Szeptember egyik kellemes estéjén a Jog és Pszichológia előadásán a testvérkapcsolatok pszichológiáját fejtegettük, és különböző kérdésekre kerestük a választ. Mit jelent a „testvérség”? Hogyan jelenik meg mint archetípus? Vajon saját tapasztalataink hogyan befolyásolnak minket, szülőket abban, hogy szeretnénk-e testvért gyermekünknek, és hogy milyen kapcsolatot próbálunk kialakítani közöttük? Tényleg létezik testvérféltékenység? És ha igen, hogyan tudjuk ezt megfelelően kezelni? Kérdéseinkre a válaszokat Molnár Judit Eszter klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és kiképzőterapeuta segítségével kaphattuk meg. Tudósításunk.
Valamilyen szinten mindenki életében megjelennek a testvérkapcsolatok. Szinte minden világvallásban, minden emberi érzésállapotot leíró helyzetben megjelenik ez a fogalom. Vagy pont a saját testvéreink kapcsán, vagy pont egykeségünk kapcsán, de mindannyiunk életében folyamatosan jelenlevő témakörről beszélünk.
Előadónk a testvérség mint fogalom archaikus mivoltát a Dzsungel Könyve című mű alapján vezette be. Hiszen ott hangzik el a mindenki által ismert mondat, miszerint: „Egy vérből vagyunk, te meg én!”. Amikor a dzsungelben elhangzik ez a mondat, akkor az ott egyfajta védettséget biztosít, miközben számunkra pedig megmutatja, hogy a testvéri kötelék nem korlátozódik az emberi mivoltra. Hiszen egy archaikus képről beszélünk, egy nagy erejű archetípusról, amely megtalálható mítoszokban, mesékben és élethelyzeteinkben is. A testvérség veleszületett, az egyik legszorosabb kapcsolódás és egyben megszüntethetetlen állapot. Természetesen a testvért is ki lehet tagadni, azonban
„a lélek szintjén ez egy felbonthatatlan dolog, az idők végezetéig ő az az ember lesz, akivel az anyag szintjén ennyire szoros a kapcsolódásunk”
– fejtette ki Molnár Judit előadónk.
Egy testvér tartalmazza és kiegészíti a múltunkat. Jelenthet számunkra védelmet, szövetséget, valamint a családi környezetben a mellérendelt társ lehetőségét.
Káin és Ábel
A Teremtés Könyvéből ismeretes Káin és Ábel története a szülők egyik gyakori félelmét testesíti meg. Ebben a történetben a testvérek nem a szülői szereteten kapnak össze, itt a féltékenység az Úr felé jött létre, amikor az nem egyenlő módon reagál a testvérek által bemutatott áldozatokra. „De kell, hogy egyforma legyen, amit a szülő ad?” – tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést előadónk. Nem kell, hiszen reménytelen próbálkozás. Jó esetben minőségében tudja egy szülő ugyanazt nyújtani a gyermekei számára, de pontosan ugyanazt nyújtani lehetetlen és kockázatos vállalkozás lenne. Hiszen minél inkább megjelenik a szülőben az erre irányuló görcsös igyekezet, annál jobban megérzi ezt és elbizonytalanodik a gyermek.
Bár ebben a történetben a testvérviszály, testvérek közötti féltékenység gyilkossággal végződik, a valóságban kifejezetten ritkák az olyan balesetek, mely során az egyik testvér maradandó károsodást okoz a másiknak. A szülőkben mégis gyakran már-már realitást vesztett módon jelenik meg a félelem, miszerint az idősebb testvér megsebzi vagy kárt tesz a kistestvérében. Legtöbbször ez a félelem hamar elmúlik, amikor a szülők megtapasztalják, hogy a babakocsi mellett sétáló 4-5 éves gyermek micsoda lendülettel, előadónkat idézve „harci eb határozottságával” tud kistestvére védelmére kelni, amikor egy-egy ismerős túl közel szeretne menni a csecsemőhöz. Azonban előfordul, hogy ezek ellenére a szülőben mégsem alszik el a félelem, és úgy érzi, folyamatosan résen kell lennie, még úgy is, hogy ez a félelem a legtöbbször alaptalan, hiszen az idősebb testvérnél féltékenységből megjelenő indulatok nem a kisbaba felé szoktak irányulni.
Esetleg akkor jelenhet meg mégis tényleges vetélkedés a testvérek között, amikor a kisebbik gyermek elkezd járni, vagyis a testvére szemmagasságába emelkedik. Ilyenkor sokat lendíthet a testvérek kapcsolatán, ha a szülő megpróbál a konfliktusoktól távol maradni és nem ítéletalkotó szerepet betölteni. Másik javaslat, amely egy szociálpszichológiai megközelítés és minden integrációs programnak a lényege, hogy olyan tevékenységet kell kreálni a testvérek számára, amelyben rá vannak kényszerítve az együttműködésre. Itt elég akár a legegyszerűbb feladatokra, például egy közös farönkcipelésre gondolni, a lényeg hogy össze kelljen dolgozniuk.
Felnőttek és a testvérség
Nagyon gyakran találkozunk olyan mesékkel, ahol két testvér a főszereplőnk, és ezek a mesék legtöbbször a testvérek közötti viszályokra, konfliktusokra vannak kiélezve. Saját életünkben is számos alkalommal, még felnőtt korunkban is, újra át kell mennünk a hajdani rivalizálásokon, hogy visszataláljunk testvérünkhöz.
Amikor gyermekeket vállalunk, akarva-akaratlanul előjönnek belőlünk a saját testvéreinkkel kapcsolatos tapasztalatok, valamint a transzgenerációs családi minták. Utóbbiak legalább olyan erősen tudnak megjelenni, mint saját mintáink, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezek megváltoztathatatlanok. Nagyon fontos ilyenkor, hogy bár nagy erővel hat ránk ez az archaikus minta, őseink tapasztalata a testvérkapcsolatokról, tudatosítanunk kell ezeket és szét választanunk a múltat a jelentől.
„Múlttá kell tudnunk tenni a múltat, és jelenné a jelent”
– fogalmazta meg Molnár Judit.
Hiszen ha le tudjuk zárni magunkban a múltbeli tapasztalatainkat, akkor meg tudjuk adni a gyermekeinknek a lehetőséget, hogy ők építhessék ki a saját kapcsolatukat, és ezáltal egy önszabályozó jó viszony alakulhasson ki közöttük.
