Idén április 13-15. között kerül megrendezésre a Pszinapszis – Budapesti Pszichológiai Napok elnevezésű rendezvénysorozat. A kezdetben inkább a szakma képviselőinek és leendő képviselőinek szóló esemény az évek során Európa egyik legnagyobb, hallgatók által szervezett pszichológiai rendezvényévé vált. Patassy Dávid főszervezővel beszélgettünk a programokról és a szervezés hátteréről.

Az idei a huszonkettedik. Mi motiválja Önöket, szervezőket, hogy évről évre megrendezzék ezt a nagy szabású rendezvényt?

Úgy gondolom, hogy erőteljesen jellemző az egész szervezői légkörre az, hogy egy minden igényt kielégítő rendezvényt hozzunk létre. Ezalatt értem mind a szakmai és kulturális programokat, mind pedig a különböző workshopokat és kikapcsolódási lehetőségeket. Célunk az, hogy az éppen aktuális pszichológiai témákat érthető és élvezetes formában mutathassuk be a tudomány iránt érdeklődőknek. Emellett fontosnak tartjuk a pszichológusok szakmai közösségének összehozását, legyen szó akár szakemberről, akár hallgatóról.

Mikor is került kapcsolatba a rendezvénnyel?

Először a tizennyolcadik Pszinapszison vettem részt, de akkor még csak mint látogató. A következő évtől szervezőként, később pedig stábvezetőként tevékenykedtem, főszervezőnek pedig tavaly nyáron választottak meg.

Hogyan látja, kik alkotják a közönség gerincét?

Úgy gondolom, hogy nagyon sokszínű a „Pszin” közönsége. Találkozni rengeteg pszichológia szakos hallgatóval, de ami külön öröm számunkra, hogy a végzett szakemberek is találnak számukra hasznos és érdekes programokat. Azt gondolom azonban, hogy a legnagyobb számban inkább azok a laikus érdeklődők vannak, akiket nem hivatás szinten, de érdekel a pszichológia.

Ha már egy embernek is segítettünk abban, hogy bátrabban merjen segítséget kérni,

ha éppen arra van szüksége az élete során, akkor már megérte.

Sok helyen olvasni, hogy Európa egyik legnagyobb, hallgatók által szervezett konferenciája az Önöké. Kimondhatjuk, hogy itt mindent a hallgatók szerveznek?

Alapvetően igen. A legnagyobb részt alap- és mesterszakos egyetemi polgárok adják a szervezői csapat magját, de igazából ez nem feltétele a tagságnak. Jó páran vannak, akik már befejezték a tanulmányaikat, de még mindig részt vesznek a szervezés ügyes-bajos dolgaiban, és ami talán az egyik legfontosabb: nem csak pszichológusok és pszichológus hallgatók szerveznek. Van köztünk leendő mérnök, jogász és olyan is, aki tanár szeretne lenni.

Nagy sikernek örvendett tavaly a „XXI. századi szerepek – a modern nő” című kerekasztalbeszélgetés, többek között Bányai Éva és Bagdy Emőke részvételével. Fotó: Bozó Rebeka

Hogyan lehet valaki a tagja ennek a szervezői csapatnak?

Minden szeptemberben több felületen is meghirdetjük a jelentkezést, emellett pedig hagyományosan mindig tartunk egy úgynevezett Toborzó Estet, ahol bemutatjuk magát a rendezvényt, valamint az érdeklődőknek lehetőségük van informálódni, hogy milyen feladatokban tudnának segédkezni. Ezt követően minden jelentkező kiválaszthatja, hogy az öt stáb (Helyszíni Rendezői, Szakmai, Kulturális, PR és Logisztika) közül melyik a legszimpatikusabb számára, melyik illik hozzá a legjobban. A jelentkezést követően egy személyes elbeszélgetésen kell részt venni a leendő stábtagoknak, és ezután dől el, hogy ki, hova kerül.

Tapasztalatai alapján melyik a legnépszerűbb stáb a jelentkezők körében?

Szerintem a Szakmai és a Helyszíni Rendezői stáb. Azt hiszem az előbbit nem is nagyon kell magyaráznom. Sokan szeretnének már a tanulmányaik alatt szakmai kapcsolatokat kiépíteni. A Helyszíni Rendezők pedig azért lehetnek népszerűek, mert ők egy elég mozgalmas csapat. Ide általában azok jelentkeznek, akik hatalmas energiaraktárakkal rendelkeznek és bírják a gyűrődést.

Fotó: Bánszegi Rebeka

Apropó energia. Hogyan fér meg egymás mellett az egyetem és a szervezés? 

Sokszor nem egyszerű mindkét területen helytállni. Van, amikor úgy érezzük, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok. A Pszinapszis azonban egy nagyon összetartó csapat. A korábbi szervezők, főszervezők nagyon aktívan segítik az éppen aktuális csapatot, így

mára már 21 év tudása van a fejemben.

Tulajdonképpen arról van szó, hogy a munkakapcsolaton felül nagyon nagy hangsúly kerül a közösségépítésre is. Így lesz aztán ez mindenki számára inkább egy „jó buli”, mintsem munka.

Az idei Pszinapszis főcíme a Léleklabirintus. Miért épp erre esett a választás?

A címválasztást minden évben hosszas ötletelés előzi meg, ennek „nyertese” lett idén a Léleklabirintus. Azért ezt választottuk, mert úgy gondoljuk, ehhez mindenki tud kapcsolódni. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy valaki össze tudja kötni a labirintust a lélekkel. Talán mindenki megtapasztalta már azt az érzést, amikor nagyon elveszettnek érzi magát, és nem tudja, mit tegyen. Természetesen mindezek mellett szakmai szempontból is fontosnak tartottuk, hogy a mai rohanó világban egy kis segítséget nyújthassunk az embereknek az én-keresésben, így a szakmai programokat is igyekeztünk ehhez igazítani.

Az első három Pszinapszis még az ELTE Izabella utcai épületének 301-es termében került megrendezésre, ám a rendezvény iránti nagy érdeklődés miatt hamar helyszínt kellett váltani. Fotó: Pszinapszis – Budapesti Psychology Days Facebook oldal

Ha már említette a programokat, kik lesznek az idei év „sztárfellépői”?

Több elismert és népszerű előadót is sikerült megnyerni a rendezvénynek idén is, például Feldmár Andrást, aki Ellenállás címmel fog majd előadást tartani. Visszatérő vendégeink közül megemlíteném Kozma-Vízkeleti Dánielt, Hevesi Krisztinát, Dr. Kádár Annamáriát vagy Pál Feri atyát. A részletes programért azonban érdemes felkeresni a weboldalunkat, ahol minden információ megtalálható.

Ön személy szerint melyik programot várja a leginkább?

Rólam tudni kell, hogy hatalmas rajongója vagyok az űrkutatásnak, így amikor megtudtam, hogy Schlosser Károly is előad majd arról, hogy a modern pszichológiai módszereket hogyan lehet majd hasznosítani az űrkutatásban, már tudtam, hogy ott a helyem.

Utalt már rá, hogy a három nap alatt nem csak szakmai programok várják az érdeklődőket. Milyen lehetőségek közül lehet még válogatni?

Igen, rendkívül sokszínű programmal készülünk idén is. Szerintem az igazi „Pszinapszis élményhez” nem is elég csak a szakmai programok megtekintése. Rengeteg lehetőséget kínálunk mindenkinek, aki az előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken kívül jobban el akar mélyedni egy-egy témában vagy pihenni vágyik.

Évek óta talán a legnépszerűbb programjaink a műhelyfoglalkozások,

ahol a résztvevők biztonságos körülmények között, kiscsoportban szerezhetnek saját élményt bizonyos pszichológiai módszerekről. Azoknak, akik egy jó beszélgetésre vagy teára vágynak, bátran tudjuk ajánlani a Teaházunkat, de az előadásokhoz kapcsolódó könyveket is lehet vásárolni a Könyvesházunkban. A számos kulturális és civil programunk közül csak néhányat emelnék ki, ilyen az Élő Könyvtár vagy a társasjátékozás.

Fotó: Bozó Rebeka

Miben lesz más az idei rendezvény, mint a tavalyi?

Idén több kerekasztalbeszélgetés lesz, hogy ezzel is színesítsük a rendezvényt, illetve igyekeztünk figyelni arra, hogy több aktuális témát hozzunk be. Lesz szó például a #Metoo mozgalomról és a hajléktalanságról is.

Borítókép: Beregi Endre