Tíz pszichológiai tény az emberi természet sötét oldaláról

Milyenek vagyunk? Eredendően jók vagy sokkal inkább „üres lapok”, amiket a társadalmi hatások és a körülöttünk élő emberek alakítanak? Ellene mondanak az emberség kritériumának a történelem legsötétebb időszakai, vagy pont, hogy ezekben nyilvánul meg valódi arcunk és a boldog békeidők lennének tűnő illúziók? Ezeknek a több száz éves kérdéseknek a megválaszolására irányuló vizsgálódást vette át a huszadik század elején a pszichológia a filozófiától. Összegyűjtöttünk tíz, kutatásokkal alátámasztott tényt az emberi természet kevésbé inspiráló, sötétebb oldaláról! 

1. A kiszolgáltatott csoportokat és a kisebbségeket kevésbé tekintjük embernek 

Úgy tűnik, hogy hajlamosak vagyunk egyes csoportokat alacsonyabb státuszúként észlelni. Különösen igaz ez a kívülálló vagy kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre, legalábbis egy kisagyi aktivitást vizsgáló kísérlet eredményei szerint. Az egyetemista részvevőkkel dolgozó kutatók azt találták, hogy a kísérleti személyek alacsonyabb agyi aktivitást mutattak, ha hajléktalanokról vagy kábítószerfüggőkről mutattak nekik képeket, mint akkor, amikor magasabb társadalmi státuszú egyéneket láttak a fotókon. A dehumanizáció lényege, hogy embertársunkat megfosztjuk emberi mivoltától, értéktelennek tartjuk őt.

Úgy gondolunk rá, mint egy „másikra”, akinek nem ugyanolyan érzései és szándékai vannak, mint nekünk.

A folyamat veszélye, hogy egy ilyen „nem is emberrel” szemben könnyebb kegyetlenségeket elkövetni, mint egy érző társunk ellen. Ráadásul a dehumanizálásra való hajlamunk nagyon korán megmutatkozik.

Ötéves gyerekekkel végzett vizsgálat során azt találták, hogy a nem a saját csoportjukhoz tartozó arcokat (más entikumhoz, nemhez tartozó, esetleg másik városban élő személyek) kevésbé ítélték emberinek, mint a saját csoportjuk tagjait. A második világháború után a szociálpszichológia élénken foglalkozott a dehumanizáció jelenségével. A híres-hírhedt – mostanában sokat vitatott – Milgram- és Zimbardo-kísérletek szintén erre reflektáltak. 

2. Örülünk neki, ha másoknak rosszabb, mint nekünk – már egész kicsit korunktól 

A legkisebbekre szeretünk úgy tekinteni, mint az emberiség reménységeire, akik még mentesek a felnőttkor hibáitól és sérelmeitől, úgymond ártatlanok. Annak ellenére, hogy ez sok szempontból igaz lehet, kutatások alapján a kisgyerekekből sem hiányoznak teljesen olyan kevésbé vonzó, alapvetően felnőttekhez társított tulajdonságok, mint például a káröröm. Egy 2013-as tanulmány azt találta, hogy már a négyévesek is éreznek kárörömöt egy másik ember szerencsétlensége láttán,

különösképpen akkor, ha úgy gondolják, hogy az illető megérdemli

(például korábbi tettei miatt). Márpedig a filozófiai hagyományban például Arthur Schopenhauer egyenesen a leggonoszabb bűnnek tartotta a mások szerencsétlenségéből fakadó örömöt. Úgy gondolta, hogy „irigységet érezni emberi, kárörömbe kóstolni ördögi." Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a német kifejezés alapján a pszichológiában Schadenfreudeként is ismert jelenség nagyon is univerzális és viszonylag hamar megjelenik életünk során. 

3. Hisszük, hogy a rosszabbul élők megérdemlik sorsukat  

„Azt kapta, ami járt neki", avagy „ki mint vet, úgy arat." Az ezekhez hasonló közmondások egy nagyon is emberi belső szükséglet megnyilvánulásai lehetnek. A szociálpszichológia kutatásieredményei alapján ugyanis hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy a jók elnyerik jutalmukat, míg a rosszak méltó bűntetésüket. Ennek hátterében az igazságos világba vetett hit kognitív torzítása áll. A jelenség tulajdonképpen azt takarja, hogy

hiszünk az emberi cselekvések morálisan igazságos következményeiben.

Ez a gyakran akaratlanul megjelenő torzítás egyfelől növeli a biztonságérzetünket, másfelől viszont számos helyzetben az áldozatok leértékelését eredményezi. A fogalmat Melvin Lerner vezette be a szakirodalomban. Klasszikus kísérletében a résztvevők (a Milgram kísérlethez hasonlóan) végignézték egy (valójában beavatott) társuk áramütésekkel való büntetését. Amikor a kísérleti személyek tehetlenek voltak közbeavatkozni, automatikusan elkekezdtek negatívan gondolkodni az áldozatról, mintha megérdemelné az eljárást. További kutatások kimutatták, hogy az igazságos világba vetett hitünk megőrzése érdekében hajlamosak vagyunk a szegénység, a nemi erőszak vagy például az AIDS kapcsán az áldozatokat a sorsukért hibáztatni. 

4. Hajlamosak vagyunk szűklátókörűen és dogmatikusan gondolkodni 

Mint ahogy már az eddigiekből is kiderült, korántsem vagyunk annyira logikus lények, mint gondolnánk. Számos torzítás és gondolkodási hiba befolyásolja döntéseinket és viselkedésünket. Ami azonban ennél is meglepőbb, hogy ezt nem szeretjük beismerni. Az eredmények ugyanis nem azt sugallják, hogy racionálisan és nyitottan állnánk a legtöbb kérdéshez, hiszen

hamis vélekedéseink és téveszméink nem ellensúlyozhatók releváns tényekkel.

 

 

A hetvenes években végeztek egy vizsgálatot, amiben olyan résztvevőknek érveltek a halálbüntetés támogatása vagy ellenzése mellett, akik egyébként radikálisan határozott véleménnyel bírtak a témában. Azt tapasztalták, hogy függetlenül attól, melyik oldal mellett voltak elköteleződve, figyelmen kívül hagyták a másik álláspont érveit. Sőt, a saját véleményükkel ellentétes eredmények egyenesen megduplázták az eredeti nézetük melletti elköteleződést. Feltehetőleg ennek hátterében az állhat, hogy a véleményünkkel ellentétes tényekre úgy tekintünk, mintha az identitásunkat ásnák alá. Habár a jelenség alapvetően beleillik az énvédő mechanizmusok sorába, következményeként könnyen saját nézőpontunk csapdájába, egyfajta véleménybuborékba ragadhatunk.  

5. Nem igazán szeretünk töprengeni  

Egy 2014-es vizsgálat drámai eredményei szerint az emberek nagy része szívesebben okoz magának áramütést, mintsem a saját gondolataival kelljen foglalkoznia huzamosabb ideig. Egészen pontosan a résztvevő férfiak hatvannégy, míg a nők huszonöt százaléka

inkább a kellemetlen elektrosokkot választotta a tizenöt percnyi békés szemlélődés helyett.

 

Bár a vizsgálat értelmezését sokan megkérdőjelezik, további kutatások szintén megerősítették az eredményeket, miszerint a monotonitás elkerülése érdekében többségünk akár az áramütést is bevállalja. Kultúrközi kutatatások alapján univerzális jellemzőnek tűnik, hogy szinte bármilyen aktiviást előnyben részesítünk a gondolatainkban való elmerüléssel szemben. Az eredmények egybecsengenek a tizenhetedik századi francia filozófus, Blaise Pascal – kicsit keserű – megállapításával, miszerint „minden nyomorúságunk annak tudható be, hogy képtelenek vagyunk csendben, egymagunkban ücsörögni egy szobában." A cikk a Research Digest What Are We Like? 10 Psychology Finding That Reveal The Worst Of Human Nature című összefoglalója alapján készült.  

6. Túlzóan hiúak és önhittek vagyunk

Az úgy nevezett Wobegon-effektus azt takarja, hogy

hajlamosak vagyunk saját magunkat az átlagosnál jobbnak értékelni.

A nevét egy olyan elképzelt város után kapta, ahol „minden gyermek átlagon felüli volt”. A pszichológiai jelenség létezést a College Board hetvenes évekbeli kutatása támasztotta alá, amiben majdnem egymillió középiskolást kérdeztek meg, mennyire jönnek ki másokkal és nyolcvankilenc százalékuk úgy vélte, hogy az átlagnál jobban. Ráadásul – elég ironikus módon – mindez fokozódik, ha egy adott témában egyébként kevés a valódi tudásunk. Az első kutatói után Dunning-Kruger-hatásként ismert jelenség lényege, hogy

minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudása mértékét.

A tanulmány szerzői a legkülönfélébb területeken, az olvasott szöveg megértésétől a gépjárművek használatán át a sportokig azt találták, hogy az amatőrök magabiztosabbak a szakértőknél. Különösen igaz ez, ha erkölcsi kérdésekben kell megítéljük magunkat. Őszíntébbnek és megbízhatóbbnak gondoljuk magunkat az átlagnál, és ez a börtönviseltek esetében ugyanúgy működik.

7. Erkölcsi képmutatók vagyunk 

Nem elég, hogy túlbecsüljük saját erkölcsösségünket, ráadásul még képmutatásra is hajlamosak vagyunk a morális kérdésekkel kapcsolatban. A kutatások eredményei alapján

akik gyorsan és erélyesen ítélnek el másokat erkölcsi kudarc esetén, jó eséllyel hasonlóan vétkesek,

csak épp saját bűneikkel szemben sokkal elnézőbbek. Egy 2008-as tanulmányban kimutatták, hogy ugyanannak az „önző" viselkedésnek az értékelésénél az emberek sokkal méltányosabban ítélték meg a helyzetet, ha magukról és nem másokról volt szó. Két kísérleti feladat közül kellett választaniuk egyet önmaguk és egyet egy másik személy számára.

Míg saját maguk esetén nem láttak benne kivetnivalót, hogy a könnyebben és gyorsabban elvégezhető feladatot választották, addig más személyeknél ugyanezt a magatartást az önzőség jeleként értelmeztek. Összekapcsolva az előző pontunkkal, egy olyan kép rajzolódik ki, amiben nemcsak, hogy hajlamosak vagyunk önmagunkat felülértékelni, de ráadásul mindezt azon a torzított szemüvegen keresztül tesszük, amin át a többi embert leértékeljük.

8. Szinte bárkiből ki lehet hozni a trollt

Feltehetőleg mindenki találkozott már az interneten olyan trollal, aki provokatív, sértő, erőszakos üzenetekkel bombáz egy online közösséget vagy egy másik személyt. Legkésőbb a közösségi média eltejedése óta megfigyelhető, hogy

az anonimitás és a láthatatlan következmények az emberi természet legrosszabb aspektusát képesek felerősíteni.

Bár könnyen azt hihetnénk, hogy a mindennapi szadizmusra hajlamos emberek azok, akik különösen vonzódnak az online trollkodáshoz, egy nemrég publikált tanulmány ennél riasztóbb képet fest. A kutatás azt találta, hogy ha valaki rossz hangulatban van és közben trollkodásnak van kitéve, az kétszeresére növeli annak az esélyét, hogy ő maga is bántó és provokatív módon fog fellépni az onlnie térben. Sőt, ezek a helyzeti körülmények tulajdonképpen sokkal erősebben jósolták be a viselkedés megjelenését, mint bármiféle személyiségjellemzők. Ráadásul ezek az eredmények azt sugallják, hogy egy önmagát kitermelő jelenségről van szó, ami nem éppen kedvező kilátás a jövőre nézve!

9. Vonzódunk a sötét személyiségekhez

A Sötét Triádként is ismert személyiségjellemzők – nárcizmus, pszichopátia és machiavellizmus – elméletileg önző, manipulatív és érzések nélküli emberek sajátjai. Ami így első hallásra nem tűnik ideális tartalomnak egy társkereső hirdetéshez. Ennek ellenére a kutatási eredmények szerint – még ha alapvetően inkább a rövid távú kapcsolatok esetében is – de férfiak és nők egyaránt vonzónak találják ezeket a sötét tulajdonságokat. A vizsgálatban a résztvevőknek három perces villámrandik után kellett értékelni a másik felet az alapján, hogy milyen kapcsolatot tudnának vele elképzelni a jövőben.

A magasabb sötét triád pontszámokat elért kísérleti személyek átlagosan jobb benyomást keltettek a randikon.

Bár barátkozni kevésbé szívesen barátkoztak volna velük, de egy éjszakás kaland, rövidtávú viszony, sőt még hosszú távú kapcsolat szempontjából is vonzónak találták őket.

10. Alábecsüljük a helyzet hatalmát – ha nem rólunk van szó

Számtalan döntési helyzetben kell bizonytalan lehetőségek közül választanunk. Az emberi feldolgozó kapacitás véges,

sem időnk, sem képességünk nincs rá, hogy minden helyzetben racionális megoldást találjunk.

Éppen ezért támaszkodunk heurisztikákra, azaz olyan felszínes gondolkodási stratégiákra, amik korábbi tapasztalataink alapján gyors megoldást biztosítanak. Ugyanakkor megemelik a hibázási lehetőséget és sok esetben félrevezetőek lehetnek. Ilyen gondolkodási torzítás például az alapvető attribúciós hiba.

Személyközi helyezetekben egyszerűen nagyobb hangsúlyt kapnak a belső, személyiségen alapuló magyarázatok, mint a külső, szituációs körülmények. Legalábbis ha nem rólunk, hanem a többiekről van szó. Aminek eredménye nagyjából azzal a közmondással írható, le, hogy „más szemében a szálkát, magunkéban a gerendát sem vesszük észre." Ha valaki rosszul eső megjegyzést tesz ránk, akkor hajlamosak vagyunk rögtön kellemetlen, rosszindulató emberként elkönyvelni. Ezzel szemben ha mi magunk bántunk meg valakit, az általában csak egy rossz nap vagy hangulat következménye lehet és semmit nem árul el egyébként kedves és megértő karakterünkről. Mielőtt azonban valaki teljesen lemondana az emberiségbe vetett hitéről, érdemes megjegyezni, hogy pont

ezek a kicsinyességek és gondolkodási torzítások azok, amik még jobban emelik a hétköznapi hősök és jócselekedetek értékét.

Természetesen nem csak negatív jellemzőket tárt fel rólunk a pszichológia tudománya, éppen ezért nemsokára jelentkezünk egy újabb áttekintéssel, ami az emberi természet felemelőbb, pozitívabb oldalával foglalkozik!   A cikk a Research Digest What Are We Like? 10 Psychology Finding That Reveal The Worst Of Human Nature című összefoglalója alapján készült.