„Sosem volt választási lehetőségem!” – A diszfunkcionális gyermeki szerepekről

Családban élni és abban a különböző szerepeknek megfelelni olykor nem egyszerű. Anya, apa, feleség, férj, dolgozó felnőttek – de mi is a helyzet a gyerekekkel? Miket nevezhetünk diszfunkcionális gyermeki szerepeknek?

A családi szerkezet alrendszerekből áll, amelyek hierarchikusan épülnek egymásra. Ilyen a dédszülői, nagyszülői, szülői és gyermeki alrendszer, amelyek oda-vissza hatnak egymásra. Ezeknek az alrendszereknek az egymáshoz való viszonyulását szerepeink is nagyban befolyásolják. A szerep nem más, mint elvárások, viselkedések és normák összessége, amely egy csoportban egy tag helyzetével kapcsolatban kialakul, egyezkedés eredményeként.

Milyen szerepeket különböztetünk meg?

A szerepek között megkülönböztethetünk instrumentális szerepeket, amelyek munka- és célorientáltak, és általában a férfiakat jellemzi, illetve expresszíveket, amelyek az érzelmeket, összetartozást és a családi kapcsolatokkal összefüggő szerepeket takarják. Minden ember rendelkezik egy szereprepertoárral, mely tartalmazza az illető szerepelvárásait, szerepideáljait, szerepkonfliktusait, szerepfejlődését. A nemi szerepeket, az ezekkel kapcsolatos ideológiákat, interakciós mintákat a családi szocializációnk során sajátítjuk el.

Előfordult már, hogy akármennyire is szerettünk volna mások lenni, mint a szüleink, nem ment?

Ennek oka az, hogy szerepeink, és az ezzel kapcsolatos narratíváink és meggyőződéseink transzgenerációs módon öröklődnek, azaz a belénk épült mintákat nehezen tudjuk leküzdeni. Fontos, hogy a különböző szerepeinkben fejlődni tudjunk, hiszen ha megrekedünk bennük, az kapcsolatainkra károsan hathat.

Diszfunkcionális gyermeki szerepek

Ami a gyermeki szerepeket illeti, a szülők olykor akarva-akaratlanul is olyan helyzetekbe kényszerítik a gyermekeiket, amelyek nehezen vállalhatóak számukra. Ilyen lehet például az, amikor a szülő saját be nem teljesedett vágyait, reményeit igyekszik gyermeke által megvalósítani. Ez általában az alacsony önértékeléssel rendelkező szülőket jellemzi. Ennek ellentétes mechanizmusa, amikor a szülő negatív identitása testesül meg gyermekében, azaz a szülő saját elutasított, negatív vágyait jelenítik meg a gyermekek. Ezekben az esetekben a szülők jellemzően idővel elfordulnak gyermekeiktől.

Egy másik, főleg a szülők válásánál előforduló eset, amikor a gyermek kvázi az egyik szülő „helyébe lép”, azaz szülői funkciókat kezd betölteni. Ezt nevezzük parentifikációnak. Egy gyermek viszonylag könnyen felkerülhet a szülők alrendszerébe, amennyiben az egyik vagy másik szülő nincs jelen saját szülői szerepében. Parentifikáció akkor történik, ha a szülő kötődése bizonytalan, így a felnőtt felelősséget, döntéseket a gyermekre hárítja. Mivel ezekben az esetekben a gyermek szeretne megfelelni a szülői kívánalmaknak, kénytelen magára vállalni ezt a felelősséget saját maga, szülei, sőt olykor testvére iránt is.

Egy negyedik diszfunkcionális gyermeki szerepnek tekinthető az úgynevezett „családi delegáció” jelensége, amikor is a család elvárást támaszt a gyermek elé, olyan szerep betöltésére kényszeríti, amely akár a gyermek számára kényelmetlen lehet. Ilyen például a többgenerációs jogász, ügyvéd vagy orvos családokban az elvárás, hogy a gyermek is ezt a szerepet töltse be. Ezzel természetesen semmi gond, amennyiben a gyermek is erre a pályára szeretne lépni. A baj akkor kezdődik, ha ez számára egy külső, megterhelő elvárás, és a gyermek felnőtté válva úgy gondolja, „Sosem volt választási lehetőségem!”.

Fontos szem előtt tartanunk, hogy a család egy dinamikus egység, amelynek változása az idők során normatívnak számít. A családban a stabilitás és változás irányába mozgó történések azonban folytonosan egymás ellen hatnak. Így a családoknak törekedniük kell egyfajta „dinamikus egyensúlyi” állapotra, a családi homeosztázis fenntartására.