Szlovákiától Spanyolországon át Dániába – mi segítheti a relokációs stresszel való megküzdést?

Külföldre költözni és munkát találni ma már egyszerűbb, mint valaha, hiszen az internet hatalmas teret ad a tájékozódásra, kapcsolatépítésre és a különböző nézőpontok megosztására. Ez segít minket a sztereotípiáink csökkentésében, ezzel pedig közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket. De hogyan küzdhető le leginkább a költözéssel, beilleszkedéssel járó stressz? Mi motivál oly sok embert – akár az anyagiakon túl is – hogy külföldre költözzön, és ott vállaljon munkát? A döntésről és a mögötte lévő történetről kérdeztünk egy Budapesten tartózkodó pszichiáter és belgyógyász házaspárt, akik jelenleg dánul tanulnak itt, hogy később Dániába költözhessenek egy sokkal kiegyensúlyozottabb élet reményében. Interjúnk.

A relokáció kifejezés magába foglalja azt, hogy hozzászokunk egy, a miénktől különböző kultúrához, függetlenebbé válunk, és átmenetileg búcsút intünk bizonyos szokásoknak, életmódbeli jellegzetességeknek. Ez önmagában sem hangzik túl könnyűnek, pláne, ha munkát is kell váltanunk ezzel együtt. Mindez gyakran nehéz életmódbeli döntések elé állíthat bennünket: egy olyan országban szeretnénk élni, ahol ott van a családunk és a barátaink, sokat süt a nap és érdekes ételeket ehetünk? Gyors és sikeres karrierútra vágyunk, vagy inkább visszafogottabb életet szeretnénk? Ez a döntés, és az ezzel járó számtalan változás jelentős stresszt okoz.

A változásmenedzsment egyik alapelveként tudjuk, hogy ha az embereket tájékoztatják, felkészítik a változásokra, akkor a szervezet egésze is sikeresen fog alkalmazkodni. Martin (1999) is ezt találta kutatásában, aki 54 kivándorló pszichológiai reakcióit vizsgálta a költözés előtt és után. Az eredmény szerint minél jobb és alaposabb volt a költözést megelőző felkészülési időszak, annál jobb eredményeket kapott a mentális egészségükkel, a munkahelyi elégedettségükkel és a lelkesedésükkel kapcsolatban. Lássuk, hogyan alakul a helyzet a Dániába készülő házaspár esetében.

Kérem, mutatkozzanak be, és meséljék el röviden, miért vannak most Budapesten!

Alejandro: Az én nevem Alejandro, Tenerifén születtem és éltem eddig majdnem egész életemben. 34 éves pszichiáter vagyok, és egy tenerifei kórházban dolgoztam eddig, ahol megismertem a feleségemet.

Magdalena: Magdalena vagyok, Szlovákiában születtem, de az elmúlt 12 évben Spanyolországban éltem. Spanyol-szlovák kéttannyelvű középiskolába jártam, ahonnan Spanyolországba költöztem, és ott végeztem el az orvosi egyetemet. A rezidens időszakomat pedig Tenerifén töltöttem, ahol találkoztam Alejandróval. Már régóta kerestük a lehetőségeket, hogy elköltözhessünk Spanyolországból, de előbb még be kellett fejeznem a rezidens képzésemet. Kezdetben Svédországgal próbálkoztunk, de nem alakult valami jól a folyamat, szóval úgy döntöttünk megpróbáljuk azt a helyet, ahová nagyon szeretnénk menni, annak ellenére, hogy náluk nincsen belgyógyászati pozíció. Jelenleg azért vagyunk Budapesten, mert egy munkaközvetítő cég intenzív dán nyelvoktatást biztosít nekünk, több másik kollégával együtt naponta tanuljuk a nyelvet a költözésünkig. Ugyanis Alejandróra már egy munkaszerződés vár Dániában.

Miért döntöttek úgy, hogy elhagyják Spanyolországot?

M: A fő ok mindkettőnk számára az, hogy a munkalehetőségek nem túl ígéretesek a spanyol orvosok számára: kevés az esély teljes munkaidős, határozatlan idejű szerződést elnyerni. Mi hamarosan családot szeretnénk, azonban ez így sokkal bonyolultabbá teszi a helyzetünket.

A: Ez így igaz. Csaknem 9 évnyi munka után a tenerifei egészségügyi rendszerben nekem nem ajánlottak fel állandó szerződést, és az erőforráshiány is nagyon megnehezíti a munkánkat. Tenerifén átlagosan heti 70 órát dolgoztam, két állásban, hogy anyagi biztonságban élhessünk. Valószínűleg kiégtem volna, ha tovább folytatom így a munkát.

Miért pont Dániára esett a választásuk?

A: Spanyolországban nagyon nehéz megtalálni a munka-magánélet egyensúlyt, ahogy ez az előbbiekből is kitűnik, szerintem ez a legfőbb érv Dánia mellett.

Úgy gondolom, Dániában nagyon jó az egyensúly a munka és a magánélet között.

Ezen kívül volt egy kis személyes élményünk is az országgal kapcsolatban, én pár éve ellátogattam oda, és minden nagyon tetszett, az időjárás kivételével. Én úgy gondolom szép életünk lesz ott.

M: Én egy hónapot egy dániai kórházban töltöttem gyakorlaton, és nagyon megtetszett, az emberek különösen kedvesek voltak. Mindig is a szemem előtt lebegett ez az ország mint lehetőség, gondolván, ha egyszer költözhetek, akkor ide szeretnék költözni.

Egyiküknek már nagyobb a tapasztalata a külföldre költözésben, de mindketten éltek már külföldön. Hogy élték meg ezeket a költözéseket? 

A: Egy éves Erasmuson voltam Németországban, Spanyolországban Salamancában is éltem, de ez természetesen a legnagyobb lépés, amit eddig megtettem, és ha szerencsések vagyunk, Dániában fogunk letelepedni, nem tervezünk visszamenni Spanyolországba. A Németországban eltöltött évben alapvetően

jól éreztem magam, mivel ez volt az Erasmus évem, de vétettem egy hibát: nem tanultam németül, így kevés némettel kerültem kapcsolatba,

ez nagy tanulság volt a mostani helyzetben. Ezért is érdekel nagyon a dán nyelv, mert szeretnék én is dánként élni, amihez ismernem kell a nyelvet.

M: Kezdetben nagyon nehéz volt, amikor a gimnáziumból Spanyolországba mentem orvosi egyetemre. Az évfolyamtársaim éretlenebbek voltak, hiszen én teljesen egyedül érkeztem egy másik országból, nem számíthattam semmilyen segítségre, ők pedig jellemzően még a szüleikkel éltek, szinte mindenük megvolt. Az idegen kultúrát is nehéz volt megszoknom, és nagyon sok dolog egyszerűen irritált. De idővel hozzászoktam, lettek spanyol barátaim, és jobban bevonódtam a közösségi életbe az egyetemen. Szerintem ez egy nagyon nagy lépés volt ahhoz, hogy beilleszkedjek az országba.

Mi segített leginkább a jelenlegi döntés meghozatalában?

M: Egyrészt az, hogy mindkettőnkben már régóta megfogalmazódott a költözés ötlete, nagyon egyetértettünk ebben. Ezen kívül pedig egyikünk sincs túlzottan szoros kapcsolatban a családjával, ami szintén könnyebbé tette a döntést. Ezen kívül persze még az is, hogy a folyamatban sohasem maradtunk még egyedül, a közvetítő cég munkatársai végig segítettek bennünket.

Milyen akadályok álltak Önök előtt a döntéshez vezető úton? Mitől félnek most a leginkább?

A: Számomra nagyobb nehézség volt otthagyni a családot és a barátokat. A legnagyobb kihívás most a nyelv elsajátítása. A dán nyelv nem túl egyszerű, de dolgozunk rajta.

M: Szerintem most a legjobb pillanatban vagyunk a költözéshez, hiszen mindketten fiatalok vagyunk még. Most leginkább a hozzám illő munka megtalálása és a lakáskeresés miatt aggódom. A másik, ami kissé nyomaszt, hogy nincs egyetlen közeli ismerősünk sem Dániában, kivéve Alejandro egy barátját, aki kissé messze lakik attól a várostól, ahová költözünk, őt mindenképp meglátogatjuk, ha majd beköltöztünk az új otthonunkba.