Rosszkedvünk tele – avagy miért vagyunk szomorúak télen?

A késő őszi, téli hónapokban sokunk letargikusabbnak, fáradékonyabbnak érezheti magát, többet alszunk, esetleg gyarapodik a súlyunk. A pszichológia jól ismeri ezt a jelenséget, melyet szezonális affektív zavar néven ír le. De miért érezzük rosszabbul magunkat az őszi, téli hónapokban?  És miért szenvednek ettől gyakrabban a nők? Tekinthetjük-e egyáltalán zavarnak? Cikkünkben a szezonális hangulati zavar eredetét mutatjuk be.

Az őszi évszak több, mint felét már magunk mögött tudhatjuk. Eddig jobbára szerencsénk volt, hiszen számos napsütéses, kellemes napon vagyunk túl, hamarosan azonban szembe kell néznünk az esős, hűvös novemberrel, majd pedig a zord téli hónapokkal. Mindez pedig pszichés jóllétünket sem hagyja érintetlenül. Nézzük meg, pontosan kiket céloz, és milyen tünetekkel jár a szezonális affektív zavar!

Kiegyenlítetlen viszonyok

Magyarország földrajzi elhelyezkedését figyelembe véve az első kritérium nem túl biztató: a szezonális affektív zavar (seasonal affective disorder – SAD) ugyanis szinte kizárólag mérsékelt éghajlati övben fordul elő, miközben ismeretlen az egyenlítői régiókban (ez utóbbi területeken inkább a nyár okoz problémát, ám ez elsősorban az extrém hőségnek és magas páratartalomnak tudható be). 

Nézzük a szezonális affektív zavar tünettanát! Ahogy azt már előrevetítettük, elsősorban ősszel és télen hoz változásokat:

az erre érzékenyek rossz hangulatot, letargiát érezhetnek, aluszékonyabbá válnak. Visszahúzódóvá válnak, társas kapcsolataik szegényesebbé válnak. Csökken a libidójuk, növekszik viszont az étvágyuk, ennek köszönhetően pedig testsúlyuk is gyarapodhat.

Ez természetesen nincs jó hatással a hangulatukra sem, így könnyen negatív érzelmi spirálban találhatják magukat. 

További érdekes megfigyelés, hogy ez a fajta téli levertség kétszer gyakrabban érinti a nőket, mint a férfiakat. Ez a különbség azonban csak pubertáskorban jelenik meg: a serdülőkor eléréséig nincs jelentős különbség a nemek között, ekkor azonban meredeken emelkedni kezd a szezonális depresszió nők közti előfordulási aránya, és akár négyszer gyakrabban is felbukkanhat, mint a férfiak esetében. Ez a nemek közti eltolódás idős korra ismét kiegyenlítődik. Úgy tűnik tehát, hogy a nőket elsősorban reproduktív korukban éri utol a szezonális levertség. A továbbiakban bemutatunk egy olyan magyarázatot, mely fényt deríthet erre az összefüggésre (is).

Szezonális affektív zavar, mint hátrány

Leo Sher szerint a hangulat és viselkedés szezonális változásai az egyenlítői Afrikából erednek, ahonnan elindulva őseink benépesítették a Földet. Elődeink évmilliókat töltöttek ezen a vidéken, ahol a napsütéses órák száma, a napok hossza, a hajnal és az alkonyat ideje csekély szezonalitást mutat, jobbára egész évben állandó. Később letelepedtünk ugyan a mérsékeltebb éghajlati övekben is, de Sher szerint az azóta eltel százötvenezer év túlságosan kevés idő ahhoz, hogy az evolúció lépést tartson megváltozott életkörülményeinkkel. Így a szezonális depresszió nem más, mint elégtelen alkalmazkodás a mérsékelt és hidegebb éghajlati övekhez.

Sher három típusba sorolja a százötvenezer évvel ezelőtt útnak indult őseinket: a szezonalitásra erősen érzékenyekre, a mérsékelten sérülékenyekre, és azokra, akik alig érzékenyek az évszakos változásokra. A szerző szerint az első csoportba tartozó elődeink nem élhettek túl az Egyenlítőtől távol eső vidékeken, míg a ma szezonális depressziótól szenvedők jó eséllyel a második csoport leszármazottai.

Senki ne keseredjen el, aki úgy érzi, hogy esetleg ebbe a csoportba tartozik, a számos hátrány mellett ugyanis járhat egy előnnyel is. Egy kutatás kapcsolatot talált a szezonális affektív zavar súlyossága, és az iskolai végzettség között. Sher ebből azt a következtetést vonta le, hogy azok közül az őseink közül, akik érzékenyek voltak az északos változásokra, kizárólag a legintelligensebbek voltak képesek túlélni a viszontagságos körülményeket.

Szezonális affektív zavar, mint előny

Mindent egybevetve tehát Sher elmélete elégtelen evolúciós alkalmazkodással magyarázza a szezonális depresszió jelenlétét. John M. Eagles annyiban egyetért Sher gondolataival, hogy a téli depresszió a modern korban már valóban hátrányt jelent, ez azonban nem volt mindig így. Felveti annak a lehetőségét, hogy

a szezonális hangulati és viselkedési változások valójában nem az elégtelen alkalmazkodás jelei, hanem éppen ellenkezőleg: azt mutatják, hogy fajunk sikeresen adaptálódott a megváltozott életkörülményekhez.

Nézzük miért gondolja ezt Eagles!

Fontos kiemelni először is, hogy a szezonális érzelmi zavart jellemző negatív érzelmek – bár rendkívül kellemetlenek – mégis hasznosak. A szorongás például egy természetes védekezési mechanizmus, a depresszió pedig olyan, behódoló és védekező viselkedéssel jár együtt, ami elősegíti a közösség többi tagjának támogatását. Arról se feledkezzünk meg, hogy a nyomott hangulattal együtt járó inaktivitás is kifizetődő lehet: megóvhatja az egyént olyan akcióktól, melyek veszélyesek vagy végzetesek lennének. 

Hibernált ősök

Az aluszékonyság, a letargia, megnövekedett étvágy, a súlygyarapodás élettani szempontból hasonlítanak az emlősök téli álmára. Egy kutatásban például azt találták, hogy noha mindenkinek csökken valamelyest a szívfrekvenciája télen, a szezonális affektív zavarban szenvedők további olyan élettani változásokat is mutattak (pl.: a vagus agyideg emelkedett tónusa), melyek a téli álomra jellemzőek.

Ebben a megvilágításban a téli depresszió tehát nem más, mint egyfajta „csillapított” téli álom, aminek a távoli múltban világos haszna volt: olyan energiakonzerváló mechanizmust jelentett, mely jelentősen segítette a túlélést a táplálékszegény téli hónapokban. 

Téli letargia és tavaszi „bébibumm” 

A mai, modern korban az efféle problémák már ismeretlenek számunkra, ám a vadászó-gyűjtögető időkben a születések időzítése kulcsfontosságú volt a túlélés szempontjából. Ilyen szempontból a tavasszal születők voltak a legnagyobb előnyben: az idő ekkor melegedni kezd és a táplálék is egyre több. Ez pedig azt jelenti, hogy a megtermékenyítés legmegfelelőbb ideje május és szeptember közé esik, Eagles szerint pedig a szezonális affektív zavar elősegíti azt, hogy ez így is történjen. 

A szezonális affektív zavarban szenvedők körében nem ritka, hogy a nyári időszakban mérsékelten felhangolt állapotról számolnak be. Ez a téli letargiával éppen ellenkező viselkedést, hangulatot jelent: ilyenkor aktívabbak, emelkedett a hangulatuk és a libidójuk is. Ez pedig megnöveli a pártalálás és a szexuális együttlét esélyét. 

Ezzel a szemben a téli időszakban történt megtermékenyítés nem előnyös a születendő gyermek túlélése szempontjából: ez őszi születést jelent, ami egyenlő a hőmérséklet hűvösebbre fordulásával és a táplálékforrások szűkösebbé válásával. A szezonális affektív zavar okozta letargikus tünetek, a nyomott hangulat, a csökkent aktivitás, a visszahúzódó viselkedés és a csökkent libidó visszaveti a szexuális együttlétek, és így az őszi születések esélyét. 

Azt is tudjuk, hogy a nők étkezési, viselkedési szokásai változnak a terhesség alatt: egy kutatás szerint a tizedik és harmincadik hét között jelentősen megnőtt a bevitt táplálék mennyisége, valamint a szokásosnál többet aludtak az első trimeszter alatt. Mindezek összecsengenek azzal, ami a szezonális depresszió alatt történik, ezért leginkább az őszi-téli időszakban „éri meg” terhesnek lenni: ilyenkor kevésbé vagyunk aktívak, kevesebb kalóriát égetünk el, annyit eszünk, amennyit tudunk, és sokat alszunk. Ezen a ponton érthetővé válik, miért érinti a szezonális affektív zavar gyakrabban a nőket: számukra a fenti szempontok jóval fontosabbak, mint a férfiak számára. Tőlük ugyanis jóval nagyobb ráfordítást igényel egy élet születése: elég csak a terhesség kilenc hónapjára, vagy a szoptatásra gondolnunk. 

Ismerünk még egy további tényezőt, ami növeli a kisgyermekek túlélési esélyeit: az apa jelenléte. Az őskor viszontagságos körülményei között jóval nagyobb eséllyel érte meg egészségben a fiatal felnőttkort az a gyermek, akit édesapja védelmezett és táplálékkal látott el. A női-férfi párokban a depresszióra jellemző behódoló, visszahúzódó viselkedés összekovácsolta a párokat: védelmező és gondoskodó viselkedést váltott ki a férfiakból és megerősítette őket védelmező szerepükben. 

Eagles értelmezése érdekes lehetőséget teremt arra, hogy egy kicsit másként tekintsünk a téli letargiánkra. Ma már nem sokat profitálunk ugyan belőle, azonban könnyen lehet, hogy néhány ősünk, sőt, ezáltal mi is ennek köszönhetjük az életünket. A téli szomorúságot, nyomott hangulatot bár nehéz átvészelni, talán segít valamelyest, ha megértjük hogy mindez örökségünk természetes része.