Szülői szenvedélybetegség gyermekszemmel – hogyan éli meg a gyermek a szülői addikciót?

A negatív fejlődési kimenetel szempontjából az egyik legerőteljesebben ható rizikófaktornak a szülői szenvedélybetegség tekinthető, amely megjelenhet akár mindkét szülőnél is, de az is jelentősen megnehezíti a gyermek helyzetét, amennyiben „csak" az egyik szülő néz szembe efféle problémával. De mit is tekintünk szenvedélybetegségnek? Hogyan néz ki egy szenvedélybeteg szülőt magában foglaló család működése? Milyen szerepekbe bújhat a gyermek a helyzethez való alkalmazkodás, megküzdés érdekében? És ami talán a legfontosabb kérdés: van-e valamilyen védőfaktor, amely a negatív fejlődési kimenetel ellenében hat? Cikkünkből kiderül.

Mit is nevezünk szenvedélybetegségnek?

A szakirodalom alapján minden olyan viselkedésforma szenvedélybetegségnek tekinthető, amely kívül esik az egyén ellenőrzésén; ismétlődő, rendszeres; valamint káros hatást gyakorol az egyénre, és akár a környezetére is (például azáltal, hogy a személy hétköznapi tevékenysége a függőség tárgya köré csoportosul, így elhanyagol mindent és mindenkit). Az addikciókat két nagy csoportba lehet sorolni: megkülönböztetünk kémiai szerek által kiváltott függőséget (például alkohol vagy egyéb illegális szerekhez kapcsolódó addikció), melyet pszichoaktívszer-dependenciának nevezünk, valamint viselkedéses addikciókat (például vásárlási kényszer). Az addikciók mindkét csoportjára érvényes, általános jellemzők között megtalálható:

• az erőteljes késztetés a függőség tárgyával kapcsolatos tevékenységre,

• a tolerancia, mely azt jelenti, hogy a függő személynek egyre nagyobb dózisban lesz szüksége például alkoholra (vagy viselkedéses addikció esetén például hosszabb időt szeretne videojátékkal játszani),

• a betegségtudat, de ennek ellenére képtelen a leszokásra,
• az elvonási tünetek jelentkezése, melyek komoly szenvedést okoznak,
• valamint az is fellelhető, hogy az addikciók jelentős negatív hatást gyakorolnak az egyén életének több területére, így a munkahelyi (iskolai) teljesítményben, valamint a társas kapcsolatokban is egy markáns visszaesés tapasztalható.

Hogyan néz ki a szenvedélybeteg szülő(ke)t magában foglaló család működése?

Fontos kiemelni, hogy a szülő(k) függősége az összes családtagot érinti, és ezért az egész család számára jelentős stresszforrást jelent. Egyrészt azért, mert veszélyezteti a család gazdasági működőképességét, illetve a családon belüli feladatok ellátása is nehézségbe ütközik. Másrészt azért, mert számtalan negatív érzelmet okoz (például bűntudat, gyanakvás, bűnösség érzése, bizonytalanság, vagy akár félelem), azonban a gyermekek kiskorukban még nem képesek érzelmeik adekvát szabályozására. Ez azért lehet problémás, mert egy 4-5 éves gyermek még nem lesz képes differenciálni azt, hogy mi történik miatta és mi nem, így az énközpontú (egocentrikus) gondolkodása miatt mindent magára vonatkoztatva fog értelmezni – azt is, hogy a szenvedélybeteg édesanyja/édesapja mérges vagy rosszkedvű. Így a gyermek magát okolhatja a kialakult helyzetért. Végül pedig stresszforrást jelenthet az is, hogy az ilyen családokban az érzelmek őszinte megélése, kifejezése (fontos, hogy a negatív érzelmeké is!) kockázatossá válik, az intimitás minimálisra csökken, és az egymás iránti bizalom is rendkívül korlátolt.

Ez az alapvetően bizonytalan légkör fokozza a negatív érzelmek mennyiségét és intenzitását is.  

Sok esetben megfigyelhető, hogy a szenvedélybeteg szülő(ke)t magában foglaló családokban egyfajta patológiás egyensúly alakul ki. Amikor ez az egyensúlyi helyzet kialakul, onnantól kezdve a különféle, családban tapasztalt működési sajátosságok azt a célt fogják szolgálni, hogy ez a homeosztatikus állapot fennmaradjon. Ilyen működésben is jól tetten érhető sajátosság például, hogy a családban mindenki úgy tesz, mintha semmi probléma nem lenne. Nagyon gyakran a függőségről beszélni sem lehet (a családon belül és azon kívül sem), viszont azáltal, hogy a titkolózás és a tagadás általánossá válik az adott tevékenység is egyre inkább megerősödik, és sajnos akár legitimmé is válhat. Valamint a titkolózás az egyén társas kapcsolataiban falakat állíthat a gyermek és kortársai közé, aminek következménye az elmagányosodás lehet.

További jellegzetesség a szülői inkonzisztens nevelés, amely például abban nyilvánul meg, hogy egyszer mindent megenged a gyermekének, pár óra múlva pedig már semmit sem szabad csinálnia. Ez azért lesz megterhelő a gyermek számára, mert az ilyen egymástól élesen elváló elvárásoknak lehetetlen lesz megfelelni, és így nagyon nehézzé válik az alkalmazkodás is.

Végül pedig fontos megemlíteni, hogy a szülő szenvedélybetegsége a szülő-gyermek szerepviszonyt is alapjaiban megrengetheti. A függőség miatt sok esetben előfordulhat az is, hogy a szülő képtelen eleget tenni a szülői feladatainak, így ezen teendők ellátását a gyermek lesz kénytelen átvenni (például fiatal kora ellenére rendszeresen neki kell elkészíteni az ételt, kitakarítani a lakást, vagy akár gondoskodni a fiatalabb testvéréről). Ezt a fajta szerepcserét nevezzük parentifikációnak.

A parentifikáció negatív következménye lehet az alacsony önértékelés, a depresszió vagy akár a magatartászavar is.

Jellegzetes gyermekszerepek a szenvedélybeteg családokban

Az olyan családokban, ahol az egyik szülő vagy mindkét szülő szenvedélybeteg, olyan diszfunkcionális egyensúly alakul ki, melynek fenntartásához a családtagok által felvett, jellegzetes szerepek is hozzájárulnak. Gyermekek esetében négy szerepet fontos megemlíteni.

Egyik szerep a hős. A hős jól működő, sikeres figurának tűnhet, hiszen magas teljesítmény elérésére képes, kitartó, segítőkész. A hős esetében a rejtett motiváció az, hogy kiemelkedő eredményeivel elvonja a figyelmet a problémáról, viszont ennek hátránya is van: mivel a hős figyelme teljes mértékben a külvilágra irányul, így a saját igényeit háttérbe szorítja, valamint alacsony önértékelés és önbizalomhiány is megfigyelhető.

A bűnbak teljes ellentéte az előzőekben ismertetett hősnek. A két szerepben közös, hogy mindkettő magára vonja a figyelmet, de míg a hős esetében ez pozitív figyelmet jelent (a magas teljesítmény miatt), addig a bűnbak esetében a negatív figyelem jelenik meg. A bűnbak szerepet felvett gyermek motivációja is az, hogy a fókuszt a problémáról elterelje azáltal, hogy őt hibáztatják a családi bajokért.

Harmadik szerep az elveszett gyermek. Az elveszett gyermekekre jellemző, hogy próbálnak a háttérben maradni (ennek a személyes nyeresége a menekülés a számukra), valamint fontos, hogy nagyon sok elfojtással dolgoznak, mely depresszióhoz vagy szorongásos zavarhoz vezethet.

A negyedik szerep, melyet fontos megemlíteni, a bohóc. Ezt általában a család legfiatalabb gyermeke tölti be. Humorral igyekszik csökkenteni a feszültséget, egy oldott, vidám légkört szeretne teremteni. A bohóc szerepben lévő gyermekek általában jó társas készségekkel rendelkeznek. Azonban, ha ez hosszú távon fennmarad, akkor ez a szerep is hátrányt okoz, hiszen az éretlenség, bohóckodás gyermekkorban még normális lehet, azonban felnőttkorban már az egyén életét sok esetben nagyban megnehezítheti.

Minden esetben negatív fejlődési kimenetelt eredményez a szülő(k) szenvedélybetegsége?

A legtöbb esetben igen, ám ez a kérdés sokkal komplexebb ennél. A függőségben szenvedő szülők gyermekei esetében jelentős mértékben megnövekszik a depresszió és a szorongás kialakulásának esélye, valamint a megfigyeléses tanulásnak köszönhetően nagyobb valószínűséggel válnak ők maguk is szenvedélybeteggé, hiszen, ha a gyermek azt észleli, hogy probléma esetén a szülő a feszültséglevezetés céljából egy adott szerhez fordul, akkor ez a későbbiekben beépülhet a gyermek problémamegoldó eszköztárába, és ő is hasonlóan kívánja majd megoldani a nehézségeit. A későbbiekben pedig a rendszeres szerhasználat (amely nagy eséllyel serdülőkorban, a krízisek által leginkább sújtott időszakban fog kibontakozni) nagyon súlyos fejlődési károsodáshoz vezethet. A pszichoszociális érés az esetek többségében elakad, a serdülő a valóságtól nagymértékben elrugaszkodott belső világot alakíthat ki, amely hozzájárul ahhoz, hogy a pubertás korban lévő személy minimalizálja a valós konfliktusokkal való szembenézést, megküzdést.

A függőségben szenvedő szülők gyermekeinek negatív fejlődési kimenetele tetten érhető lesz a társas viszonyulásaikban is: a biztonságos kapcsolat kialakítása nehézségbe ütközik, valamint a jövőben olyan párt választhat magának az egyén, aki szintén valamilyen szenvedélybetegségben szenved (így ebben a szituációban is magára tudja venni a megmentő szerepet). Jellemző továbbá a gyengébb iskolai teljesítmény is az esetükben.

Azonban nem mindig jelenik meg a szülői addikció gyermeki fejlődésre gyakorolt negatív hatása. Ennek magyarázatához szükséges bevezetni a reziliencia fogalmát, amely

a gyermeket érintő fejlődési kockázattal, akutan fennálló rizikótényezőkkel szembeni sikeres alkalmazkodóképességre utal, s így az egyén képes lehet a boldogságra, növekedésre, produktív teljesítményre.

Ezt a képességet egyszerűbben rugalmas ellenálló-képességnek, vagy lelki ellenálló-képességnek is nevezzük. Ahhoz, hogy az egyén rezilienssé váljon több védőfaktor is hozzásegítheti. Ilyen tényező lehet például az, ha a nem függő szülő elfogadó, támogató, és szenzitív támaszt nyújt gyermekének. De a kutatások alapján jótékony hatása lehet annak is, ha a gyermek jó problémamegoldó készséggel és kiváló kommunikációs képességgel rendelkezik, valamint a legkorábbi időszaktól kezdve fokozott válaszkészséget mutat, és olyan pozitív reakciókat hív elő a környezetéből, amelyek gondoskodó attitűdöt eredményeznek. A gyermek fejlődési kimenetele szempontjából fontos lehet az is, hogy a szenvedélybeteg szülő a függősége ellenére hogyan tudja ellátni szülői feladatait: ha képes erre, akkor a gyermek fejlődésében okozott kár is jóval alacsonyabb lehet.