Mitől függ, hogy milyen politikai attitűdökkel rendelkezünk? A politikai szocializáció a legmeghatározóbb, vagy esetleg a család, a pszichés tapasztalatok, netán veszteségeink és frusztrációink? Hogyan jelennek meg az átélt traumák és a harag a választói magatartásban? Ezeket a témákat járta körül A politikai viselkedés pszichoanalízise című előadás, melyet a Vendel konferenciaközpontban tartott Dr. Lisznyai Sándor szervezetfejlesztő, kilinikai szakpszichológus, az ELTE adjunktusa és Horváth Zsófia politikai kommunikációs szaktanácsadó, pszichopedagógus, a Mindset Politikai pszichológia rovatának szakújságírója. Tudósításunk.
Horváth Zsófia a pszichológiai szuverenitás fogalmának bevezetésével nyitotta az előadást. A pszichológiai szuverenitás nem más, mint egy autonóm döntéshozatali képesség. Ha szuverén módon tudnánk viselkedni és gondolkodni, akkor az életünk során felhalmozódott sérelmeket és veszteségeket félre tudnánk tenni döntési helyzetekben. A valóságban azonban ezek a sérelmek különféle illúziókat hoznak létre az életünkben. Politikai szempontból maguk a pártok is ilyen illúziókká alakulnak, melyek
„sérelem gombjaink nyomkodásával” tudják manipulálni döntéseinket.
A veszteségek, sérelmek és agresszió hármasa különböző személyiségtípusokat hoz létre, melyek alapján felállítható egyfajta csoportosítása az embereknek, melyen az előadók végigvezettek minket. Ez az adornói típus- és tünetegyüttes, melynek néhány példáján keresztül a választói magatartás is leírható. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy nincsenek vegytiszta emberek, így egy-egy kategória tisztán senkire sem húzható rá.
A felszíni sértett
Káin és Ábel történetén keresztül mutatta be Horváth Zsófia az első kategóriát. Káin bibliai agressziója megjelenik bizonyos választói típusokban.
Akik ugyanezzel az agresszióval választanak, azokat gyűlöletválasztóknak nevezzük.
Ők tartoznak a felszíni sértettek csoportjába. Dr. Lisznyai Sándor magyarázata szerint, Magyarországon rengeteg a „meg nem értett zseni”. Sikereink elmaradása mindig valakinek, vagy valamilyen körülménynek a hibája, ami rengeteg sértettséget szül. Ezeket a sérelmeket, akár kis zsetonokat gyűjtögetjük az életben, és irreális dühöt tudnak kiváltani belőlünk, olyannyira, hogy akár ölni is tudnánk értük.
Kiemelte, hogy
veszteségeink fejlesztenek és irányítanak egyszerre.
Majdnem minden választásunkat a veszteségeink navigálják, nem csak a a politikait. Jobb esetben ezek feldolgozott veszteségek, így tanítóan irányítanak, rossz esetben viszont feldolgozatlanok, ilyenkor harag veszi át az uralmat. Lisznyai Sándor ezután felvázolta egy kliense veszteségtörténetét, és hangsúlyozta: anélkül, hogy bármilyen konkrétan erre utaló információt megosztana velünk, csupán sérelmei alapján ki lehet találni, milyen pártra szavazna az illető. Miért is van ez így? A veszteségek leírására az előadó a csonttörés metaforáját hozta. Az idő nem gyógyít be semmit, ez egy általános tévhit. Ha az időre bízzuk a munkát, a csont maximum rosszul forr össze, minden mozdulatunkat meghatározza. Ezután már csak úgy gyógyulhat meg igazán, ha újra eltörjük.
A manipulátor
Adorno szerint a legveszélyesebb embertípus a manipulátor. Horváth Zsófia hozzátette: ezt a kategóriát nem annyira a választók között kell keresnünk, hanem a rendszeren belül. A manipulátor esetét egy olyan emberen keresztül mutatta be, akinek serdülőkorában rengeteg szociális problémája volt. Előbb utóbb minden figyelmét a bogárgyűjtésre koncentrálta, mert ez kontrollálható és stabil volt, szemben élete többi aspektusával, és úgy érezte, ezen keresztül érhet el valami nagyon komoly dolgot, ezért biológus lett. Legfőbb célja nem egyszerűen a sikeresség, hanem az egész tudományterület befolyásolása és megváltoztatása lett. A manipulátor szélsőségesen sztereotip, végrehajtó ember. Pontosan tudja, mit akar, és minden áron eléri azt. Az emberi kapcsolatok és érzelmek csupán eszközök a számára, spontán empátiára szinte képtelen. Habár gyakran lesznek belőlük vezetők, egyáltalán nem függnek ideológiáktól.
A lojalitás és bizalom a fontos számukra, mert a hűséges és bennük megbízó embereket tudják majd felhasználni. A manipulátornak nem kell politikai kommunikációt tanítani, ő tanítja, ő befolyásolja a választói magatartást. Hogyan tudunk legyőzni egy ilyen veszélyes embert, ha mindig három lépéssel előttünk jár? Horváth Zsófia szerint a manipulátor leginkább hazai pályán tud érvényesülni, így legjobb, ha itt működünk együtt vele. Hasznos idiótává is tehetjük, azaz adhatunk neki egy projektet, ami leköti, így eltávolítva az utunkból.
Ha a manipulátorok vezetői pozícióba kerülnek, gyakran lesz belőlük agresszív nárcisztikus vezető, amiről Lisznyai Sándor sok év szervezetfejlesztői tapasztalata alapján tudott nekünk mesélni. Egy agresszív nárcisztikus ember függést okoz, ami erősebb hatással van ránk, mint a valódi, egészséges kötődés, mérgező kapcsolatokat hoz létre. Érdekes tulajdonsága egy-egy országnak, hogy a hatalom jellege agresszív nárcisztikus-e. Sokan adottnak veszik, hogy a hatalomnak mindenképp ilyennek kell lennie, pedig korántsem.
Az agresszív nárcisztikusokat valójában mi tápláljuk magunk körül, és a mi hibánk, ha uralkodni tudnak felettünk.
Fel nem dolgozott veszteségeink révén korán elveszítjük a hitet abban, hogy létezik igazán jó vezető. Vágyunk a nárcisztikus vezetőkre, hiszen elbűvölőek, elvarázsolnak, miközben úgy manipulálnak, hogy észre sem vesszük. Az előadó szerint az emberek mint egyének ritkán mondanak önálló véleményt. Egy adott közösség politikai gondolkodását az agresszív nárcisztikus vezetők befolyásolják.
Az utópiára építkező fiatalok
Hogyan alakul ki a fiatalok gondolkodása a politikáról? Horváth Zsófia vette át ismét a szót, és bevezetett minket az identitásképzés folyamatába, mely a serdülőkor fő feladata. Ennek két fontos összetevője a normatív krízis – azaz alapvető és elkerülhetetlen változások, melyek mindannyiunk életében krízis okoznak – és az elköteleződés, mellyel megtaláljuk azt az értékrendszert, ami szerint élni szeretnénk az életünket.
Ha egy tizennyolc év körüli fiatalt megkérdezünk arról, hogyan épülne fel az ideális társadalom, több mint valószínű, hogy egy elég utópikus és absztrakt képet vázolnának fel egy világról, ahol nincs szegénység, mindenki egyenlő stb. Bizonyára rossznak tartaná a rendszert, amiben élünk, megfelelő alternatívát azonban nem tudna kínálni. Ezeket a fiatalokat két nagy általános csoportba lehet osztani.
A tiltakozó
Nevével ellentétben tulajdonképpen nem tiltakozik, inkább visszahúzódó típus. Identitása korai zárt, ami azt jelenti, hogy nem esett át a normatív krízisek utáni identitáspróbálgatáson, inkább megállapodott annál, amit a szülei diktáltak neki, ezért arra a pártra fog szavazni, amelyikre a szülei. Felettes énje által diktált szilárd normarendszer szerint él, de nincs valódi elhivatottság és szenvedély a cselekedeteiben, egyfajta felettes én által lecsorduló szorongás diktálja cselekedeteit.
Valódi liberális
Mindkét előadó hangsúlyozta, hogy ebben a kategóriában a liberális szó nem a mai politikai kontextusban értelmezendő. Az ebbe a csoportba tartozó fiatalok szintén szilárd értékrendszer szerint élnek, de nem a felettes én kényszere miatt. Önazonosak, elhivatottak és szenvedélyesek, egymagukban szembemennének egy hadsereggel, ha tehetnék. Habár gyakran megfigyelhető, hogy ők sem tudnak alternatívát kínálni a rendszer helyett, ami ellen lázadnak, mégis komolyan kell venni őket.
Ők ugyanis azok, akik képesek pártot alapítani,
megszólítani az embereket, igyekeznek valódi változást előidézni.
Az előadást Lisznyai Sándor zárta a fiatal felnőttkori fejlődési stádiumok bemutatásával, egyetemi példán keresztül. Az egyetemisták első éveikben még mereven ragaszkodnak ahhoz, hogy meg kell hallgatniuk és megtanulniuk a tananyagot, ami látszólag minden tudás, amire valaha szükségük lesz. Pár év múlva áttérnek egy relativista szakaszba, ahol tulajdonképpen egy időre minden fiatal valódi liberális lesz. Mindent megkérdőjeleznek, nem hajlandóak álláspontot foglalni. A képzés vége felé azonban mégiscsak elköteleződnek valami mellett, kialakul egy stabilabb identitás. Az élet különböző szakaszaiban ez a három állapot körkörösen váltogatja egymást, ami így van rendjén.
Ezeket a fiatal felnőttkori fejlődési stádiumokat felcímkéztük politikailag, habár ezek nem állandó szakaszok. Ellenben ha egyszer elköteleződtünk egy politikai meggyőződés mellett, azt nagyon nehéz megváltoztatni, hiszen egy politikai állásponttal megkötjük identitásunkat. Lisznyai Sándor tanulságként emelte ki: amit politikai álláspontnak nevezünk, azo gyakran csak természetes fejlődési állapot, ezt a természetes körforgást pedig nem szabadna politikailag felcímkéznünk.
