Test és lélek megóvása undorválasszal

Érzelmeink folyamatosan jeleznek számunkra a belső és külső történésekről, segítenek viselkedésünk koordinálásában, a saját és mások viselkedésének értelmezésében. Az alapérzelmek közé tartozó undorválasz igen tiszta reakció, azonban sokkal többre képes, mint csupán testünk megóvására.

Izard és Ekman bizonyította, hogy az öröm, düh, bánat, undor, félelem és meglepődés érzéseit kultúrától függetlenül felismerik az emberek, ezeket tehát egyetemes alapérzelmeknek tekinthetjük. Az alapérzelmek rendszere az alapízekhez hasonlóan működik, tehát a különböző alapérzelmek kombinációjából keletkeznek az egyre összetettebb érzelmek. Például az undor és a düh alkothatja a megvetést, az undor és az öröm a morbiditást. 

Az érzelmek összetevője nem csupán maga az élmény, hanem a testi reakció, az arckifejezés, az automatikusan felbukkanó gondolatok, a cselekvésre sarkallás is. Az alapérzelmek kifejezése öröklött mintázatú, tehát a világ két átellenes oldalán is felismerik az undorhoz kapcsolódó mimikát és testérzetet. Eredetileg túlélési értéke volt, ugyanis az evolúciós pszichológia szerint nemcsak a testi jellemzők szelektálódnak a fejlődésünk során, hanem a viselkedésünk is. Azok a viselkedések maradnak fenn, melyek ha mai világunkban nem is, valamikor hasznosak voltak ősünk számára. Az undorválasz előnye evolúciós szempontból elvitathatatlan. Szubhumán szinten, az állatvilágban a mérgező anyagok, ételek kiszűrésének érdekében kapcsolódik be. Amennyiben egy állat egy új étel megkóstolása után rosszul lesz, azt soha többet nem fogja megkóstolni, ahhoz undor válasz kötődik a továbbiakban, vagyis egy sajátos arcmimika (felső ajak felhúzása, orr ráncolása), hányingerérzete, mely tulajdonképpen a szájban lévő ételtől való leggyorsabb megszabadulást segíti. Az, hogy mit tekintünk undorítónak, kulturálisan erősen befolyásolt. Míg hazánkban a többség vélhetően undorodna egy kutya megevésétől, létezik olyan része a világnak, ahol ez nem ennyire egyértelmű.

Tehát bár az érzelmek kifejezése egyetemes, a szituációfüggőség kulturálisan befolyásolt.

Az undort kiváltó ingerek fertőznek is. Az alapvetően ízletes ételt, ha undorító dolog éri, beszennyeződik. Rozin erre azt a példát hozza, hogy ha egy tál krumplipüré mondjuk egy gilisztával érintkezik, a krumpli véglegesen és visszavonhatatlanul „begilisztázódik”. Egy amerikai kutatás azt találta, hogy mindössze az említett tételek negyede étel, amelyet az emberek felsorolás szinten a legundorítóbbnak találnak. Undorítónak említették a vizsgálatban megkérdezettek az alacsony higiéniát, az erőszakot, a halált is. Ugyanilyen undorító a nemkívánatos személyekkel való bármilyen érintkezés, a testi kontaktuson túl például egy súlyos bűntettet elkövető személy ruhájának hordása is akár.  

Láthatjuk tehát, hogy az eredetileg a test megóvására született zsigeri válasz a lélek megóvására is áthelyeződött. Az embert valamilyen minőségében fenyegető ingerekre, mint a halandóságra emlékeztető jelenségek esetében, de szociális és morális kérdésekben is megjelenik undorválasz. Így óvjuk meg lelkünket a sérüléstől, a számunkra megemészthetetlen ingerektől. A köpködés például annak a szimbolikája, ahogyan megpróbáljuk eltávolítani magunktól az undort keltő helyzetet.

Az egyetemes emberi félelmeinket túl, mint például az egzisztenciális szorongás, vannak egyedi félelmeink. Érdemes azon elgondolkodni, hogy saját életünkben azok az ételek, helyzetek, melyek undort váltanak ki, valójában mit üzennek nekünk? Lehetséges, hogy az önmagában ártalmatlan étel olyan szituációhoz kötődött, melyben fokozottan kellett ügyelnünk énünk védelmére? Rendhagyó önismereti lehetőség rejlik ezeknek a helyzeteknek az elemzésében.