A különböző offline és online szerepjátékok a 70-es évektől robbantak be igazán a köztudatba, és a mai napig töretlen az érdeklődés az ilyesfajta szabadidős tevékenységek iránt. A szerepjáték leginkább a serdülőknél, illetve az egyetemisták körében népszerű, azonban egyre szélesebb körű érdeklődést élvez más korosztályoknál is.
Hétköznapi, játékos értelmében röviden úgy írhatnánk le, hogy a szerepjáték során a résztvevők egy kidolgozott szabályrendszerrel operáló, fiktív világban kalandoznak, ahol különböző fantáziaszereplők bőrébe bújhatnak. A szabályok előre kitalált, koherens egységet alkotnak, melyekhez minden játékosnak igazodnia kell, viszont a keretek elég tágak ahhoz, hogy a résztvevők kibontakoztathassák kreativitásukat.
A szerepjátékok többségénél a mesélő kidolgoz egy világot, keretrendszert, melyben a történet konfliktusok, megoldandó problémák köré rendeződik. A játékosok a választásaik, megoldásaik mentén kedvükre befolyásolhatják a történetek alakulását.
A megbúvó motivációk
Kutatók megfigyelései szerint az ilyen típusú játékok a serdülők, illetve a fiatal felnőttek populációiban a legnépszerűbbek. Elsősorban ebben a két csoportban gyakrabban fordulnak elő az olyan típusú játékosok, akik valamilyen fizikai, külső megjelenésbeli hátránnyal küzdenek, akiknek érzelmi nehézségeik vannak, gátlásosak. Ezen fiatalok számára valamilyen okból nehezített a kapcsolatteremtés, gyakran erősen diszharmonikusak a családi kapcsolataik. A hagyományos kiskamasz, illetve serdülőkori játékok többsége mozgásos, ügyességet, állóképességet, fejlett mozgáskoordinációt, és jó szociális készségeket igényel. Emellett a magas szociális státusz megszerzéséhez kiemelkedő sportbeli, művészeti vagy kommunikációs készségek szükségesek ebben az életkorban. A fizikai hátrányokkal küzdő fiatalok (pl. túlsúlyos, ügyetlen stb.) számára nem sok örömmel kecsegtetnek az ilyesfajta elfoglaltságok. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbbször csapatversenyről van szó, melyben az ügyetlenebb, gyengébben teljesítő serdülők lehúzhatják a csapat teljesítményét, emiatt könnyen válhatnak a gúnyolódás, kirekesztés céltáblájává. Így ezek a kamaszok
hamar rossz szociális pozíciókba kerülhetnek.
Azok, akik a hagyományos, többség által is elismert elfoglaltságokban nem találják meg az önérvényesítés és kibontakozás lehetőségét, azok számára jó alternatíva lehet egy szerepjátékos társaságba való csatlakozás. A játékmesteri szerep különösen vonzó lehet, hiszen így a csoport vezetőjének szerepébe kerülhetnek, amivel jobb szociális státuszt szerezhetnek maguknak, illetve szociális készségeiket is fejleszthetik a szerepjátékon keresztül.
Kissé más a helyzet az olyan játékosokkal, akik érzelmi problémákkal küszködnek mindennapi életükben. Rájuk a játék „mintha”-jellege gyakorol nagyobb hatást, a gyermekekre jellemző regresszívebb, szabadságot és következménymentességet nyújtó játékélmény felszabadító a számukra.
A másvalaki bőrébe bújás védettséget ad,
más szerepében könnyebben tudnak kontaktust teremteni, és olyan interakciókba is belevonódhatnak, amelyre a való életben talán sosem vállalkoznának. Így újabb és újabb oldalaikat mutathatják meg társaik számára, ami az ő szociális státuszukat is emeli. Ugyanakkor a szerepjáték az ellenkező hatást is előidézheti, gátlásos ember számára akár szorongató is lehet, hogy sokat kell szóban megnyilvánulni, illetve ha a szerepben rugalmasan kell reagálni a különböző helyzetekre.
Az aktív játékosok nagy része azonban nem küzd súlyosabb érzelmi, szociális, vagy fizikai problémákkal – számukra mi lehet vonzó az ilyen játékokban?
A serdülők esetében nem nehéz megérteni, miért vonzódhatnak a szerepjátékokhoz. Erikson fejlődéselmélete szerint a serdülőkor legfontosabb feladata az addigi szakaszokban megtanultak rendszerbe foglalása, azok egységes identitássá kovácsolása. Egy természetbeli hasonlattal élve: a serdülő olyan, mint egy báb – amilyen kemény és sprőd kifelé a burok, olyan képlékeny, cseppfolyós a belső világ. A serdülő keresi önmagát, különböző szerepeket ölt magára, amiket időnként váltogat. Vonzódik továbbá az ideálokhoz is – egy képlékeny, arányvesztett belső világnak fontos támogatója az olyan szilárd és egyértelmű idearendszer, mint a „jó” és „rossz” eszméje, a világmegváltás és világpusztítás, a rend és a káosz.
A szerepjátékos világ számos azonosulási lehetőséget nyújt, és teret biztosít arra, hogy a játékos külső reakciókat kaphasson a kitalált szerepre,
megtapasztalhassa tetteinek következményeit, mindezt a biztonságos, „mintha-világban”.
A karakterek kijátszása felületet nyújt ahhoz is, hogy beledolgozzuk a játékba a bennünk mozgó számos indulatot, feszültséget, hasonlóképp ahhoz, amikor a kisgyerekek az őket ért feszültségeket játékos formában próbálják feldolgozni (például egy szurit az orvosnál úgy is feldolgozhat egy gyerek, hogy doktorosat játszik).
Mit nyújt a felnőtteknek?
Manapság a felnőtté válás is egyre inkább kitolódik a húszas évek közepéig, így a fiatal felnőttek esetében is lehet szó az identitások próbálgatásáról. Megjelenhet a játékban egy belső igény: a saját sorsunk jobb irányítása, életünk szabadabban élése, a bennünk lévő lehetőségek kibontakoztatása, vagy akár a jungi árnyékszemélyiség, azaz a megélt és megvalósított személyiségünkkel ellentétes tartalmak megélése. Jung Az ember és szimbólumai című művében írja: „Az úgynevezett civilizált tudat szilárdan különvált az alapvető ösztönöktől. Ám ezek az ösztönök nem tűntek el, csupán a tudatunkkal való kapcsolatuk veszett el. Ennek következményeként arra kényszerülünk, hogy indirekt módon nyilvánuljanak meg.” A szerepjáték lehet a Jung által írt ösztönök indirekt megélésének kiváló platformja, amibe szorongásainkat, értelemkeresésünket, de akár az önmegvalósítás és a transzcendencia iránti igényeinket is beledolgozhatjuk. A szerepjáték tehát a személyiségünk árnyoldalainak, lelkünk feszültségeinek megdolgozásával, szociális készségeink fejlesztésével segíthet nekünk abban, hogy jobban egységben érezzük magunkat önmagunkkal. Ehhez viszont mindenkinek meg kell keresnie a saját karakterét, saját meséjét.
A szerző Hátszegi Eszter pszichológus, tanácsadó szakpszichológus jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
