„Ha tehetem, inkább a legdrágább bort választom, amivel csak rendelkezik az étterem. Elvégre az mutatja a valódi, szofisztikált minőséget, nem? Szerinted nem tudom megkülönböztetni a vacak lőrét egy testes és érett vöröstől? Ne felejtsd el, hogy olyasvalakivel beszélsz, aki elvégezte a szőlész-borász szakot a jogi egyetem mellett, ráadásul egyidőben. Tragikum, hogy ezt nekem kell közölnöm veled, de igazán volna még hová fejlődnöd!” – Ismerősen cseng a leereszkedő hangnem? Cikkünkből kiderül, hogy mi teszi a sznob karaktert, és mi húzódik a viselkedéses sémarendszer mögött.
Magáról a szóról először 1845-ből találtak írásos feljegyzést a kutatók. Szótárban fellelhető definíciója szerint az előkelősködő, magát megjátszó, különbnek tartó embereket illethetjük sznob jelzővel. A fogalom ennél azonban jóval összetettebb jelenséget takar. Társadalmunkban kibontakozóban van egy trend, melynek megfelelően egyszerre használjuk pejoratív és elfogadó módon a sznob kifejezést. Mit fedhet valójában a meghatározás?
A tipikusan sznobnak tartott embert egészen eltérő értékrendszert helyez előtérbe, mint egy átlagos társadalmi szereplő. Emberi fokmérője inkább anyagiakban ragadható meg, mint belső értékekben, kivéve abban az esetben, ha iskolázottságról vagy kultúráról van szó. Az ilyen karakter szereti a felülfogalmazásokat, attitűdjében pedig mindig azt tartja kiválónak, melyet kellően távolinak érez a mainstream, átlagosnak vélt dolgoktól. Noha könnyedén beleeshetünk abba a csapdába, hogy túlzott önbizalommal vádoljuk az ilyen személyeket, valójában egészen más a képlet esetükben – a sznob ember ugyanis legtöbbször saját bizonytalanságát kompenzálja viselkedésével. Kapaszkodási pontjait olyan külső tényezőkben találja meg, melyekből azt érezheti: valamilyen formában kivételes másokkal szemben. Fontos látnunk azonban, hogy a sznobizmus nem csupán a gazdag társadalmi elit sajátja. Minden osztályban fellelhetők a sznobéria motívumai, csupán más értékmérő található a fókuszban.
A sznobéria külső szemmel
Taylor és Brown személyiségpszichológusok szerint a mentálisan egészséges emberek olyan pozitív illúziókkal rendelkeznek, melyek miatt felértékelik saját magukat valódi teljesítményük és negatívumaik ellenére. A torzítás csupán a depressziós és az alacsony önértékelésű emberekre nem jellemző. A sznob karakter pontosan a korábban említett pozitív felértékelési attitűdöt mutatja, azzal a kivétellel, hogy hozzáállása mások leértékelésével párosul.
Képzeljünk el valakit, aki már fiatalon rajong a művészetekért. Latint tanult gimnáziumi évei alatt, egyetemen elkezdett pipázni, és míg kortársai a legolcsóbb italokat választották az esti összejövetelek során, ő csakis a legdrágább és legjobb minőségű borokat fogyasztotta. Később olyan pályát választott, mely szoros összefüggést mutatott a nívó és színvonal felé irányuló szeretetével, így étteremkritikus vált belőle. Vajon jogunk van-e feltételezni, hogy kitalált szereplőnk kimeríti a sznobság fogalmát?
Egyáltalán nem, mivel a képlet nem ennyire egyszerű. Azt kell észrevennünk, hogy ezek a körülmények önmagukban senkit nem tesznek sznobbá. A sznob hozzáállás ugyanis azt az attitűdrendszert jelenti, amelyben folyamatos az
arra irányuló tendencia, hogy valaki alsóbbrendűnek értékeljen másokat magával szemben.
A kutatók egyetértenek abban, hogy nincs jelentősége annak, milyen drága vagy milyen különleges valaki ízlése – nem ez határozza meg a sznob ember valódi jellemét.
Mit él át a sznob ember?
A sznobizmust mint viselkedési formát úgy is értelmezhetjük, hogy az behelyezi az adott személyt valamilyen tudatállapotba. Ez egyfajta gondolati buborékot is jelent, mivel az illető másokra irányuló leértékelő hozzáállása alapvető sémává válik, melytől nehezen szakad el. Sznobizmusa fogódzót szolgáltat arra vonatkozóan, hogy saját grandiózus-selfére (irreális, túlzó énélmény) irányuló igényeit kielégítse. Noha a sznobériára nem tekintünk betegségként, vonásai szoros összefüggést mutatnak a nárcisztikus személyiségzavarral. Milyen hasonlóságot fedezhetünk fel a betegség és a sznobéria között? A személyiségzavarban, akárcsak a sznob viselkedésmód vonatkozásában megjelenik a mások csodálatára való vágy, miközben a presztízs és hatalom belső élményének igénye is létrejön!
John Mayer személyiségpszichológus elmélete szerint, a sznob férfiak és nők alapvetően jobbnak tartják magukat másoknál, így magasabb önértékeléssel rendelkeznek az átlag embereknél. Sznobságuk nem írható körbe konkrét kritériumok mentén, hiszen attitűdjük irányulhat anyagi körülményekre, kultúrára, gasztronómiára, öltözködésre, stb. Egyetlen biztos támponttal rendelkeznek: azt tartják, hogy kedvteléseik és egyéni preferenciáik valamilyen egyetemes felsőbbrendűségből erednek. Éppen ebből az összehasonlításból fakad mások leértékelése, sajátos szempontjaiknak ugyanis csak kevesen felelnek meg. A sznob attitűd ebből kifolyólag magányra és izolációra hajlamosít, pontosan az előzőekben taglalt szempontok miatt, melyet „Seinfeld effektusnak" is neveznek. Ami pedig a háttérben húzódó érzelmeket illeti: a sznob személyek rendkívül érzékenyen reagálnak mások kritikáira és elutasítására, melyet támadásnak vélhetnek maguk felé. Kijelenthetjük, hogy noha magabiztosságot sugároznak a külvilág felé, a sznob emberek valójában nem rendelkeznek szilárd egóval.
A sznobéria együtt jár olyan célkitűzésekkel, melyek kifejezetten a magasabb társadalmi körökbe való bekerülést, illetve a hatalmat és anyagi jólétet jelentik. Habár a sznob karaktert ezek alapján hamar vádoljuk felszínességgel és álintellektussal, megállapításunk maximum sivár érzelmi életükre vonatkozhatna. A kutatások szerint ugyanis minél inkább sznob valaki, annál nagyobb pontszámot ér el a hétköznapi értelembe vett intelligencia skáláján.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=21s
