A közhiedelemmel ellentétben a nárcisztikus működés nem korlátozódik pusztán az énközpontú, manipulatív viselkedésre. Ugyanis a nárcisztikus személyek sérülékeny állapotukban óriási mélységeket is képesek megélni. Ezen zavar esetén számos, úgynevezett korai életkorban kialakult séma aktiválódik, melyek markáns hatást fejtenek ki az egyén működésére. De mit is nevezünk sémának? Milyen sémák dominálnak nárcisztikus működés esetén? Cikkünkből kiderül, érdemes velünk tartani!
Sémáink egyfajta fejünkben tárolt vázlatnak, mentális forgatókönyvnek tekinthetők. Jellegzetességük, hogy nagyban meghatározzák a világról és az egyes események kimenetelével kapcsolatos elvárásainkat is, továbbá a sémák mind az érzelmeinkre, mind pedig a gondolatainkra hatnak. Útmutatóul szolgálhatnak azzal kapcsolatban, hogy mi a dolgok természetes menete abban az esetben, ha egy éttermi étkezésre érkezünk, de a sémák hatással lehetnek arra is, hogy milyen elképzelésünk lesz a későbbi kapcsolatainkról akkor, ha gyermekkorunkban súlyos érzelmi nélkülözést kellett elszenvednünk.
A sémaelmélet koncepciójának megalkotója, Jeffrey Young szerint öt elsődleges érzelmi szükséglettel jövünk a világra, ezek közé tartozik például a biztonság, kötődés, vagy az érzelemkifejezés igénye. Amennyiben az alapvető, elsődleges érzelmi szükségleteink sérülnek, úgynevezett korai maladaptív sémák alakulhatnak ki. A maladaptív szó azt jelenti, hogy ezek a sémák kialakulásuk pillanatában, az éppen aktuális helyzethez való alkalmazkodásunkat segíthetik, viszont hosszútávú fennmaradásuk esetén a mindennapi működésmódunkat jelentős mértékben károsíthatják. Például, ha egy korai élethelyzetben az érzelem-megvonás sémánk alakul ki, akkor ez az alkalmazkodáshoz hozzásegíthet minket, hiszen, ha azt feltételezzük, hogy nem számíthatunk a környezetünktől empatikus hozzáállásra, biztonságra, védelemre, akkor teljesen érthető módon egy idő után nem is fogjuk kérni ezt. Azáltal pedig, hogy az alapvető szükségleteinkkel kapcsolatos igényünket nem fejezzük ki a környezetünk irányába, bizonyos értelemben a csalódástól is óvjuk magunkat, mert nem kell átélnünk a folytonos elutasítást. Azonban, ha a későbbi kapcsolatainkban is megmarad ez a fajta hiedelmünk, akkor az kifejezetten romboló hatással bírhat.
Tehát
sémáink az önmagunkról alkotott képet, és a másokhoz való kapcsolatunk észleletét is nagymértékben képesek torzítani.
Azonban a maladaptív sémák megléte nem feltétlenül jelent súlyos problematikát: fontos figyelembe venni azt is, hogy hány sémánk aktív az aktuális pillanatban. Ha nagyszámú aktív sémával rendelkezünk, akkor nagyobb esély mutatkozik például a nárcisztikus személyiségzavar kialakulására.
A nárcisztikus személyek három fő sémája közé tartozik az érzelem-megvonás séma, a csökkentértékűség és szégyen séma, valamint a feljogosítottság és grandiozitás séma. Az érzelem-megvonás séma az egyén azon hiedelmét fedi le, hogy nem számíthat a környezetétől gondoskodó, elfogadó, empatikus, szenzitív válaszreakciókra. A csökkentértékűség és szégyen séma esetében a személy úgy érzi, hogy másokhoz képest alárendelt, továbbá jellemző, hogy az elutasításra és a kritikára túlzott érzékenységgel reagál. A feljogosítottság és grandiozitás séma esetén az egyén azt feltételezi, hogy bárkivel bármit különösebb következmények nélkül megtehet, valamint azt gondolja, hogy ő felsőbbrendű lény, aki különleges bánásmódot érdemel. A következő részben röviden áttekintjük a nárcisztikus működés főbb jellemzőit, ezután pedig azt járjuk körbe, hogy hogyan is integrálhatók az előbbiekben említett sémaelemek a nárcisztikus működés során.
A nárcisztikus működés főbb jellemzői
A nárcisztikus működés egyik fő sajátossága, hogy a zavarban szenvedő egyének a saját fontosságukat, teljesítményüket, tehetségüket a végletekig eltúlozzák. Az ilyen személyek általában a sikerről, szépségről, hatalomról rendszeresen és hosszasan fantáziálnak. Meggyőződésük, hogy különleges teremtmények, akit csak a hozzájuk hasonló, rendkívüli emberek érthetnek meg. Környezetüktől csodálatot, kedvező bánásmódot, feltétlen kooperációt várnak el. Empátiás készségük alacsony, másokat lelkiismeretfurdalás nélkül kihasználnak, és kapcsolataikban alapvetően önző módon viselkednek. További megkülönböztető sajátosságuk lehet a gőgös, fölényes magatartás, és az arra való feljogosítottság érzése is, hogy bármikor, bárkivel, bármit megtehetnek. Fontos megemlíteni, hogy a nárcisztikus személyek nemcsak ebben a feljogosított állapotukban létezhetnek. Trauma hatására képesek drasztikus összeomlást produkálni, amely során hasonló élmény tapasztalnak, mint amit kisgyermekként átéltek: magányosak, frusztráltak, magukra hagyottak.
Amennyiben alapvető érzelmi igényeink (mint például a biztonságos kötődés – mely szerető, támogató, gondoskodó közegben jön létre) sérülnek, korai maladaptív sémák alakulhatnak ki.A nárcisztikus működés koragyermekkori alapjai
Young és munkatársai négy alapvető jellegzetességet írtak le a nárcisztikus személyek koragyermekkori jellemzői között. Ide tartozik az egyedüllét, izoláció; a nem megfelelő határok; a manipuláltság és a feltételes elfogadás. A nárcisztikus egyének gyermekkorukat nem egy empatikus, szenzitív, érzelmekre nyitott környezetben élték: nagyfokú érzelmi nélkülözést kellett elszenvedniük. Ebből eredeztethető a későbbiekben megnyilvánuló empátiahiányuk és az érzelmi problémáik is. Emellett domináns gyermekkori élmény lehetett az elkényeztetettség is. Itt viszont fontos kiemelni, hogy ez főként az anyagi javak összefüggésében mutatkozott meg, az érzelmi gondoskodás nagymértékű hiányt szenvedett. Az emocionális elhanyagolást pedig feltehetőleg a szülők azzal igyekeztek kompenzálni, hogy azt közvetítették a gyermekük felé, hogy bármit megtehet és mindent meg is kaphat.
Meghatározó tapasztalat lehetett továbbá az is, hogy nagyon sok esetben a szüleik maladaptív sémáit kellett helyrehozniuk azáltal, hogy a szülők elismerésre való vágyát feltöltötték. Egy ehhez hasonló manipulatív környezetben, ahol a gyermek „feladata” a saját szüleinek a folytonos csodálata (miközben a gyermek őszinte, mély érzelmek megtapasztalásának hiányát éli meg), a negatív kimenetel szinte előre borítékolható. Ehhez adódik még hozzá a feltétel nélküli elfogadás hiánya is, amelyben a gyermek csak abban az esetben kapott dicséretet, amennyiben megfelelt a szülei (sok esetben) irreális elvárásainak. Abban az esetben, ha a gyermek „alulteljesített” jelentős mértékű leértékelést kellett elviselnie. Ezen gyermekkori élményekből épülnek fel a nárcisztikus személyek fő sémamódjai. A sémamódok meghatározott sémák együttes jelenlétét jelentik. Most lássuk mi is jellemzi ezeket az állapotokat!
A nárcisztikus működés sémamódjai
A nárcisztikus személyek egyik legfőbb sémamódja a magányos gyermek mód. Ezen mód fő jellegzetességei közé tartozik az az élmény, hogy magukat nem tartják szeretetre méltónak, mert nem képesek megfelelni mások elvárásainak, ha pedig sikert érnek el, azt a szerencsének tulajdonítják. Emellett esetükben nagyfokú dichotóm gondolkodás is megfigyelhető: kizárólag tökéletes vagy átlagos teljesítmény létezik, és amennyiben nem képesek valamiben maximumot teljesíteni, akkor borzasztó distresszt élnek át. Ez a mód akkor aktiválódik, amikor a nárcisztikus személyt valamilyen sérelem, veszteség éri (például elhagyatás). A magányos gyermek mód kompenzálására jelenik meg az énfelnagyító, feljogosított mód, valamint az elidegenedett védelmező mód is.
Az énfelnagyító mód tekinthető a nárcisztikus személy alapállapotának. Ez a mód tulajdonképpen egy túlkompenzáló magatartást takar: az egyén ezáltal igyekszik gyógyírt találni a csökkentértékűség-érzetéből eredő fájdalomra. Domináns jellegzetesség az arrogancia, a grandiozitás, az énközpontúság, az empátia hiánya, mások manipulálása a saját céljai elérése érdekében, mások érzéseinek figyelmen kívül hagyása, valamint az érzelmi közelség elkerülése.
Végül érdemes említést tennünk az elidegenedett védelmező módról is. Ez a mód is egyfajta megküzdési válaszként jelenik meg a magányos gyermek által okozott elviselhetetlen frusztrációra. Ebben az esetben a nárcisztikus személyt nem a közönsége csodálja, hanem önnyugtató stratégiák által távolodik el a veszteség okozta kedvezőtlen állapotoktól, érzésektől. Ezt különböző tevékenységeken keresztül érheti el, például extrém sportok által, a munkába való menekülés segítségével, erőteljes szerhasználattal (főként kokain fogyasztanak, amely egy stimuláns szer, tehát serkentőleg hat a személyre), de a túlzásba vitt videojáték-használat is egy lehetséges megküzdési forma lehet.
A nárcisztikus zavarban szenvedő személlyel kapcsolatos elfogadást növelheti, ha képesek vagyunk meglátni a betegben a sérülékeny, rendkívül magányos, magára hagyott, őszinte szeretetet nem tapasztaló gyermeket. Ezen szemlélettel a sématerápia alkalmazása során meglehetősen kedvező eredményt lehet elérni a nárcisztikus betegek kezelésében. A sématerápia egyik fő technikája a limitált szülői újragondoskodás, amely terápiás keretek között, maximális biztonságban próbálja feltölteni a gyermek azon szükségleteit, melyekre a korai környezet nem volt megfelelő mértékben érzékeny. A terapeuta feltétel nélküli elfogadáson alapuló, őszinte attitűdje egy olyan kapcsolatot alapozhat meg a terápiás ülések keretében, amelyre az egyén a korábbi élete során mindig is vágyott.
Felhasznált irodalom
American Psychiatric Association (2013). Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders.
Bandi, Sz. (2020). A nárcizmus kézikönyve. Pécs: Pécsi Tudományegyetem.
Unoka, Zs. (2011). Sématerápia. Magyar Pszichológiai Szemle, 66(1), 11-29.
Young, J. E., Klosko, J. S. & Weishaar, M. E. (2010). Sématerápia. Budapest: Magyar Viselkedéstudományi Kognitív Terápiás Egyesület.
