Segítség, kiégtem! – A burnout jelei és oltási munkálatai

A burnout manapság egy gyakran használt fogalom, mégis, ha a saját környezetünkben tapasztaljuk, kevesen veszünk tudomást róla – annak ellenére, hogy a tünetei viszonylag könnyedén felismerhetők. Érzelmi kimerülés, kedvtelenség, problémák a személyes kapcsolatokban, a szakmai sikerek visszaesése: ezek mind olyan jellemzők, amelyek a problémára utalnak. A kiégés megelőzése azonban sokkal könnyebb, mint a kezelése, így fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy mi az, amit tehetünk. 

„Valami történt velem, de egyszerűen még magamnak sem tudom megmagyarázni. Egyre kevesebb időt töltök a barátaimmal és egyre többet az önsajnálattal. Hiába dolgozom erőmön felül, egyszerűen senki sem veszi ezt észre. Képtelen vagyok kipihenni magamat, a fáradtság szinte minden egyes porcikámat áthatja. Már a munkám sem tud boldoggá tenni, holott korábban ez játszotta az egyik legfontosabb szerepet az életemben.”

A kiégéssel mint fogalommal Freudenberger kezdett el először foglalkozni. Fizikai, affektív és mentális értelemben vett kimerülést értett alatta, amely kezdetben csak a személy munkahelyi énjét érinti, majd fokozatosan átszivárog az élete más területeire is.

A burnout szempontjából leginkább azok a munkakörök a veszélyeztetettek, ahol nap mint nap emberekkel dolgoznak.

A pedagógusok és oktatók, a vezetők, az egészségügyben, a rendvédelmi szerveknél és az igazságügyben dolgozók, illetve a különböző segítő tevékenységeket végző szakemberek esetében jelentkezik a leggyakrabban.

Azok a személyek, akik elkötelezetten és lelkesen tekintenek a munkájukra, nagyobb eséllyel égnek ki. Hiszen ők azok, akik a legtöbb önmegerősítést, pozitív visszajelzést és a legnagyobb szakmai sikereket várják a munkájuktól. Jellemzően a munkakezdésüktől számított egy év után kezdenek el jelentkezni náluk a tünetek, indokolatlan fáradékonyság, ingerlékenység és kiábrándultság érzése formájában.

Az első szikráktól a futótűzig

A burnout egy visszafordítható folyamat, azonban fontos annak korai felismerése. Minél korábbi fázisában sikerül erőfeszítéseket tennünk a megelőzésére, továbbterjedésére, annál nagyobb eséllyel járhatunk sikerrel. Amennyiben a kiégés az egyénnek már más életterületeire is beszivárgott, nem csak a munkahelyi viselkedésére jellemző, a probléma sokkal összetettebbé, a megoldási terv felállítása pedig nehezebbé válik.

Az egyik legszembetűnőbb jele a szűnni nem akaró, folyamatos fáradtságérzés. Hiába próbál pihenni a személy, folyamatosan túlhajszoltnak, nyúzottnak érzi magát. Mindez nemcsak testi értelemben értendő, hanem mentálisan is. Ebből kifolyólag a viselkedése passzívvá válik, folyamatos mélabú, melankólia jellemzi. A burnout későbbi fázisaiban pedig megjelenik az úgynevezett

üresség érzése, amely a depresszióra is jellemző.

A kiégéssel küszködő ember háttérbe helyezi a saját boldogságát, és egyfajta mártír, önfeláldozó viselkedésbe kezd. Eleinte egy erős belső hajtóerő segíti őt ebben, és irreális elvárásokat kezd támasztani saját magával és a munkájával szemben. Túl sok mindent szeretne megcsinálni túl rövid idő alatt, sokat túlórázik és folyamatosan túlhajszolja magát. Ennek következményeképpen pedig fokozatosan elkezdi elhanyagolni a saját szükségleteit. Egyre kevesebb időt tölt a számára fontos emberekkel, nem szán elég időt mozgásra és a megfelelő étkezésre, nem végez rekreációs tevékenységeket.

Ennek hatására pedig romlani kezd a munkája minősége, és egyre több negatív visszajelzést kap, hiszen viselkedése rosszindulatúvá, kiábrándulttá, kommunikációja cinikussá válik. Egyre több konfliktusba kerül, agresszíven kezd viselkedni, és egyre alacsonyabb empátiával bír. Mindez azért jelent különösen nagy problémát, mivel épp ez az a terület, ahonnan a személy a legtöbb megerősítést várná, azonban így folyamatosan csalódnia kell. Kevésbé támogatja a szociális hálója is, hiszen nem tud a barátaival, ismerőseivel megfelelő hangvételben kommunikálni.

Az önértékelése csökken, és egyre közömbösebben kezd viselkedni. A burnout testi tünetegyüttese azonban fennmarad: a folyamatos fáradtságérzés, a különböző alvászavarok, a fejfájás és az esetleges alkoholproblémák. A kiégést csak néhány országban ismerik el önálló betegségnek, a legtöbb esetben azonban a depresszióval együtt kezelik. A kialakulása ugyanakkor eltérő mechanizmusokon alapszik.

Tűzoltókészülék önmagunknak

A burnout kialakulásának valószínűsége és lefolyása nagyban függ attól, hogy az egyén mennyire hajlamos a depresszióra, és milyen megküzdési mechanizmusokkal rendelkezik. Azok, akik nem tudják megfelelően kezelni a munkahelyükön naponta őket érő stresszt, könnyedén kiégnek.

Akik pedig hajlamosak a teljesítményszorongásra, különösen a veszélyzónába esnek.

Számos dolgot tehetünk azonban, amellyel megelőzhetjük a kiégést, mind egyéni, mind szervezeti szinten. Az első, és egyben talán a legfontosabb, hogy minimalizáljuk a munkahelyi stresszorokat. Azaz, azonosítanunk kell azokat a stresszforrásokat, amelyek gyakran érnek bennünket, és olyan megoldást keresnünk rájuk, amelyekkel elkerülhetőek vagy minimálisra csökkenthető a számuk. Továbbá bővíthetjük az ezekkel való megküzdési eszköztárunkat.

Szervezeti szinten is számos dolgot tehetnünk, amelyekkel megelőzhető a burnout. A lapos hierarchiájú szervezeti felépítés, azaz a bürokrácia csökkentése és az utasítási lánc rövidítése pozitív kapcsolatot mutat a kiégés elkerülésével. A munkakörök felülvizsgálata, a munkakörülmények javítása és a motivációs eszköztár növelése mind-mind olyan tényezők, melyekkel harcolhatunk a probléma ellen. Hasznos lehet az is, ha a cégben kiépített a mentorrendszer, hiszen így a kollégák támogathatják egymást.

Amennyiben a probléma kialakult, már nem elegendő az efféle segítség, szakemberhez kell fordulni. Fontos, hogy a munkahely képes legyen ebben is támogatni a munkavállalóit. A pszichoterápia mellett a különböző relaxációs technikák tanítása, a stresszkezelési tréningek, az autogén tréning mind hasznos lehet, hiszen segítenek a kritikus helyzetekkel való megküzdés során. Néhány nagyvállalat már Magyarországon is elkezdett ehhez hasonló segítséget kínálni a beosztottjainak, azonban még van hová fejlődnünk e téren.

A legnagyobb probléma a kiégést illetően az, hogy épp olyan munkakörökben a leginkább jellemző, ahol a személyek nem merik felvállalni azt, hogy nekik is segítségre van szükségük. Tanárok, akiknek nap mint nap példát kell mutatniuk, vezetők, akik félnek felvállalni a gyengeségüket, pszichológusok, akikhez a problémáikkal fordulnak az emberek. A megoldásnak azonban elkerülhetetlen része az, hogy beismerjük, nehézségeink vannak, és tegyünk azért, hogy mindez változzon. Épp ez az, ami valóban azt mutatja, hogy erősek vagyunk és példát mutatunk.