben kiemelten fontos, Bálint Mihályt (orvos, pszichoanalitikus) parafrazálva a „hozzátartozók hősök”. De ha nem kapnak ők is segítséget, 40-60%-uknál pszichoszomatikus megbetegedések alakulnak ki. Ezért rájuk is kiemelt figyelmet kell fordítani, nem csak a betegekre.
