„Temetetlen gyász” – interjú Dr. Sz. Makó Hajnalkával

2017 tavaszán megjelent Dr. Sz. Makó Hajnalka és Dr. Veszprémi Béla szerkesztésében A párkapcsolattól a gyermekágyig című kötet, ennek kapcsán beszélgettünk Dr. Sz. Makó Hajnalkával, az általa írt Temetetlen gyász című fejezetről, a terhességi veszteségélmények sajátos pszichológiájáról. A kötet átfogó képet ad a várandósság, a szülés és a gyermekágy pszichológiájáról, pszichoszomatikájáról, így hasznos olvasmány lehet a családtervezés előtt álló pároknak és hiánypótló szakirodalom a témában elmélyülni vágyó szakembereknek egyaránt.

Mi vezette a szülészet-nőgyógyászat pszichológiájának területe felé?

Korábban az egészségügyben dolgoztam, jelenleg pedig oktatói munkám mellett magánpraxist folytatok. A gyerekekkel való munkában többször tapasztaltam, hogy a tünetek hátterében valamilyen rendszerszintű elakadás van. Sok esetben az elakadások között szerepelt az anya egy korábbi terhességéhez kapcsolódó veszteségélmény. Egyértelművé vált számomra ezekben az esetekben, hogy az anya fel nem dolgozott gyásza hatással volt a gyerek állapotára, tünetképződésére. És hasonlókat tapasztaltam a felnőttekkel folytatott munkámban is, több női páciensem esetén panaszaik összefüggésben álltak valamilyen terhességi veszteségélményükkel. Próbáltam utána nézni, hogy mit ír ezzel kapcsolatban a szakirodalom, hogyan lehet elindulni az érintett páciensek segítésében. Nagyon kevés írott anyagot találtam arra vonatkozóan, hogy is van egy nő, egy pár, egy család egy elveszített várandósságot követően. Mi tekinthető normatív feldolgozásnak vagy patológiásnak? Hogyan alakulhatnak ki tünetek a veszteségélménnyel összefüggésben? Nagyon tág témakör, és megítélésem szerint nagyon fontos is. Így amikor a tudományos munka felé köteleződtem el, úgy gondoltam, ez egy olyan terület, ahol fontosak lennének kutatások, hazai eredmények.

Melyek a perinatális gyász sajátosságai?

A veszteség érzésmintázata nem tér el bármely más veszteségélményétől. Különbségek más vonatkozásokban mutatkoznak meg. Például a felvállalhatóságban, hogy mennyire lehet nyíltan beszélni róla. A terhesség megszakítás során, amikor az érintett nő és/vagy partnere dönt amellett, hogy nem vállalja a várandósság kihordását, a döntéstől függetlenül a nő érzelmileg elköteleződhet a magzat iránt, elkezdhet kötődni hozzá, mely olyan belső konfliktust okozhat, mint hogy „gyászolhatom-e, lehetek-e szomorú egy olyan esemény miatt, aminek az okozója én vagyok, az én döntésemnek a következménye?”. Ezt az ellentmondást sokszor az érintettek önmaguk sem tudják feloldani, érthető miért nehéz felvállalni mások előtt a kérdést. Vagy perinatális mortalitás esetén, amikor a baba meghal, gyakran a környezet is tanácstalan, hogy ehhez a veszteséghez hogyan is viszonyuljon.  Számos forgatókönyv van, ami egy már élő és történettel bíró elvesztett kapcsolatban természetes, és segíti a gyászt, ilyen a szertartás, a temetés, a sírhely. Magzati veszteségek esetén csak az utóbbi években kezdődött meg egy olyan folyamat, aminek eredményeként szakmai ajánlások születtek a szülők gyászmunkájának támogatására. Néhány évtizeddel ezelőtt az is kérdés volt, hogy ilyen esetekben egyáltalán megmutassák-e a szülőknek az újszülöttet, hogy ott lehet-e vele, adjon-e neki nevet. Sok olyan kérdés van, amihez ma sem biztos, hogy a legmegfelelőbb a viszonyulás.

Ennek kapcsán mik a tapasztalatai, mit tart szerencsésnek?

Vannak ajánlások, melyek segíteni tudják a normál gyászmunkát. Például jó, ha látja a család a babát, ha lehetőségük van valamilyen emléket vinni a babáról, ha el tudják temetni. Tehát ha a búcsúzást elősegítő rítusok megtartottak. De az sem jó, ha azt gondoljuk segítőként, hogy ezek minden áron szükségesek, az erőltetésük is káros lehet. Azt gondolom, az a jó támogatás ebben a helyzetben, ha rugalmasan tudunk viszonyulni az érintettek teherbíró képességéhez, befogadóképességéhez, igényeihez. Fontosnak tartom, hogy az érintettek megfelelően legyenek tájékoztatva arról, mik azok az érzések, gondolatok, történések, amelyek természetesek, milyen jelekre érdemes odafigyelni, milyen esetekben érdemes elgondolkodni azon, hogy felkeressenek pszichológust. Lényeges, hogy egyáltalán elérhető, felkínálható legyen a segítség egy ilyen veszteség után.

Az érintett család környezete, mire figyeljen oda, mikortól beszélhetünk komplikált feldolgozási folyamatról?

Jel lehet, ha az idő múlásával sem enyhülnek a szomorúsággal járó érzések és hosszan, elhúzódóan, változatlanul nagyon intenzíven fennmaradnak, vagy éppen rosszabbodik az állapot. Figyelemfelkeltő, ha a veszteség után semmilyen érzelmi reakció nem jelenik meg, mintha minden ott folytatódna, ahol a veszteségélmény előtt tartott a pár. Kérdés ilyenkor, hogy az érintettek mennyire engedik magukhoz közel a szomorúságot, a veszteséghez kapcsolódó érzéseket. Előfordulhat, hogy hónapokkal később jelennek meg panaszok, akár pszichiátriai problémák, emiatt sokszor nem könnyű meglátni az összefüggést a veszteségélmény és a tünetek között. Meg kell említenem még az úgynevezett időzített krízist, amikor valamilyen későbbi életesemény fogja előhívni a veszteségélményhez kapcsolódó érzéseket. Szeretném hangsúlyozni, hogy a feldolgozást nagymértékben befolyásolják a veszteségélmény körülményei, pl. az anya vágyott-e a terhességre vagy sem, hányadik terhességi héten következett be a veszteség, a környezet támogatóan volt-e jelen vagy sem. Ezek mind meghatározzák a feldolgozás sajátosságait, és befolyással lesznek a terápiás segítség fókuszára, módjára is.

Ha rendszerelméleti megközelítésben gondolkodunk, akkor egy ilyen veszteség az egész családi rendszerre hatással van. Hogyan érintheti a családban már meglévő gyermekeket egy ilyen hír?

Igen, az apa és az anya mellett érintettek a már meglévő gyermekek, de ugyanígy érintettek a nagyszülők is, akik egy időben gyászolják a meg nem született unokájukat és érezik át a gyermekeik fájdalmát. Érintettek a gyermekek, és lesznek kérdéseik is. Az anya bemegy nagy pocakkal a kórházba és haza jön a testvér nélkül. Ilyenkor nagyon nehéz a szülőknek, mert a saját szomorúságukkal, fájdalmukkal vannak elfoglalva, de közben szülőként is funkcionálniuk kell. Meg kell magyarázniuk a gyerekeiknek, a sokszor számukra is megmagyarázhatatlan dolgokat. Sok szülő megpróbálja megkímélni a gyermekeket ettől a veszteségélménytől, szomorúságuktól, amire valóban törekedni kell, azaz, hogy túlzott terheket ne tegyenek a meglévő gyermekekre, de

a „megkímélés” nem azt jelenti, hogy nem tudnak a veszteségélményről beszélni.

Ha a gyerek azt tapasztalja meg, hogy nem kérdezhet, akkor egy idő után magára marad a kérdéseivel, ami sokszor sokkal megterhelőbb, mint a szomorúságban osztozni. A kommunikáció hiánya magában rejti annak veszélyét, hogy mindenki magára marad a nehéz érzéseivel, ahelyett, hogy segítenék egymást, közösen emlékeznének.

Milyen következménye lehet egy fel nem dolgozott gyászélménynek a következő terhességre, születendő gyermekre?

Pszichoterápiás gyakorlatból ismert a „sérülékeny gyermek” és a „helyettesítő gyermek” szindróma. A veszteségélményt követően gyakori, hogy a szülők túlóvják a később születő vagy már meglévő gyermekeiket. Ebben a túlóvó környezetben pedig nehezített az optimális fejlődés. Fennáll annak a kockázata is, hogy a következő gyermek az elvesztett gyermek pótlásaként fog megszületni. Megörököl elvárásokat, viszonyulásokat és ezt viszi magával az életútján. Például erre utalhat, amikor megkapja az elvesztett gyermek nevét. Minden gyereknek joga van hozzá, hogy önálló entitásként, saját létezése jogán szülessen bele egy családba. Önmagáért.

Egy ilyen veszteség számos konnotációval bír, mi mindentől kell búcsút vennünk ilyenkor?

Az elveszített gyermekkel együtt a család elveszíti azt a jövővel kapcsolatos képet, melyet a gyermek érkezése köré szőttek, terveztek. Egy nő több szerepében is sérülhet, a veszteség az anyai szerep mellett kihatással lesz pl. a házas/élettársi szerepkörére is. A férj és egyben apa látja, hogy szenved a felesége, ő is fájdalmat él meg a veszteség miatt, miközben ott van a nemi szerepéből eredeztethető elvárás, hogy erősnek mutassa magát, helytálljon, intézze az ilyenkor szükséges hivatalos ügyeket. Bár a család elveszít egy elképzelt jövőt, de nagyon fontos kapaszkodó lehet, hogy a jövőben ugyanúgy benne foglaltatik a lehetősége annak, hogy folytassák és építsék a családjukat. Így benne van egy következő gyermekvállalás lehetősége is, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a veszteség idején az érzések felvállalhatók, megoszthatók és megélhetők legyenek, időt hagyjanak a gyászra.