Popcorn, nachos és tudomány. Igazán kellemes körülmények között rendezett pszichológiai témájú előadást az Ectopolis csapata. A téma ezúttal Stephen King és jó néhány nagy sikerű műve volt a pszichológia szemüvegén keresztül. Ráadásként a beszélgetés végén szó esett az író új könyvéről, a Kívülállókról is. Hogyan fedezhetők fel az író személyes tapasztalatai a könyveiben, és mik a horror mozgatórugói? Tudósításunk.
Egy olyan gazdag életműről beszélünk, aminek 120 percben való megtárgyalása lehetetlen küldetés – kezdte a beszélgetést Kovács Krisztián. „Éppen ezért a beszélgetés célja inkább az, hogy egy nagyon különleges író nagyon különleges munkásságának mélyére ássunk kicsit a lélektan szemszögéből” – folytatta Krisztián. Az Ectopolis főszerkesztőjének Lázár Gergely pszichológus volt a beszélgetőpartnere, aki amellett, hogy nagy King-rajongó, munkássága során sokszor találkozott olyan motívumokkal, amelyek King életét és munkásságát is meghatározták, mint például szenvedélybetegség, krízishelyzetek és gyász.
Nem lehet betelni vele
Gergely szerint King pontosan azért jó választás egy ilyen este témájául, mert az ő művei lélektanilag nagyon gazdagok, hitelesek és jól elemezhetők. Na de vajon mi az, amit ő tud, és a többiek nem? Valószínű, hogy érzékenyebb a külvilág ingereire, és hihetetlen jó megfigyelő. Amikor bemutat egy lélektani jelenséget, akkor azt például olyan eseteken, képeken keresztül vezeti le, amelyek megegyeznek egy valóban traumatizált ember alapélményeivel. Ez abból is nagyon jól látszik, hogy
a történetekben gyakran nincsenek egyértelműen jó és rossz szereplők,
sőt, a negatívaknak beállított, a pszichodráma által antagonistának nevezett karakterek sem feltétlen olyanok, akiket nem tudnánk bizonyos tulajdonságaik miatt kedvelni vagy legalább megérteni.
Az olvasókban felmerülhet a kérdés: miért ír King arról, amiről? Talán azért – mondta Lázár –, mert King felismerte, hogy nem szükséges román várkastélyokat használni metaforaként ahhoz, hogy a horror horror legyen és félelemmel szembesüljünk, így ő inkább a kisvárosi környezetet választotta. Mégis van három motívuma a horrortörténeteknek, amik elmondhatók, hogy esszenciálisak:
- Kell valami, ami feszültséget kelt (például egy nyikorgó szekrényajtó).
- Kell valamiféle valószerűtlenség – ha ez nincs, nem igazán fogjuk tudni élvezni. Ha nagyon életszerű egy történet, akkor inkább elborzadunk, de amikor a texasi láncfűrészest nézzük, ott érezzük, hogy kevéssé valószerű, hogy ez megtörténik a mindennapokban, így tudjuk élvezni.
- Relevancia – ebben tűnik ki például King, hiszen a kisvárosi körülmények között játszódó történeteivel releváns helyzetet tár az átlag olvasó elé.
Lássunk most négy olyan, az előadáson is tárgyalt King-regényt, amikben olyan, a horror által gyakran „alkalmazott” pszichológiai kórképek is megfigyelhetők, mint például a paranoid skizofrénia vagy a pszichotikus állapotok más formái (például a Ragyogásban a „szimbolikus delírium élmény”), a pszichopátia, vagy az új könyvben esetlegesen előkerülő disszociatív identitászavar.
Tragikus gyermekkor
Kingnek 1973-ban jött ki az első nagyobb műve, a Carrie. A kislány történetében az abuzáló anya, akin egyébként eluralkodtak a nagyzásos és üldözéses téveszmék, majd pedig a szintén bántalmazó kortársak (amikor disznóvért öntöttek rá) jelentették az utolsó cseppet a pohárban. Ez okozta a történet drámai végét. Felmerülhet a kérdés, hogy miért és mennyire fontos alapvetően tinédzserként, hogy milyen visszajelzéseket kapunk a kortársainktól?
Azért érdekes Carrie esete, mert ő folyamatosan olyan visszajelzéseket kap, hogy fura, nem része se az osztálynak, se a nők csoportjának, sőt, még saját teste sem lehet az övé, hiszen azt anyja szerint megszállta az ördög.
A test birtokba vétele egy kamasz számára rendkívül fontos személyiségfejlődési pont.
Erre még – hogy valóban horrorisztikus legyen a történet – erősen rátesz a „negatív anyai archetípus” és Carrie különleges képessége, melynek segítségével, a horror műfajához hűen bosszút áll, „igazságot szolgáltat” a gonosz felett. Ez utóbbi egy fontos motiváció abban a kérdésben, hogy egyébként miért szeretjük a horrort – mondta Lázár
Lapok közé rejtett segélykérés
King egy későbbi, ám talán egy legismertebb műve kétségkívül a Ragyogás, aminek kapcsán érdekesség, hogy a belőle készült filmet nem szerette, sőt, kifejezetten utálta. Mindezek miatt az író le is forgatott egy új filmet saját elképzelései alapján, ám az a könyvvel ellentétben csúfosan megbukott. Az író a Ragyogás írásakor már súlyos szenvedélybeteg volt, s egy későbbi interjúban el is mondta, hogy úgy érezte, azért van szüksége pszichoaktív szerekre, mert valahogy muszáj volt kiírnia magából azokat a gondolatokat, amik ekkor kísértették.
A film és a könyv között alapvető különbség a főszereplő, Jack Torrance bemutatása. Mondhatnánk egy alkoholistára, hogy ő egy rossz ember, de ez nem ilyen egyszerű. Az alkoholizmussal együttjáró kontrollvesztés és szorongás elemi kérdéseket vet fel egy függőben: vajon jó vagy rossz ember vagyok?
Általában nem őrült az addikt beteg, de alapélménye, hogy „destruktív szerhasználó és józan énje két különálló entitás” reális átélés ilyenkor.
Lázár Gergely ki is emelte, hogy szerinte ez egy vívódás-regény. Szembetűnő az a helyzet, amikor valaki elveszíti a realitással való kapcsolatát. A könyv nem csak a „beteg” nézőpontjából mutatja be ezt a vívódást, hanem a család oldaláról is, azaz pontosabban azt az érzést, hogy milyen tehetetlenséggel jár együttélni egy függővel, és hogy mit tud tenni ilyenkor egy hozzátartozó, ami nyilvánvalóan egyfajta önreflexió Kingtől a saját életére vonatkozóan is.
Ez a könyv egy elkeseredett író utolsó segélykiáltásának tűnik, amit átjár egyfajta kiszámíthatatlanság-érzés, amit jól jelenít meg a hotel, ahol gyakorlatilag nulla a kommunikáció a család és az apuka között, akit nem lehet zavarni.
Tükör a világnak
A Végítélet kapcsán – ahol egy vírus kipusztítja az egész emberiséget – eszünkbe juthat, hogy a horrorfilmek gyakran és szívesen választanak olyan témákat, amelyeknek releváns társadalmi és erkölcsi vonatkozásuk van. Az 50-es években például közkedvelt téma volt az atomkísérletek miatt megjelenő mutánsok. Lázár Gergely kiemelte, hogy az ilyen filmeknek van egy olyan üzenete, hogy óriási felelősségünk van abban, hogy például éppen milyen kísérleteket végzünk az állatokkal, emberekkel és gyógyszerekkel.
Azt mondhatjuk, hogy ezzel a morális felelősséggel is konfrontáltatnak minket ezek a történetek, azaz, hogy igenis nézzünk szembe azzal, hogy vékony jégen táncolunk olykor.
Ambivalens nevetőgép
Az Az című King-regény az elmúlt évek egyik nagy sikert hozó könyve és filmje volt, ami jól mutatja be a gyerekkori traumatizáltság állapotát,valamint annak értelmezési és megoldási lehetőségeit. Az első tipikus tünete általában egy traumatizált embernek a traumára való nem, vagy csak korlátozott emlékezés állapota. Ehhez társul a betörő képek, gondolatok jelensége, a szorongás és a traumára emlékeztető helyzetek elkerülése is. A történetben fontos, hogy valahol minden szereplő viszi magával a saját terhét.
Ahhoz, hogy egy gyerek meg tudjon küzdeni a traumáival, kell egy pozitív szülő vagy gondviselő, aki támogatja ebben.
A filmben rengeteg negatív, a szülőségre alkalmatlan karakter jelenik meg, például az erőszakos, szexuálisan bántalmazó apuka vagy éppen az az anya, aki még azt sem veszi észre, hogy a gyermeke magányos. Ezeknek a gyerekeknek azért kell korán felnőniük, mert nincs egy támogató felnőtt az életükben.
A felnőttkorból hirtelen a gyerekkor képeihez csúszunk vissza, ez az, amit a terápiában a regresszió fogalmával írunk le – mondta Lázár. A kliensek ilyenkor többféle módon reagálhatnak, például sírással. Éppen ezért elmondható, hogy King egy fejlődéstörténetet tár elénk, tele krízisekkel. Ott vannak előttünk a konfliktusaink, amiket meg kéne oldani. Ekkor két lehetőségünk van: vagy megoldjuk őket és ezáltal fejlődik a személyiségünk, vagy ha ez nem sikerül, akkor bekövetkezik a regresszió, és visszatérünk egy korábbi, primitívebb működéshez.
...és végül, de legkevésbé sem az utolsósorban
A legújabb King-regény a beszélgetés végén került terítékre. Erről most nem is szeretnénk túl sokat elárulni, meghagyjuk az élményt az olvasóknak. Annyit azonban mégis elmondhatunk talán, hogy Krisztián és Gergely szerint is ismét egy nagyon aktuális regény született King tollából, ami egy tipikus bűnügyi regény alapjaiból bontogatja ki a szárnyait.
Összefoglalásul elmondható, hogy mind a King-rajongók, mind pedig a „laikusok” igazán hasznos tudással gazdagodhattak. Azt, hogy Stephen King mennyire aktuális és népszerű író még a mai napig is, mi sem bizonyítja jobban, mint a közel teltházas előadás és a beszélgetés előtt kígyózó sorok a könyves pultnál. Akinek pedig sikerült felkelteni az érdeklődését, szívből ajánljuk az Ectopolis következő, Ernest Hemigway életével és munkásságával foglalkozó előadását.
A cikkben szereplő képek az Ectopolis csapatának tulajdonát képezik.
