A magyar származású Dr. Edith Eva Eger alig volt tizenhat éves, amikor szüleivel együtt gyermekkorát is örökre elveszítette Auschwitzban. Ma megbecsült klinikai pszichológusként tevékenykedik Amerikában, terápiás munkájában és előadásain keresztül életcéljává vált annak segítése, hogy képesek legyünk felszabadulni elménk koncentrációs táborából a szabadságot választva, ami által azzá a személlyé válthatunk, akivé mindig is szerettünk volna. Hogyan éljünk együtt fájdalmainkkal, miközben a szabadság mellett döntünk? Könyvajánlónk.
Mi számít börtönnek, és mit jelent fogságban élni? Elsőre a válasz igazán könnyűnek és egyszerűnek tűnhet. Fogságban élni annyit jelent, mint rácsok mögött, bezárva lenni, ahonnan nincs kiút, legalábbis testileg. Azonban nem csak azok vannak elzárva a világtól, akik fizikai mivoltukban egy börtöncella lakói. Akkor is fogságban élünk, amikor önmagunk rabjai vagyunk. Amikor a gondolataink által saját magunk börtönőrévé válunk, ahonnan nem engedjük ki-, vagy sokkal inkább felszabadulni önmagunkat.
„Dönthetünk úgy, hogy a saját börtönőreink leszünk, vagy dönthetünk a szabadság mellett.”
Éppen ezért talán ennél is fontosabb, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mit jelent szabadnak lenni? A Libri Kiadó gondozásában megjelent A döntés című könyv Dr. Edith Eva Eger őszinte írása arról, hogyan lehet a felfoghatatlan szörnyűségek átélése után is a szabadságot választani és végül boldog, teljes életet élni. A több tíz éves küzdelem önmaga ellen, a bűntudat, hogy „miért éppen ő élte túl” szinte már felemésztette. Végül mégis a szabadságot választotta, és ő kezdett el dönteni arról, milyen életet is szeretne élni.
„Passzívnak lenni azt jelenti: hagyod, hogy mások döntsenek helyetted. Agresszívnak lenni azt jelenti, hogy te döntesz mások helyett. Asszertívnek lenni azt jelenti, hogy a magad számára te hozol döntést” – írja Dr. Eger.
Ennél hitelesebb forrásból nem is olvashatnánk arról, hogy a gyógyulás sikerülhet bármilyen is legyen az átélt élmény traumájának súlya. Sajnos nincs emberi élet fájdalmas vagy tragikus esemény(ek) nélkül. Kinek kevesebb, kinek több jut ki belőle az élete folyamán. Ennek ellenére sohasem szabad leértékelnünk saját veszteségeinket és fájdalmainkat, csak azért, mert úgy gondoljuk, másoknak még ennél is szörnyűbb a helyzete. Mindenkinek a saját traumájával kell együtt élnie, így annak nem a minősége számít, hanem az, hogy ennek ellenére is képes legyen megtalálni a fejlődéshez vezető ösvényt.
„Élhetsz a múlt börtönében, vagy ugródeszkának is használhatod a múltat, hogy eljuss ahhoz az élethez, amelyet a jelenben szeretnél élni.”
Arról pedig csak mi dönthetünk, hogy megadjuk magunkat és bezárkózunk a saját magunk által épített rácsok mögé, vagy döntünk. Dr. Eger szerint a döntés az, ami által képesek vagyunk gyakorolni szabadságunkat. Azon személyek, akik végül haláltáborokba kerültek, egy közös tulajdonsággal bírtak, mégpedig azzal, hogy nem volt befolyásuk a helyzetre, amibe kerültek. Azonban a túlélőknek megadatott – és csak ők dönthették el hogyan élnek vele – a döntés. A döntés szabadsága abban, hogyan éljenek együtt egy ilyen traumával. Dönthettek úgy, hogy örökre áldozatok maradnak, de amellett is, hogy nemcsak fizikailag döntenek a szabadság mellett, de a lelkükben is ezt az utat választják.
Azonban a döntéshez hozzá tartozik az, hogy nem elmenekülünk múltunk árnyai elől, hanem elfogadjuk és keblünkre öleljük őket, miközben megtanulunk velük együtt élni. Mindehhez persze elengedhetetlen az, hogy ráleljünk saját gyógyulásunk útjára. „Nem létezik univerzális sablon a gyógyulásra, de vannak lépések amiket megtanulhatunk és gyakorolhatunk, olyan lépések, amelyeket mindenki a saját léptei közé szőhet, lépések a szabadság táncában” – írja Dr. Eger. Az első lépések egyike azonban – a történtek elfogadása előtt – önmagunk, valós érzelmeink és gondolataink elfogadása, ami mindennél fontosabb, hiszen ez indíthat el minket azon az úton, hogy a velünk kapcsolatos fájdalmas események is elfogadhatóvá váljanak.
„A gyógyulás nem egyenlő azzal, hogy eltüntetjük a sebhelyet, de még azzal sem, hogy ellátjuk a sebet. A gyógyulásunk az, ha megtanuljuk becsben tartani a sebesülésünket” – mondja Dr. Eger
Ha képesek vagyunk beépíteni működésünkbe mindazt, amit addig elfogadhatatlanként éltünk meg, a teljesebb és boldogabb életet választjuk. Úgy leszünk azzá, akik vagyunk, hogy megtörtént velünk az, amit sosem szerettünk volna. Ez akár sok-sok évig is eltarthat, olykor egyet lépünk előre és kettőt hátra, de ha ezt a szabadságunk érdekében tesszük, akkor megéri a fáradalmakat.
Dr. Eger már amerikai évei alatt szoros barátságot ápolt a szintén holokauszttúlélő Viktor Franklel. Frankl a felszabadulás után szintén évekig szenvedett a depressziótól, míg végül elindult a gyógyulás útján: értelmet adott az életének és megalkotta az azóta az ő nevéhez köthető logoterápiát, melynek alaptézise éppen az, hogy a legtragikusabb helyzetben is lehet az emberi létnek értelme, és ennek megtalálása ad értelmet a fájdalomnak is. Ő is kiemeli tanulmányaiban, hogy az emberi lét egy „döntő lét”, bizonyos körülmények mindig adottak, az embernek pedig megvan a szabadsága abban, hogy dönt: változtat vagy sem.
Mind Frankl, mind pedig Dr. Eger története reményt ad arra, hogy felfedezzük: bármikor dönthetünk úgy, hogy a szabadságot választjuk.
„a lélek sosem hal meg, cél és jelentés a legnagyobb fájdalmunk mélységeiből is fakadhat”
– Dr. Edith Eva Eger.
Felhasznált szakirodalom: Eger, E. E. (2017) A döntés. Budapest: Libri Kiadó
