„Szállj le rólam anya!” – A serdülőkor válságairól

Serdülőkorban  különösen sok ütközésre, konfliktusra számíthatunk a szülő-gyerek kapcsolatokban. Miért nem beszélünk közös nyelvet azzal, akit annyira szeretünk, vagy legalábbis annyira szeretnénk szeretni? Mikor érdemes a szülőnek türelmesnek, toleránsnak lennie, és mikor kell határozottan fellépnie? Miként érjük el, hogy a gyerek kamaszként is a bizalmába avasson bennünket? Cikkünkből kiderül.

A szülő-gyermek kapcsolat életünk alapvető, meghatározó viszonya, néha mégis fényévnyi távolságra érezzük magunkat egymástól, és reménytelennek tűnik, hogy akár a legapróbb dolgokban is egyetértésre jussunk. A kamaszkor mind a szülő, mind a gyerek számára az egyik legnagyobb lelki erőpróbát jelenti, a serdülők életében bekövetkező fontos biológiai változásokhoz hasonló súlyúak azok a fejlemények, amelyek ezzel összefüggésben a családdal és a kortársakkal való kapcsolatokban következnek be. Ez az életszakasz egy kezdetleges öntudatra ébredés, melyet nagyban befolyásol a családi háttér, a kapott neveltetés és a kamaszt körülvevő társaság. Normális és problémás kamaszkort különböztetünk meg problémamegoldó képességtől, erősebb vagy gyengébb családi köteléktől, kitartástól és összetartástól függően, valamint attól, hogy ki milyen gyorsan tudja felvenni a tempót saját külső, belső személyiségi változásaival.

Kamaszkorban a kortársakkal töltött idő megnövekedésével és a kortárskapcsolatok első helyre kerülésével a serdülők és szüleik kapcsolata is szükségszerűen megváltozik. Ilyenkor általában a fiatalok távolabb kerülnek szüleiktől, és inkább társaiktól, mint felmenőiktől kérnek tanácsot a legkülönfélébb helyzetekben. A fejlődéspszichológusok a serdülőkort „viszontagságos és küzdelmes időszakként” azonosítják, mert ebben az időszakban erősödnek fel leginkább a kamaszok és szüleik konfliktusai.

Kutatások kimutatták, hogy a család és a gyermek konfliktusainak mintázata valóban változik a serdülőkorban. Az eredmények azt mutatták, hogy a serdülők és szüleik konfliktusainak száma a kamaszkor elején a legmagasabb, utána ez fokozatosan csökken. Ezt a csökkenő tendenciát nehéz értelmezni, mivel a serdülők, ahogy idősebbek lesznek, egyre rövidebb időt töltenek otthon, így az érték valószínűleg azzal van kapcsolatban, hogy kevesebb időt töltenek a szüleikkel, miközben

a konfliktusuk változatlan marad.

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a szülők és a serdülő gyerekeik közötti konfliktusok intenzitása a serdülőkor közepétől kezd el növekedni, majd csökken. A konfliktusok intenzitásának fokozódása egybeesik azzal az időszakkal, amikor a serdülők egyre kevesebb időt töltenek otthon, és érzelmi kötődésük a társaik irányába mozdul el. A szülők tudatában vannak ennek a változásnak és az ezzel járó kockázatnak, amelyet aggasztónak tartanak. Ilyenkor a szülőkben – gyerekeikkel kapcsolatos problémáikon kívül – más frusztrációk is megfogalmazódnak. Tudatosul bennük, hogy lassan elérik azt a kort, amikor nagyobb felelősség vár rájuk a munkában, fizikai erejük is fogyni kezd, miközben saját szüleik is idősödnek, gyakran speciális gondoskodást is igényelnek. A szülőkre és a gyerekekre nehezedő nyomás ismeretében nem meglepő, hogy konfliktusaik elmélyülnek.

Milyen szülőre van szüksége a kamasznak?

A családon belüli konfliktusmegoldás könnyebb indulatmentes légkörben. A tizenéves gyerek mellett legfőképp az lesz az elég jó szülő, aki képes egyszerre elfogadni az eltávolodást, hogy a gyereknek saját gondolatai vannak, esetleg olyan stílust, ízlést hoz a családba, ami tőle idegen; ugyanakkor képes megtartani és jelezni az érzelmi közelséget.

Sokaknak nagy nehézséget okoz, hogy elfogadják: ez a gyerek másmilyen, mint ők, és ez már valószínűleg így is marad, bármit is tesznek, bárhogy is próbálják terelgetni. Mindenkinek más az érzékeny pontja. Van, akit bánt, hogy gyereke az ő számára idegen területek iránt érdeklődik, és semmit nem jelent neki az, ami a szülőnek fontos. Nem elég tudomásul venni, hogy a gyerek saját utakon jár, de meg kell tanulni egyre inkább egyenlő partnerként kezelni őt. Sok szülőnek ez igazán nehéz, mert ezt a gyereket ő tartja el; látja, mennyi mindenben tájékozatlan még, bizonyos dolgokban nagyon naivan gondolkodik, és mindezt a legnagyobb meggyőződéssel teszi. Erre számos szülő reakciója, hogy továbbra is ugyanolyan gyereknek tekinti, mint addig. Ez viszont törvényszerűen a kapcsolat megromlásához vezet,

a felek külön nyelvet kezdenek el beszélni, állandósul a sértettség, kialakul a harc.

Emellett a megváltozott igényeket is nagyon fontos figyelembe vennie a szülőknek. A kamasz nagyobb önállóságot, elfogadást és türelmet igényel, valamint szüksége van arra, hogy úgy érezze, érdeklődnek a dolgai felől. Ha a szülő célja az, hogy újra bizalmába kerüljön tizenéves gyerekének, jó megoldás lehet, ha kíváncsian, nyitottan fordul felé, és meghallgatja őt, amikor az érdeklődési köréről mesél. Ezekre a beszélgetésekre leginkább a közös tevékenységek végzésekor lehet sort keríteni. Hallgassuk meg gyermekünk kedvenc számait, videós bloggereit vagy olvassuk el a könyvet, amit már legalább nyolcadjára vesz a kezébe. Ezekből kiderül, hogy éppen mi foglalkoztatja a gyereket, kit tekint példaképnek, mik az álmai, vágyai.

Fontos, hogy mindezeket ítélkezés nélkül tegyék meg a szülők, még abban az esetben is, ha nem feltétlenül értenek mindennel egyet. Ha a kamasz megérzi a kritizálás apró csíráját is a szülőben, azonnal bezárkózik, ezzel pedig

a szülő megfosztja magát egy átalakulóban lévő, „új ember” bizalmától.

Végül meghatározó a kamasz számára az is, hogy tudja, elmehet, próbálgathatja a szárnyait, de a családhoz mindig visszatérhet, a szülei elfogadják őt olyannak, amilyen, szeretik és biztonságban van, és mindig elérhetőek számára. Megtapasztalhat dolgokat, de vannak keretek, szabályok, és ezek biztonságot adnak számára. Megtörténhet, hogy ha a keretek nagyon merevek, akkor éppen az ellenkező hatást érik el, azaz eltávolítják a gyereket a szülőtől, de ha megbeszélik, megmagyarázzák a gyereknek: bizonyos korlátokra miért van éppen szükség, azzal biztonságot adnak számára, ők ugyanis igénylik a határok felállítását. Anna Freud hosszasan ír arról, hogy a gyerek szorongani fog, ha az életében nincsenek bizonyos, az ő életkorához szabott, világosan kijelölt határok. A kulcs az lehet, ha kevés dolgot szabályoznak a szülők, de ezeket viszont hatékonyan és következetesen teszik. Mit lehet tehát tenni a gyerekért? Ahogyan Rudolf Steiner, a Waldorf iskola alapítója mondta: „tisztelettel fogadni, szeretettel nevelni, szabadságban elengedni”.