Testedben a megoldás – Traumafeldolgozás az SE módszerével

A trauma nem csupán egy rossz emlék. Átszövi életünket, működési módunkat és kapcsolatainkat. Rajta keresztül értelmezzük valóságunkat, meghatározhatja a gondolkodásunk alapjait. A trauma nyomot hagy. Ezalatt nem a testi hegeket értjük, hanem az idegrendszerben képződött lenyomatokat. Az SE (Somatic Experiencing) módszer az idegrendszer tanítómestere. Segít, hogy a gyakorlatok által a traumát átélt személy egyre nagyobb önszabályozásra tegyen szert és megtapasztalja a kontroll érzését.

A trauma egy múltban történt megrázó esemény, amely az egyén testi-lelki egyensúlyát fenyegeti. Traumatikus élmények közé tartozik a szexuális, fizikai vagy lelki bántalmazás, egy bűncselekmény szemtanújának vagy elszenvedőjének lenni, közlekedési balesetet vagy természeti katasztrófát átélni, emberkereskedelem, fegyveres támadás vagy háborús veszteség áldozatának lenni. De ide sorolható akár a folyamatos iskolai csúfolás, kiközösítés és a szülői elhanyagolás is. Számos területen sérülhetünk, és előfordul, hogy nem sikerül feldolgozni az átélt, megrázó élményeket, amelyek az idő múlásával lelki problémákká nőhetik ki magukat. Ha a traumatikus élmény frissebb, mint 1 hónap, és különféle nyugtalanító reakciók jelentkeznek, mint pl. az ingerlékenység vagy a fokozott készenléti állapot, ASD-ről, vagyis akut stressz zavarról beszélünk. Ha azonban ettől hosszabb idő múlva, akár hosszú évekkel később is jelentkeznek még ehhez hasonló tünetek, abban az esetben PTSD-ről, azaz poszttraumás stressz szindrómáról van szó. Ilyenkor gyakori a traumatikus esemény emlékképeinek váratlan bevillanása (flashbackek, rémálmok formájában). Hatásukra gyakran alvászavar vagy elkerülő magatartás (az esemény helyszíne, az ott jelenlévő emberek kerülése) figyelhető meg.

Hogyan lehet ezeken felülkerekedni? Önerőből kevés az esély a teljes gyógyulásra, hiszen ezek a lelki és testi folyamatok nem azon múlnak, hogy milyen akaraterővel rendelkezik valaki, és hogy önmaga lebírja-e gyűrni ezeket a terheket.

Traumáink feldolgozásában általában segítségre van szükségünk.

A szakemberek azon dolgoznak, hogy a traumatizált kliens minél teljesebb életet élhessen. Van tehát kiút a nehéz életszakaszokból. Sőt, egy igazi, nagymértékű fejlődés gyakran traumából fakad. A megrázó események után ugyanis újraértelmezzük magunkat, s egy minőségi változást érhetünk el általa. Hogyan segíthet ebben az újratárgyalásban az SE módszere?

Az SE módszer alapjai

Az SE (Somatic Experiencing) egy testorientált módszer a trauma, az akut vagy krónikus stressz és a PTSD fizikai, fiziológiai, pszichés és érzelmi következményeinek enyhítésére, feloldására. A módszer kidolgozása Dr. Peter A. Levine pszichoterapeuta és traumakutató nevéhez köthető. Módszertana ötvözi a stressz idegtudományi, fiziológiai és pszichológiai kutatásainak eredményeit, eltér azonban a hagyományos, beszélgetésen alapuló kognitív és érzelemközpontú terápiáktól, amelyek leginkább belátás elősegítésére törekszenek, és a testi érzetekre már kevesebb hangsúlyt fektetnek. Tehát nem a traumáról való beszélgetéssel gyógyít, hanem fiziológiai mélységekben fejti ki hatását. Az SE neurofiziológiai folyamatokkal dolgozik, így az idegrendszerrel, az endokrin és immunrendszer szabályozó rendszereivel is.

A traumát nem magában a traumatikus eseményben értelmezi, hanem az esemény következtében bekövetkező testi reakciókban.

Egy fenyegetéssel teli helyzetben ugyanis agytörzsünk, agyunk ősi, ösztönös része, más néven „hüllőagyunk” aktiválódik. Ez a terület felelős a túlélésért, ezért nem áll sem érzelmi, sem tudatos irányítás alatt. Ide tartozik a düh, az éhség, a szexuális vágyak, és az ismerősen csengő veszélyhelyzetekben automatikusan jelentkező „üss, fuss, lefagyás” reakció is. A szervezet az ösztönös, védekező programok lefuttatásához óriási mennyiségű energiát  termel, egyfajta készenléti állapotot létrehozva, és ez az állapot csak akkor múlik el, ha az a hatalmas energia kiürül a testből.

De mitől függ, hogy elmúlik-e a készenléti állapot érzete?

Levine kezdetben vadon élő állatok életveszélyes helyzetekben mutatott reakcióit vizsgálta ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Megfigyelései alapján az állatok ritkán traumatizálódnak. Túlélési ösztöneikhez vele született mechanizmusok társulnak, amelyek által le tudják vezetni a veszélyhelyzet utáni hatalmas mennyiségű felgyülemlett energiát, amit jellemzően remegéssel végeznek. Így válik biztosítottá, hogy újra és újra vissza tudjanak térni homeosztatikus, egyensúlyi állapotukba. Ez nagyon fontos, hiszen minden élőlény és minden szervezet a központi nyugalmi állapotra törekszik.

Habár az emberek és állatok rendelkeznek hasonló szabályozási mechanizmusokkal, az emberek esetében az agy racionális, kognitív része (amely többek között a képzeletért és gondolkodásért is felel), a neocortex, azaz az agykéreg gyakran felülírja, meggátolja az ösztönös rendszerek működését. Ugyanez a folyamat gátolja meg a veszélyhelyzetben felgyülemlett energia teljes levezetését, így az az idegrendszerben reked, és Levine elmélete szerint lényegében ez lesz a trauma okozója. A kiürítetlen, testben ragadt túlélési energia pedig tünetet képez. Lássuk, melyek lehetnek ezek:

•  fizikai és pszichoszomatikus: szapora szívverés, szédülés, légzési nehézségek, akaratlan mozdulatok, érzékenység a fényre vagy érintésre, izomgyengeség, menstruációs- és immunrendszer problémák, bőrbetegségek, migrén, nyakfájdalmak, hátproblémák;
•      hangulatingadozások: dühkitörések, szégyen;
• mentális szinten: bódultság, feledékenység, emlékezetvesztés, határozatlanság, tehetetlenség érzése, kötelezettségvállalás kerülése, veszélyes helyzetekhez való vonzódás, pánikrohamok, fóbiák, félelem, hiperaktivitás, flashbackek, eltúlzott érzelmi reakciók;
•      addikciók: dohányzás, alkoholfogyasztás, droghasználat;
•    elkerülő magatartás: emberek, helyek, helyzetek, tevékenységek, emlékek kerülése;
•      másokhoz való kapcsolódás: szeretet, gondoskodás érzetének elvesztése.

A szervezet ilyen tünetek formájában hordozza a feloldatlan energiát. A traumatünetek tehát egy fenyegetésre adott, de befejezetlen biológiai válaszreakció eredményei, melyek beragadtak az időben.

A tüneteket tapasztaló személy a mostban éli át a múlt tragédiáját.

Megoldásként az SE módszertana segít ezeknek a befejezetlen fizikai válaszoknak utat találni, és lefuttatni őket, amely által távozhat a szervezetből, és végül a trauma átalakulhat. Hogyan történik mindez?

Az SE ülések

Az SE egy rövidtávú terápia keretén belül a testérzetek tudatosításra helyezi a fókuszt. A kliens figyelmét az érzelmek alatt megbúvó testérzetek és az ezekhez kapcsolódó rögzült viselkedésminták felé fordítja a terapeuta. A trauma újraélése helyett inkább „újratárgyalják” azt. A képzett szakember vezetésével történő ülések során a test ösztönösen átélt érzetein keresztül fokozatosan oldják fel a traumatikus tüneteket, míg végül azok megszűnnek, s az egyén jobban tud kapcsolódni a világhoz és önmagához. Ezt egy keretrendszer segítségével teszik, ahol az „üss, fuss, lefagyás” reakcióban feltérképezik, hogy vajon hol van elakadva a páciens.

Mindig az itt és mostban dolgoznak, a jelen időben megjelenő testérzetekre, a testben őrzött emlékek megjelenésére koncentrálnak.

Ez is különbség a hagyományos traumafeldolgozó terápiákhoz képest. A test különböző területein megjelenő érzeteket (pl. melegség, tágulás, lágyulás, feszülés, remegés) követik figyelemmel, mely során a kliens fokozatosan szabadítja fel a bennrekedt túlélési energiákat, és a terapeuta irányítása által ugyanilyen fokozatosan egyre nagyobb önszabályozásra tesz szert. A folyamat nem a konkrét traumatikus esemény körbejárásával kezdődik, ahogy ezt már korábban is láthattuk. A közös munkát inkább a magélmény előtti és utáni történéseknél kezdik el. Ez növeli a stabilitás érzését, és csökkenti az eseményhez társított negatív töltetet, így a kliens tudja tolerálni a feltörő erős érzelmeket és testérzeteket. Lássuk mindezt lépésenként.

1.    Stabilizáció: a terapeuta nyugodt, stabil állapotba hozza a klienst. Biztonságérzetet teremt, még mielőtt belevágnának a traumatikus élményekkel való munkába. Ezt általában relaxált állapotban, a kliens figyelmét egyes testrészeire irányítva teszik.
2.      Titrálás: a kémiai folyamathoz hasonlóan, a terapeuta lassú lépésekkel vezeti a pácienst. Az energia lassú feloldása ciklusokban történik, mely a belső érzetek természetes hullámzását követi. Ilyen pl. az öröm-fájdalom, hideg-meleg, összehúzódás-tágulás érzete. A ritmikus folyamat által növekszik a stresszkezelő képesség, és megtartja a klienst a jelen pillanatban, ezzel is leválasztva őt a múltban történt traumatikus eseménytől, ami folyamatosan betolakszik jelenébe, felülírva észlelési mintázatait.
3.     Penduláció: a kliens egyre inkább ráébred, hogy képes váltani bizonyos erőforrásai között, megtapasztalja saját önszabályozási módjait. A terapeuta kérdésekkel és rövid utasításokkal, javaslatokkal irányítja, végig óvva a pácienst a túlterheltségtől. Ez egy dinamikus folyamatrész, mely a paraszimpatikus és szimpatikus idegrendszer közötti természetes hullámzásra hívja fel a figyelmet. A penduláció során a paraszimpatikus idegrendszer megnyugtató hatást fejt ki, a szimpatikus idegrendszer pedig aktivizál bennünket. Ennek dinamikáját tapasztalhatjuk egyébként minden nap, pl. az esti pihenéskor, vagy ha éppen edzeni készülünk.
4.     Integráció: a gyakorlatok során a kliensben egyre jobban tudatosulnak testérzetei, és növekszik az azokkal szembeni tűrőképessége. Ezzel párhuzamosan elkezd bízni teste jelzéseiben, s már le tudja választani őket a traumatikus esemény alatt átélt félelemtől.

Az ember úgy érezheti, hogy azokban a megpróbáltatásokkal teli nehéz időkben nem volt senki, aki biztonságot adott volna, vagy egyszerűen nem volt lehetősége uralni a helyzetet. A trauma feldolgozás során ezeket a hiányokat, réseket segítenek kitölteni a szakemberek. Az SE fokozatos, biztonságérzetet teremtő újratárgyalási módszere segíti az egyént önszabályozási rendszerének kiépítésében függetlenül attól, hogy milyen traumát élt át korábban. Általa fokozatosan visszatérhet a kliens vitalitása, önbizalma, saját egészségének és tetterejének megtapasztalása, valamint fejlődhet a jövőbeli stresszkezelési technikája.