Mi okozza a függőséget? Az attól függ, válaszolhatnánk. Alkohol, nikotin, heroin, koffein és folytathatnánk a felsorolást. Kiből lesz függő? Aki rááll a drogokra? De egyáltalán miért áll rá? Van aki rááll, aztán leáll semmi gond nélkül? Hogyan lehetséges ez? A válasz a környezetünkhöz és a társainkhoz való kapcsolódásban rejlik, legalábbis állatkísérletek alapján.
A függőség kialakulását alapvetően kémiai láncreakciónak tekinthetjük. Ha hosszabb időn át például heroint juttatunk a szervezetünkbe, az olyan kémiai anyagokat szabadít föl, melyek arra sarkallják az agyunkat, hogy még több szert használjunk. A helyzet a legtöbb vegyi anyaggal ugyanez. Egy idő utána a szervezetünk kívánni kezdi, és csak nagy nehézségek árán tudjuk leszoktatni magunkat a vágyott „anyagról”. A függőség e szerint a teória szerint nem befolyásolható: ha elég sokat használunk valamit előbb-utóbb függőké válunk.
Az elméletet több módon is cáfolható. Súlyos betegségek, műtétek után az emberek gyakran hetekig, hónapokig kaphatnak diamorphine-t, ami sokkal erősebb mint az utcai dílerektől kapható morfium, mert tiszta, nem más vegyszerekkel feldúsított szerről van szó. Akik sok ideig használják, általában mégsem válnak függővé tőle. Ha felgyógyultak, életük visszatér a régi kerékvágásba. Hasonló eset az
„egyszer kipróbálom, nem lesz baj”
mentalitás esetén is előállhat. Ugyanis, van akinél tényleg nem lesz baj. Ehhez kapcsolódik a Vietnami háborúban tapasztalt katonai szerfogyasztás is: a harcoló amerikaiak közül sokan rendszeres heroin használók voltak, hazatértük után azonban kilencvenöt százalékuk teljesen tisztán élte tovább az életét.
Ki válhat mégis függővé?
A pszichológusok és viselkedéskutatók hosszú évek óta próbálják tanulmányozni a kérdés.t Általában patkánykísérleteket végeznek. Sokszor ismételt vizsgálat a következő: egy patkányt betesznek egy ketrecbe, majd kétféle vizet adnak neki, egy tiszta és egy droggal kevert (heroinnal vagy kokainnal) vizet. A patkány szinte minden esetben a droggal kevert vizet választja, és egészen addig issza, amíg bele nem hal. Tehát túladagolja magát.
Az 1970-es években egy kutató csapat zseniális ötlettől vezérelve megváltoztatta a kísérlet berendezését. Megépítették az úgynevezett „patkány parkot”, ahol az állatoknak igazán ingergazdag környezetet hoztak létre, labdákkal, csúszdákkal és persze fajtársakkal, így lehetővé vált számukra a közösségi élet. A kétféle vizet azonban ide is behelyezték. A patkányok alig-alig jártak a droggal kevert vízre, egyik sem adagolta túl magát. Alexander és munkatársai (1980) a jelenséget azzal magyarázták, hogy
izolált helyzetben a szociális és egyéb ingerek hiánya okozhatta a patkányok drog-éhséget,
mert valamiképp mégis szükségük volt külvilágból érkező ingerekre. Ezért történhetett, hogy a kiegyensúlyozott, az állatok számára kellemes környezet és a többi fajtárs már kielégítette a patkányok közösségi igényeit. Nem volt többé szükségük a szerfogyasztásra, közérzetük jobbá vált a szer hatása nélkül is.
Mi lehet ennek a tanulsága számunkra?
Mindannyiunkban veleszületett a kapcsolódási igény. Az ember társas lény, és ha ez a kapcsolódási igény a társainkhoz nem sikerül, akkor más pótlékokat kezd keresni. Van, aki az okostelefontól, számítógépes játéktól, pornográfiától, vagy más egyebektől válik függővé, mert nem marad egyéb kapcsolódási pontja világhoz –valamire pedig szükségünk van.
Társadalmunkban a valamilyen függőségben szenvedők száma egyre nő.
Az emberek közti távolságok nőnek, miközben a virtuális térben bárkit könnyedén elérhetünk. Egyre nehezebben találjuk meg a kapcsolódási pontokat, azonban szükségünk van rájuk, ezért igyekszünk máshonnét kielégülést nyerni. Az utóbbi néhány évtizedben a drog elleni küzdelem is ugrásszerűen megváltozott. Visszagondolva a kísérletre, érdemes átgondolnunk, hol is tartunk. Ha az izolált állatnak egyre inkább a drogot kell választania, miért lenne más az izolált ember helyzete?
A függőket gyakran kitaszítja magából a társadalom. Ez csak erősíti a számkivetett, elzárt érzést. Nem tudnak kapcsolódni senkihez, csak az adott szerhez, játékhoz vagy bármi máshoz ami úgy érzik, kötődési pontot jelenthet számukra. Talán a megnövekedett szerfogyasztás és egyéb szükségletkielégítő módszerek, függőségek gyakorisága figyelmeztetés számunkra: vissza kell találnunk egymáshoz, és az egyéni ingerszegény cellák helyett egy patkány parkhoz hasonló emberi parkot létrehozni, ahol mindannyian jól érezhetjük magunkat.
Könyvajánló: Johann Hari: Chase the scream
***
A Mindset Pszichológia nem csak érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE
