Segítenek vagy ártanak? – Nézzünk rá gyakran használt megküzdési stratégiáinkra!

A nehézségekkel szemben sokféle hatékony és kevésbé hatékony stratégiát alkalmazunk, melyek közül előnyben részesítjük azokat, amelyek a gyerekkorunkban  hasznosnak bizonyultak. Ezekről a reagálási módokról azonban később kiderülhet, hogy már nem feltétlenül szolgálnak minket. Cikkünkben néhány gyakoribb stratégiát vizsgálunk meg Jeffrey E. Young amerikai pszichológus és munkatársai által kidolgozott sématerápia elmélete mentén.

Születésünktől fogva számtalan környezeti és önmagunkban zajló folyamatnak vagyunk részesei. Ezek hatására olykor egyensúlyvesztést, megrekedést tapasztalhatunk, súlyosabb esetekben traumatizálódhatunk, krízisbe kerülhetünk. A Jeffrey E. Young amerikai pszichológus és munkatársai által kidolgozott sématerápia elmélete segíthet, hogy könnyebben felismerjük azokat a viszonyulás formákat, amelyeket gyakran alkalmazunk, de már elavulttá, esetleg kártékonnyá is váltak a számunkra.

A megküzdés (coping) általános értelemben olyan erőfeszítéssel járó reagálásmód, amelynek fő célja, hogy elhárítson, kezeljen valamilyen problémát, külső vagy belső stresszhatást, veszélyesnek értékelt helyzetet. A nehéz helyzetekkel történő megküzdés során gyakran új ismereteket kell elsajátítanunk, új készségeket, képességeket kell kifejlesztenünk, amelyekkel egyre hatékonyabban kezelhetjük a felmerülő nehézségeinket, megélhetjük a személyes fejlődésünket. Ezt a folyamatot adaptív copingnak nevezzük. Ezzel szemben viszont maladaptív copingról beszélünk, amikor a nehéz helyzet valamely aspektusára – például a negatív érzésekből fakadó szenvedésre – sikerül ugyan valamilyen átmeneti megoldást találnunk, de összességében nem érezzük előremutatónak, pozitívnak a változást, nem érezzük ténylegesen megoldottnak a problémát.

A Jeffrey E. Young nevéhez köthető sématerápia folyamatában

fontos pillér a személyiségünket jellemző főbb maladaptív megküzdési módok azonosítása és az érettebb, egészségesebb reagálási módokra történő váltás segítése.

Milyen maladaptív copingok vannak?

Kifejezetten gyakori jelenség az úgynevezett elidegenedett, eltávolodott védelmező mód, amelyben az egyén úgy próbálja védeni magát az elárasztó lelki fájdalomtól, hogy elhatárolódik a saját érzéseitől.

Az érzelmi távolságtartással eléri, hogy nem lesz tudatában a valódi érzéseinek, így kifejezni sem tudja azokat, lényegében „nem érez semmit”.

Viselkedése egysíkú, távolságtartó, szinte robotszerű. Érzelmileg nem elérhető, nem képes közel kerülni más emberekhez. Fáradtnak, unottnak vagy érdektelennek tűnhet. Saját magáról keveset beszél, rendszerint másra tereli a szót.

Szintén gyakori és sokak által preferált stratégia az elidegenedett önmegnyugtató, önstimuláló mód. Ebben a módban az érintett személy ismétlődő kényszeres vagy addiktív cselekvések útján próbálja megnyugtatni magát. Idetartozik például a dohányzás, a droghasználat, az alkoholfogyasztás, a játékszenvedély, az evés, a vásárlás, a szex túlzásba vitele és az önsértés is. Az elidegenedett önmegnyugtató minden áron a feszültség csökkentésére és a számára elviselhetőbb, kellemesebb fizikai állapot elérésére törekszik. Keresi az izgalmat, az eufóriát, amivel a fájdalmas érzéseket kiiktathatja. A lelki fájdalom, a kínzó belső feszültség tompítása céljából végzett önsértés egyik gyakori formája a főként fiatalok körben jellemző falcolás, azaz a bőr megvágása. Az önsértés enyhébb formában is megjelenhet, például amikor az egyén szorongatja a karját, csipkedi a bőrét, tépkedi vagy csavargatja a haját, az ajkába harap, vagy rágja a körmét. Előfordulhat az is, hogy a feszültséget átélő személy hirtelen erős késztetést érez arra, hogy kávét igyon vagy édes ételt egyen, esetleg valamilyen kellemes fantáziával rántja ki magát a jelenből.

Sokak számára ismerős lehet az együttműködő önfeladó mód is, amelyben az érintett egyén igyekszik megfelelni minden vélt és valós elvárásnak.

Folyton másoknak kedvez, mások kívánságait, szükségleteit igyekszik kiszolgálni, annak érdekében, hogy elfogadják és szeressék őt.

Folyamatos visszajelzésre van szüksége arról, hogy ő is ér valamit, hogy fontos és szerethető. Az együttműködő önfeladó módban lévő személy erősen tart attól, hogy elhagyják, bántani fogják, vagy nem szeretik, hacsak nem tesz meg mindent azért, hogy kielégítse mások igényeit és követeléseit.

A szorongása és a félelmei által vezérelve túlzottan mások igényeivel és jóllétével van elfoglalva, saját szükségleteit elhanyagolja, azokról szinte semmit nem tud. Gyakran tehetetlennek és erőtlennek érezheti magát mások jelenléte nélkül, akiket erősebbnek, hatalmasabbnak vél magánál. Ezért jellemzően megpróbálja megkedveltetni magát, hogy megkapja azt a védelmet és támogatást, amire szüksége van.

Gyakori jelenség az is, hogy nem tudja kifejezni a haragját, a csalódottságát, mivel úgy érzi, nem helyénvalóak ezek az érzések.

Az a meggyőződése, hogy ha kimutatná a negatív érzelmeit, akkor elutasítanák őt. Az elfojtott negatív érzelmek azonban felhalmozódva időnként váratlan és intenzív dühkitörések vagy passzív-agresszív megnyilvánulások formájában mégiscsak felszínre kerülnek.

A dühös védelmező módban lévő személy viszont folyamatosan kifejezi a dühét, de nem direkt módon, hanem erősen kontrollált formában, például mogorva, duzzogó, ellenséges viselkedéssel. Visszahúzódó, keveset beszél, a kérdésekre egy-két szavas válaszokat ad azért, hogy elrejtse a sérülékenységét és biztonságos távolságban tudja tartani magától az embereket. Gyakran rosszindulatúnak, cinikusnak tűnik, bántó módon bírál és leértékel másokat, így tartja a számára elfogadható érzelmi távolságot.

A panaszkodó védelmező módban lévő személy állandóan elégedetlen, sokszor érzi becsapottnak magát, és gyakran követelőző. Elkedvetlenítő stílusban fejezi ki az elégedetlenségét és ezzel elfedi a valódi érzéseit és szükségleteit.

Panaszait oly módon fejezi ki, hogy ő maga áldozatként jelenik meg, arra utalva, hogy mások nem tesznek meg mindent azért, hogy segítsenek neki, ugyanakkor azt az érzést kelti, hogy nem is lehet neki jót tenni.

Ezzel a viselkedésmóddal ő is sikeresen távol tartja magától az embereket. Segítséget kér, de a viselkedésével ellehetetleníti, hogy érdemben segítsenek neki. Sokszor kínozza az önsajnálat és a tehetetlenség élménye.

A leírtakon túl számos más olyan viszonyulás és stratégia létezik, amelyet azért alkalmazunk, hogy valamilyen nehéz érzést, élményt elviselhetőbbé tegyünk.

A maladaptív copingok azonban hosszabb távon egyre kártékonyabbá válhatnak. Rombolóan hatnak a társas kapcsolatainkra, negatív irányba befolyásolják a testi és lelki állapotunkat.

Az ártó hatások megelőzésében az első lépés mindig a tudatosítás, hogy minél pontosabban fel tudjuk ismerni a gyakran szinte automatikusan megjelenő reagálási módjainkat, azok célját, funkcióját és hosszabb távú hatásait. Ezek fényében pedig minél szabadabban dönthessünk az alkalmazásukról vagy az érettebb, egészségesebb stratégiákra váltásról. Mindez természetesen komoly önismereti munkát, olykor terápiás beavatkozást igényel, amit megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkező szakember segítségével érhetünk el.

Ha úgy érzed, további támogatásra van szükséged, fordulj Terápiás és Tanácsadó Központunk szakembereihez, akik pszichológiai tanácsadás keretein belül segítenek neked a nehézségekkel való megküzdésben és az egyensúly kialakításában.