„Sérült a testvérem!” – Egy nem mindennapi kapcsolat

Minden családban megtörténhet, hogy egy gyermek születése öröm helyett elsősorban bánatot fog hozni… Egy kisgyermeket váró szülőpár egyik legnagyobb félelme, hogy sérült gyermek fog a családjukba érkezni. Aki egy kicsit másmilyen és csak részben hasonlít arra a „tökéletes” gyermekre, mint akit ők már a várandósság során elképzeltek. Már kisebb sérülés esetén is egy egész világ omolhat össze a szülőkben. S mi a helyzet vajon azokkal a gyermekekkel, akiknek sérült testvérük születik? Hogyan hat az ő életükre, ha egy sérült testvér esetében az ő problémáik és nehézségeik gyakran eltörpülnek és kissé érdektelenné válnak a család számára? Cikkünkben a testvérhelyzetek egy különleges típusát járjuk körül.

Egy sérült gyermek születése alapjaiban változtathatja meg az eddig kialakult családi rendszert. Egy olyan paranormatív krízishelyzet után, mint egy sérült gyermek születése, pedig általában egyensúlyvesztés következik be a családi dinamikában. Azonban minden család és minden családtag másképp reagálhat a kialakult helyzetre. A családi szerepek is megváltozhatnak. Sok esetben az édesapa lesz a kizárólagos a családfenntartó, az édesanya pedig otthon marad a sérült kisgyermekkel. Gyakran előfordul az is, hogy az idősebb testvérre jóval kevesebb idő jut, hiszen a szülőpár figyelmének fókuszába – főként a diagnózisközlés utáni első időszakban – kizárólag a legkisebb sérülése és annak terápiája kerül.

Egy nem mindennapi kapcsolat

Ha baj van egy kisgyermekkel, akkor a szülők után a testvérek a leginkább érintettek a krízisben. Mégis sokkal ritkábban hallunk arról, ahogyan ők valójában megélik azt, hogy kevesebb idő és figyelem jut rájuk egy olyan új jövevény mellett, akit szülei sok esetben egyik orvosi rendelőből a másikba, vagy fejlesztésről fejlesztésre visznek. Vitathatatlan tény, hogy gyermekünk életben tartása a legerősebb szülői motivációnk. Gondoljunk csak bele! Mi mennyire tartanánk valódi és hatalmas problémának, hogy sérült gyermekünk testvére, aki már úgyis olyan „nagy”, nem kitűnő tanuló többé? Vagy hogy az óvónéni egyre gyakrabban panaszkodik arról, hogy már nem olyan szívesen játszik együtt a többi gyerekkel és mintha kevesebbet is mosolyogna napközben? Vagy akár a „nagy” sírva riad fel éjszakánként, de a kistestvére meg lehet soha nem fog megtanulni járni vagy beszélni. Valójában egymással összehasonlíthatatlan problémák ezek.

Természetes módon kialakulhat a testvérféltékenység és a harc a szülői figyelemért. Szülőként azonban soha ne gondoljuk azt, hogy ép gyermekünk érzelemmentesen és pusztán bosszúból szeretné bántani sérült testvérét vagy büntetni minket viselkedésével!

Valójában benne is hatalmas érzelmi viharok dúlnak.

Optimális esetben a testvéri viszony életünk leghosszabb kapcsolata, valamint a szocializációnk egyik legfontosabb meghatározója. Azonban ha egy gyermeknek sérült a testvére, ehhez a kapcsolathoz rengeteg ambivalens érzés is társulhat. Bármennyire is igyekeznek a szülei ezt megelőzni, de mégis gyakran tapasztalható jelenség, hogy az ő problémái elbagatellizálódnak vagy háttérbe szorulnak, és ezáltal is elhanyagolttá válik a családban.

Sérült gyerek testvére: egy egész életúton át

Szülőként kiemelt fontosságú a szerepünk abban, hogy a különböző életkori szakaszokban az éppen aktuális nehézségeik megoldásában támogassuk gyermekeinket. Kisgyermekeknél még gyakorta előfordul egyfajta irreális félelem attól, hogy testvérük „megfertőzi” őket, és ők maguk is fogyatékossá válnak. Általában iskoláskorban a testvérhelyzet központi szorongást keltő eleme az attól való félelem lesz, hogy minden területen túlhaladja idősebb sérült testvérét. Egyik napról a másikra kell szembenéznie olyan eddig szokatlan élethelyzetekkel, hogy a testvére, akire eddig hosszú éveken keresztül csodálattal nézett fel, most már az ő segítségét igényli az öltözködésben vagy egy egyszerű mesekönyv elolvasásában. Továbbá nehézségeket szül az is, hogy korlátozottak a családi erőforrások a kikapcsolódásra, nem jut elég lehetőség egy megterhelő iskolai nap után a feltöltődésre. Serdülőkorban gyakori dilemmává válik, hogy

a jövőben mennyiben lesz az ő felelőssége, az ő „terhe” a sérült testvér ellátása.

Természetesen pozitív hozadéka is van a különleges testvérhelyzetnek. Sérült gyermekek testvérei általában könnyebben elfogadják az emberek közti különbséget, valamint gyakran könnyebben tudnak bánni a különböző stigmákkal és akadályozottságokkal. Sok esetben a segítő attitűd miatt segítő hivatást is választanak maguknak a sérült gyerekek testvérei. Azonban ebben az esetben kiemelt fontosságúvá válik az önismeret, hogy mi is a valódi motivációja a pályaválasztásnak. Felnőttkorban pedig, különösen a gyermekvállalás időszakában, mindenképpen számolni kell a transzgenerációs következményekkel, és azzal a gondolattal, hogy „Csak nehogy az én gyerekem is sérült legyen!”. Ilyenkor jellemző egy megnövekedett igény a genetikai háttér tisztázására.

 „Kicsi”, mint gyógyír a lelki sebekre

Természetesen olyan helyzet is előfordulhat, hogy sérült gyermek után egy ép testvér születik. Az esetek nagy részében ők akkor jönnek a világra, amikor már a szülők többé-kevésbé elfogadták az idősebb testvér eltérő fejlődésmenetének tényét. Sok esetben azonban még az érzelmi elfogadás előtt érkezik egy újabb trónörökös a családba. Gyakran megesik, hogy őt tudattalan módon egy nagyon fontos küldetéssel ruházzák fel a szülei.

Tőle várják a lelkük gyógyulását.

Ő lesz a bizonyíték arra, hogy képesek egészséges és ép fejlődésmenetű gyermeket a világra hozni. Stern szerint valamilyen szempontból igazuk is van a szülőknek, mivel egy újabb gyermek születése valóban terápiás hatással lehet rájuk. Mindannyiunknak szüksége van a sikerélményre ahhoz, hogy a „kudarc”-ot be tudjuk építeni az énképünkbe. Sőt sok esetben a várva várt „tökéletes gyermek” megérkezése visszamenőleg is áldásos hatással lehet az idősebb sérült gyermekkel kapcsolatos érzésekre és a vele megélt szülőségre. Azonban szülőként mindig érdemes azon is elgondolkodnunk, hogy valóban szeretnénk-e egy ilyen nagy felelősséget megkövetelő és néha megterhelő „csomagot” pakolni gyermekünkre már a fogantatása pillanatában.

Hétköznapi hősök

Egy sérült gyermeket nevelő szülő a legtöbb esetben igazi szuperhősként megpróbál az élete minden területén helytállni. Ugyanígy megpróbál az ép testvérért is mindent megtenni, hogy semmiben se szenvedjen hiányt ebben a paranormatív krízisben. Azonban természetesen egyikünk sem tökéletes. Sok esetben előfordul, hogy a szülők átmenetileg engedékenyebbé válnak a „naggyal” szemben, több szabadságot és teret biztosítanak a számukra. Azonban ennek hátterében legtöbbször inkább az energiahiány áll. Leginkább a szülők pszichés állapotán, kettejük párkapcsolatának a minőségén, a személyiségszerkezetükön, valamint a traumafeldolgozó mechanizmusaikon múlik, hogy mennyi időbe telik újra talpra állni. Továbbá, hogy mennyi időt vesz igénybe újra elegendő energiát gyűjteni ahhoz, hogy a „nagynak” újra érdemben lehessenek a szülei. A szülők személyiségében felfedezhető erőforrásokon túl az anyagi helyzet is sok esetben védőfaktornak tekinthető.

Hatalmas szerep jut még a szociális hálónak,

vagyis a közvetlen környezetnek és a családdal napi szinten foglalkozó szakembereknek, vagy akár a sorstárs közösségeknek is. Ugyan egy korábbi cikkünkben már összegyűjtöttünk pár jó tanácsot a szülők számára a harmonikus testvérkapcsolat megőrzése érdekében, de arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy soha nem szabad egyedül hagyni azt a szülőpárt, ahol sérült gyermek születik! Soha nem tehetőek kizárólag a szülők felelőssé azért, mert kevesebb figyelem jut az ép testvérre. Érdemes azonban odafigyelni az ép testvér parentifikálásának elkerülésére. Vagyis arra, hogy ne vonódjanak be túlzottan a fogyatékkal élő testvér gondozásába, hanem legyen lehetőségük életkoruknak megfelelő életet élni. Rossz hatással lehet továbbá az is a tipikusan fejlődő gyermekre, ha vele akarják kompenzáltatni testvére „hiányosságait”. Mindenképpen segíthet azonban, hogy ha a mindennapok nem kizárólag a fogyatékosságról szólnak, és minden gyermek megkapja az őt megillető figyelmet.