A serdülőkort a szülők egy viharos, nehéz időszaknak jellemezik. Erről az időszakról és a fiatal felnőttkorba való átlépésről sokan úgy gondolják, hogy a szülőknek már nincs akkora nevelői feladatuk, mint korábban.  Ebben az életszakaszban is fontos szerepet kapnak a szülők, csak változtatniuk kell a korábbi nevelési stílusukon. Cikkünkből 10 lehetséges módot olvashatnak, amelyekkel segíthetnek  a serdülőknek boldog, produktív felnőttekké válni.  

Az otthonukból elköltöző és saját életet teremtő fiatalok számára a legfontosabb, hogy erre az időszakra már tudjanak saját magukról gondoskodni, és az ehhez szükséges készségeket elsajátítsák. Szerencsések azok, akik megtanulták a szükséges készségeket, amíg otthon laktak olyan szülőktől, akik képesek voltak biztosítanak a szükséges tiszteletteljes iránymutatást.

A szülőknek is megterhelőek a serdülőkorban és a fiatal felnőttkorban észlelt változások. Ám a változásokat követve és azokhoz alkalmazkodva érdemes a gyerekeknek biztosítani a megfelelő környezetet. Az egyes fejlődési időszakokban a gyermek életkori jellegzetességeihez igazodva más szülői viselkedések tűnnek hasznosabbnak. A serdülőkorban  – noha ez az időszak viharokkal teli, ráadásul a szülők ilyenkor elveszthetik a kontroll érzetét – nem érnek véget a szülői feladatok.

Joanne Foster és Dona Matthews, a Being Smart about Gifted Education írói megalkottak egy listát, amelyben 10 módot sorolnak fel, hogyan lehet támogatni a serdülőket (11-20 éves korig). Segítséget szeretnének nyújtani, hogy a serdülők boldogságban menjenek keresztül a kihívást jelentő tini éveken, és egy boldog produktív felnőttkort tudjanak létrehozni.

  1. Legyünk elérhetőek! A serdülőknek olyan benyomásuk lehet, hogy a felnőttek nem törődnek azzal, mit gondolnak. Ezt az érzést korábbiaknál is fontosabb lenne eloszlatni! Tegyük meg a tőlünk telhetőt, legyünk nyitottan elérhetőek egy nyugodt beszélgetésre, amikor a gyermeknek úgy tűnik, szüksége van rá. Így nyithatnak felénk, beszélgethetnek triviálisnak tűnő dolgokról, amelyek elvezethetnek az igazán mély fontos tartalmakhoz.Ha a szülők a megfelelő időben elérhetőek, akkor segíthetnek gyermekeiknek különbséget tenni a jó és a veszélyes döntések között.
  2. Úgy változtassuk a szülői nevelési stílusokat, hogy a változó körülményekhez illeszkedjenek! A szülőknek meg kell tanulniuk relaxálni és elengedni, miközben ugyanúgy biztosítják a szükséges háttértámogatást. Ne védjük meg a gyerekeket a hibák elkövetéséből származó tanulástól!
  3. Minimalizáljuk a szabályokat! Akkor hozzunk létre szabályokat, ha szükséges! A szülők gyakran ott kötnek ki, hogy rengeteg szülői időt töltenek el az általuk meghozott szabályok megvédésével. Megkönnyíthetik a dolgukat, ha csak olyan szükséges szabályokat fogalmaznak meg, amelyek vagy a gyermeked védelme, vagy a saját józan eszünk szempontjából fontosak.
  4. Álványozott döntéshozatali autonómia. A serdülőknek meg kell tanulniuk egyedül meghozniuk a saját döntéseiket! Az a legjobb, ha a döntéshozás készsége lassan és folyamatosan épül fel a korai gyermekkortól kezdődően. Az életkori jellegzetességek alapján emlékezzünk, hogy a serdülők képessége a szexuális intimitás, a drogok, a bullying és más potencionálisan veszélyes témában való döntések kezelésére még nem kifejlett. A magas intelligencia vagy jól kifejlett oktulajdonító képesség még nem jellemző rájuk, nem számít, mennyire meggyőzőek tudnak lenni.
  5. Számítsunk hatalmi konfliktusokra! Meglepő lehet hallani, hogy igazából jó, ha a szülők gyakran találják magukat vitás helyzetekben gyermekükkel, addig amíg szeretet és jó humor van a kapcsolatukban. Azokban a családokban élő gyerekeknél láthatunk jobb hosszútávú kimeneteket, ahol melegséget, szeretetet, és több intergenerációs vitát figyelhetünk meg. Egy heves vita megfelelő alkalom lehet arra, hogy a serdülő felfedezze, hogy a szülő milyen témákkal törődik, miért éri meg azokkal foglalkozni.

    A fiatalok nagyon sok identitást kipróbálnak a teenager időszakban.
    A fiatalok nagyon sok identitást kipróbálnak a teenager időszakban.
  6. Arra a személyre alapozzunk, aki elrejtőzik az időszakos identitás mögött! A legtöbb serdülő többféle identitást kipróbál – dühös, rebellis, laza, vallásos, sport őrült –, mielőtt újra azzá a személlyé válik, aki ebben a változó folyamatban volt. A próbálkozások ellenére a felületes viselkedés alatt lássuk meg azt a személyt, akit születéskora óta ismerünk!
  7. Legyünk figyelemmel a kulturális konfliktusokra! Ha a család háttere különbözik a körülvevő kultúrától – akár rassz, vallás, szexuális orientáció vagy más módon – ismerjük fel, hogy a gyermek konfliktust élhet meg az otthoni és a kortárs értékek között. A legjobb fejlődési kimenetelek azoknál a gyerekeknél fordultak elő, akiknek a szülei eléggé flexibilisek voltak. Tisztelték a gyermekeik szükségleteit, hogy létrehozhassák a saját egyedi értékrendszerüket.
  8. Segítsük a gyerekeknek kitágítani a látóterüket! A serdülőkor egy ideális időszak a széleskörű explorációra, felfedezésre. Remek idő arra, hogy felfedezzék az érdeklődéseiket, a képességeiket és a kíváncsiságukat. A serdülők sokat nyerhetnek abból, ha feltárják az ötletek, aktivitások, helyek és emberek sokszínűségét.
  9. Tartsuk nyitva a tanulási lehetőségeket. A továbbtanulás sokszor nem az első a serdülők listái, melyen a legfontosabb dolgokat sorakoztatják fel. Ez még rendben is lehet. Amíg az oktatás is prioritás – és fontos, hogy a gyermek tudja: a szülők ebben hisznek – sokkal fontosabb, hogy a gyermek kitalálja, ki is ő, és ezzel kapcsolatban jól érezze magát. Minden más erre tud épülni. Bátorítsuk a serdülőket, hogy megtalálják miről is szeretnének tanulni, és tartsuk nyitva a továbbtanulási és karrier lehetőségeket.
  10. Törekedjünk a vigilancia és flexibilitás egyensúlyára. A serdülők nagyon gyorsan változnak. A legjobb amit tudunk tenni, hogy próbálunk lépést tartani velük. Meg se próbáljuk bejósolni, mi következik. Amíg a gyermek felelős a saját életével kapcsolatos döntéseiért, addig a szülőknek a feladata a kihívást jelentő egyensúly megteremtése.

A serdülők szüleinek lépést kell tartaniuk a gyermekük gyors fejlődési változásaival! A legfontosabb a megfelelő háttértámogatás nyújtása, amellyel a gyermek szükségleteinek megfelelően élhet. A szülők felxibilitása segítheti a saját értékrendszer kialakítását, és a vitáktól sem szabad megijedni, hiszen a serdülő ezekből a helyzetekből is nagyon sokat tud tanulni.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=20s