Hogyan lehetséges, hogy súlyos mentális betegségek kevésbé kifejeződő formái társadalmilag is elfogadott, kifejezetten produktív tulajdonságokkal járhatnak együtt? Talán pont ezek miatt az előnyös tulajdonságok miatt maradtak fenn az evolúció során olyan súlyos pszichés rendellenességek is, mint a szkizofrénia és az autizmus? Nem új gondolat miszerint a kreativitást kapcsolatba hozható egyes pszichopatológiákkal. Az „őrült zseni” gondolatát már Arisztotelész is megfogalmazta. De milyen közös agyi háttérrel rendelkeznek ezek a folyamatok? Cikkünkből kiderül.
Az elmúlt évtizedekben megszaporodtak a kreativitással és a pszichopatológiákkal foglalkozó kutatások, az utóbbi néhány évben pedig figyelemre méltó intenzitással tört be a kutatásba a neurobiológiai irányvonal is. Az eddigi eredmények alapján úgy tűnik: a kreativitás és a pszichopatológiák valóban rendelkeznek közös agyi érintettséggel. Az ezzel kapcsolatos szakirodalom azonban nem egységes a hatás irányát illetően. A XIX. század végén Lombroso fogalmazta meg először azt a ma is uralkodó, sokak szerint romantikusnak tartott elméletet, miszerint a kiemelkedő kreativitás és a pszichopatológiai tünetek közös gyökerekkel rendelkeznek. Számos megfigyelés és empirikus kutatás szolgál bizonyítékul ehhez az elgondoláshoz.
Művészeti és tudományos területeken kiemelkedőt alkotó emberek általában magas kreativitást és a sémákon kívüli gondolkodás képességét mutatják. Gyakori jelenség azonban, hogy a kiemelkedő tehetség és kreativitás mellett feltűnik a lelki szenvedés és destruktivitás, ami gyakran valóban valamilyen pszichiátriai zavarral jár együtt. A mentális betegségeket sok kutató úgy tekinti,
mint egy árat, amelyet a gondolatok eredetiségéért fizetni kell.
Művészi területekkel foglalkozók gyakrabban mutatnak szkizotíp jegyeket, és számolnak be furcsa-szokatlan élményekről. Daniel Nettle és Helen Clegg 2006-os kutatásukban matematikusokat, művészeket és pszichiátriai betegeket hasonlítottak össze. A művészek és a pszichiátriai betegek eredményei nagyrészt átfedésben voltak a furcsa-szokatlan élményekről való beszámolásban, illetve a kognitív dezorganizáltság területén, míg a matematikusok esetében ez nem volt igaz. A szerzők szerint a kreativitás és egyes szkizotípiás vonások reprodukciós előnyt jelenthetnek. Más kutatások azt vizsgálták, mely pszichopatológiai és személyiségvonások állnak legszorosabb kapcsolatban a kreativitás jelenségével. Érdekes módon a szkizotípiás vonások álltak legszorosabb kapcsolatban a Csíkszentmihályi Mihály által is megfogalmazott kreatív tevékenység szubjektív élményével, az alkotás tárgyával történő eggyé válással, az abszorpcióval, a befelé fordulással és az élvezettel.
Ezekkel a gondolatokkal ellentétben egyes elméletalkotók a súlyos mentális zavarokban a kreativitás eltűnését, az értelmes emberi lét összeomlását látják. Súlyos, gyógyszerrel kezelt mentális zavaroknál, például szkizofrénia vagy bipoláris zavar esetében a betegek sűrűn számolnak be az egyéb kognitív károsodások mellett a kreativitás csökkenéséről is.
A két szélsőséges nézőpont közötti kompromisszumos megoldás talán a kontinuum-elméletekben keresendő. Egyesek szerint némely súlyos mentális zavarok olyan pszichológiai jelenségek, amik a vonások szélsőséges változatait képviselik, kevésbé kifejezett formában pedig az adaptivitás és a produktivitást is segíthetik. Egyes elméletek szerint pontosan ezért lehetséges, hogy a súlyos mentális rendellenességek is fennmaradtak az evolúció során, mert
a tagadhatatlan hátrányok ellenére is adaptívak tudtak maradni.
Mentális betegségek mint kontinuumok
Néhány mentális betegség leginkább akkor értelmezhető jól, ha a tüneteket egy folyamatárbához hasonló, úgynevezett kontinuumon helyezzük el. A spektrum egyik végén a rendellenesség teljes kifejeződése, a mindennapi életben is jelentős szenvedést okozó, sokszor a kulturális közegben való boldogulás teljes képtelenségét előidéző állapot áll. A spektrum másik végpontja a betegség kevésbé kifejeződő formájának megjelenése, ami sokszor személyiség- vagy hangulatzavarral együtt járó állapot. Természetesen nehéz definiálni ezeket a zavarokat, és a tünetek megjelenését sem egyszerű egységesíteni. A pszichiátriai zavarok kapcsán régóta fennálló társadalmi relativizmussal és a definíciók folyamatos átalakulásával kell számolni. A betegségek osztályozásánál pedig aligha beszélhetünk egységes, diszkrét és önálló kóroktannal rendelkező betegségekről, sokkal inkább szakértői megegyezésen alapuló tünettani egységekről. Ezek pedig sokszor nagy átfedés mutatnak egymással és a mindennapi élet lelki jelenségeivel is (Kovács,2007). Abban azonban látszólag egyetértés mutatkozik, hogy néhány mentális rendellenesség, mint például a szkizofrén zavarok, az autizmus és a bipolaritás,
akkor értelmezhető a legjobban, ha spektrumként fogjuk fel őket.
A kontinuum-elmélet alapján tehát egy mentális zavarnak kevésbé súlyos és súlyosabb formái is lehetnek. Egyes pszichopatológiai tünetek enyhébb formáinak kifejeződése pozitív tulajdonságokkal járhat együtt, így adaptívvá téve a betegséget.
A legismertebb spektrumzavarok és lehetséges előnyös tüneteik
Az említett három leginkább előforduló spektrumzavarokhoz jellegzetes kreativitáselméletek kapcsolódnak. A szkizofrénia klinikai tünetei között legjellemzőbbek a szétesett és bizarr gondolkodás, illetve a hallucinációk. A spektrumon elhelyezett enyhébb formáját, például (a még nem mentális betegségként definiált) szkizotíp személyiségzavart eredeti gondolatok, újszerű asszociációk és gazdag képzelet jellemzik. Ezek a tulajdonságok pedig nagyrészt megfelelhetőek a kreativitás és a divergens gondolkodás fő szempontjainak is.
Az egyik leginkább ismert spektrumzavar az autizmus spektrumzavar. Legfőbb klinikai tünetei a társas elszigetelődés, a beszűkült és sztereotip viselkedés. Kevéssé kifejezett formája azonban egy-egy terület iránti maximális érdeklődést, elvontságot, részletekkel való aprólékos foglalkozást eredményezhet. Így ehhez a rendellenességhez könnyen kapcsolódhat
a társas környezet hatásait kizárni képes megszállott érdeklődés
és egyes részfunkciókban (pl. számolás, emlékezet, zene) mutatkozó kiemelkedő képesség.
A bipoláris zavar egyik szélsőséges megnyilvánulása a mánia, amelynek klinikai tünetei közé sorolható a felhangoltság, a gáttalan eufória és a kritikátlanság. Enyhébb formája azonban olyan szintén adaptív, pozitívnak ítélt tulajdonságokat eredményezhet, mint például a fokozott energia, a gyors gondolkodás, az intenzív érzelmek megélése, és a megnövekedett, erős motiváció. A bipoláris betegeknél a rendkívül széles érzelmi skála az az előny, amely az alkotói folyamatokban kihasználható. A rendkívül mély „érzékelés” a mániás depressziósoknál olyan élmények megélésére ad lehetőséget,
amely egy átlagember számára elképzelhetetlen.
A mániás depresszióban szenvedő művészek életében három szakasz váltakozik: a depressziós, a mániás és a tünetmentes. Depressziós fázisban szinte nem alkotnak, nevezik ezt alkotói válságnak is. A felfokozott mániás fázisban pedig szinte megállás nélkül dolgoznak, általában a legjobb műveiket hozzák létre.
És ami az agyban mindezért felelős lehet: a látens gátlás
Az ember kognitív kapacitása véges, így a környezetből érkező rengeteg ingerből a számunkra közömbös, jelentőségtelen ingereket akaratlanul is kizárjuk, nem tudatosítjuk. Fontos gátló funkció, egyfajta tanult szűrő felel azért, hogy megvédje az agyat a túlterheléstől és a dezintegrációtól. Ez nemcsak az érzékelés szintjén történik, hanem érinti az emlékek hosszú távú emlékezeti tárba való bekerülését is, azaz az emléknyomok megformálását, valamit az asszociációk kialakítását is. Ha a védelem összeomlik, ahogyan pszichotikus állapotokban is, akkor
a gátlás csökkenése egyfajta nyitott állapotot eredményez,
ami akár produktív is lehet és gazdagabb reprezentációkat hozhat létre. Ehhez azonban megfelelő kognitív kontroll szükséges.
A látens gátlás szabályzásában az agy frontális területei, pontosabban a prefrontális kéreg és a törzsdúcok, valamint az agy mélyén található hippocampus nevű struktúra kapcsolatát feltételezik. Pszichotikus állapotokban a fokozott neurotranszmitter áramlás miatt (dopamin és noradrenalin) a dopamin szintje kórosan magasra nő és csökken a látens gátlás. Ha a prefrontális funkciók nem működnek jól, egyfajta rendellenes, felfokozott kapcsolat jöhet létre a két félteke között, ami felelhet a megnövekedett kreativitásért.
De mitől függ, hogy kinél milyen súlyosan fejeződik ki az adott zavar?
Ahogyan már említettük, Nettle és kutatócsoportja szerint a zavarok különböző kifejeződéseinek kulcsa a konvergens és divergens gondolkodás mellett, a kognitív kontroll erősségében rejlik. A konvergens-divergens kogníció az előbb említett elv alapján a látens gátlástól függhet, a kognitív kontroll pedig az intelligenciával és a végrehajtó működésekkel hozható összefüggésbe. A szkizotípiás működést a divergens, az autisztikust a konvergens kogníció jellemzi. Ha ezek magas kognitív kontrollal mutatkoznak, a személy rendelkezik a sikeres kreativitáshoz szükséges alapokkal, ami szkizotípiás esetben a „kreatív géniusz”-ra, az autisztikus végen pedig a „matematikai géniusz”-ra jellemző jegyek megjelenését jelentheti. Alacsony kognitív kontrollal azonban a szkizofrénia és az autizmus súlyos megjelenése várható.
A cikk nagyrészt Kéri Szabolcs Kreativitás és pszichopatológia az újabb neurobiológiai kutatások tükrében című kézirata alapján készült.
További források:
Csíkszentmihályi, M. (1996). Creativity: Flow and the psychology of discovery and invention. Harper Collin, New York.
Kovács, J. (2007). Bioetikai kérdések a pszichiátriában és a pszichoterápiában. Medicina, Budapest.
Kuszewski, A. (2009). The genetics of creativity. A serendipitous assemblage of madness. MÉTODO Transdisciplinary Research Group on Social Sciences, Working Paper No. 58 Colombia, Bogota.
Lombroso, C. (1891). The Man of Genius. Walter Scott, London.
Nelson, B., & Rawlings, D. (2008). Relating schizotypy and personality to the phenomenology of creativity. Schizophrenia Bulletin , PMID: 18682376
Nettle, D. (2006). Schizotypy and mental health amongst poets, visual artists, and mathematicians. Journal of Research in Personality, 40, 876–890.
Nettle, D., Clegg, H. (2006). Schizotypy, creativity and mating success in humans. Proceedings of the Royal Society B, 273, 611-615.
