Tervek nélkül, avagy a carpe diem árnyékos oldala

Egy-egy stresszes élethelyzetben, amikor nem vagyunk képesek kiszállni a mókuskerékből, jelentősen lecsökken azon tényezők száma, melyeket képesek vagyunk véghezvinni. Napjaink másról sem szólnak, mint az örökös munkáról, melybe teljesen belefeledkezünk, és azt sem tudjuk, a következő nap hogyan alakul majd. Képtelenek vagyunk a tervezésre. Vegyünk egy egyszerű példát! Egy ideje tervezgetjük már, hogy elutazunk pár napra, a dátumot is kitűztük. Ám még szállásunk sincs, programok után sem néztünk, egyelőre egy percet sem foglalkoztunk az utazással. Az időpont viszont vészesen közeleg! Érezzük a nyomást, mégsem vagyunk képesek leülni és megtervezni a várva várt kikapcsolódást. Mégis mi lehet az oka?

A tervezés egy különleges képesség, melyre az állatok nem képesek, szemben velünk, emberekkel. Az állatok ösztöneik szerint élnek, és kizárólag a jelennel foglalkoznak, míg mi képesek vagyunk anticipálni a jövő eseményeit, terveket készíteni, mérlegelni, hogy aktuális döntéseink hogyan illeszkednek a jövőbe. Az események és életünk alakulásának bejóslása lehetővé teszi számunkra, hogy önkontrollt gyakorolhassunk és késleltethessük a döntéshozást annak reményében, hogy nagyobb hasznunk származik majd belőle. A Stanford Egyetemen folytatott híres pillecukor kísérletben a késleltetett jutalmazást vizsgálták gyermekeknél. A vizsgálatban résztvevő gyerekeket hosszasan figyelemmel kísérték egészen felnőttkorukig. A kutatás eredménye szerint

azok a gyerekek, akik ellen tudtak állni az azonnali jutalomnak, sikeresebbek lettek felnőttként.

Ilyen módon az elmélet országokra is kiterjeszthető: azok az országok, ahol kulturálisan a késleltetett jutalmazást részesítik előnyben, gazdaságilag jobban fejlődnek.

A tervezés és az önkontroll kéz a kézben járnak. A két folyamat nemcsak a jövőről való gondolkodást igényli, hanem egy-egy döntést is maguk után vonnak, melyek a jövőben, az akadályok leküzdése után jobb, vágyottabb eredménnyel járnak. Röviden: komoly mentális erőfeszítést igényelnek. Amennyiben nem járunk sikerrel a tervezésben vagy az önkontroll gyakorlásában, gyanakodhatunk, hogy aktuálisan kevés mentális kapacitás áll rendelkezésünkre. Ilyenkor más tevékenységek, mint például a munkahelyi stressz, felhasználják energiánkat, így a jövő tervezgetése háttérbe szorul. Tehát mivel a stressz rendkívül kimerítő, mentális túlterhelődést eredményez, így nem marad felesleges kapacitás más folyamatokhoz.

Ezen felül kiemelendő, hogy

az önkontrollra való kapacitás minden ember és szituáció esetében eltérő.

Sjastad és Baumeister (2018) kutatásának célja volt, hogy megállapítsák az önkontroll és a tervezés közötti összefüggéseket. Azt feltételezték, hogy azoknak a személyeknek, akik erősebb önkontrollt gyakorolnak, a tervezés is fontosabb szerepet játszik az életükben, valamint hogy a kimerültség levon a tervezés valószínűségéből.

Kutatási eredmények

Egyrészt a kutatók hipotézise, hogy azok a személyek, akik magasabb vonás önkontrollal jellemezhetők, gyakrabban terveztek a kutatást megelőző hetekben. Mindezt önbevalláson alapuló kérdőívekkel mérték fel. A kutatás másik felében a legyengült önkontroll funkciók tervezésre gyakorolt hatásait vizsgálták meg. Mindezt úgy vizsgálták, hogy megkérték a résztvevőket, hogy írjanak egy esszét, amelyben vagy magas vagy alacsony önkontroll alkalmazására volt szükség. Magas önkontroll gyakorlása esetén kikötötték a vizsgálatvezetők, hogy a szövegben kerülni kell a bizonyos betűk, például az „A” vagy az „N” gyakori használatát. Mindez komoly fókuszálást és mentális erőbefektetést igényelt. Következő lépésben a tervezési hajlandóságot nézték. A vizsgálati személyeknek pontozniuk kellett, hogy egyes tevékenységeket mennyire szívesen végeznék az este folyamán. Választhatták, hogy csak pihennének, vagy megterveznék az elkövetkezendő négy hét eseményeit inkább. Az eredmény nem volt meglepő:

a mentálisan kimerült vizsgálati személyek nagyobb valószínűséggel a pihenést választották.

A kutatás harmadik lépésében, hasonlóképpen a második kutatási elrendezéshez, a mentális kifáradás és a tervezés közötti összefüggést nézték. A különbség csupán az volt, hogy az esszéírás helyett IKEA vásárlási körútra mentek a résztvevők, melyet megelőzően, valamint követően pontozták fáradtságuk mértékét és választottak esti programot. Úgy tűnik, a vásárlás kikapcsolódás helyett inkább egy szellemileg megterhelő tevékenységnek nevezhető. A vásárlás alatt jól kimerült személyek este másra sem vágytak, mint hogy kipihenjék egész napos fáradalmaikat. A tervezés szóba sem jöhetett náluk.

Összegezve a fentieket: a tervezés, más kognitív tevékenységekhez hasonlóan, a végrehajtó funkció kapacitását veszi igénybe. Amennyiben másfajta aktivitással már kimerítettük forrásainkat, nem marad a tervezésre fordítható erőforrásunk. Mindez azonban nem csak az önkontroll és tervezés viszonylatában van így! Általánosságban mondhatjuk, hogy a bizonyos területen történő mentális túlterhelődés más funkcióinkból vesz el. Tehát nem áll rendelkezésére minden egyes mentális funkciónak bizonyos nagyságú kapacitás, abból tudunk gazdálkodni, ami összességében a birtokunkban van. Így érdemes határt húzni, és időnként nemet mondani bizonyos feladatok elvégzésére!