Tökéletesnek lenni kimerítő – a perfekcionizmusról

A maximalizmus kimerítő, és egyáltalán nem biztos, hogy sikerhez és elégedettséghez vezet. Kutatások azonban rámutatnak: a tökéletességre való törekvés nem minden esetben vezet munka-magánélet konfliktushoz. Milyen szerepet kap mindebben az önértékelés és az énhatékonyság? Mit jelent az adaptív perfekcionizmus? Cikkünkből kiderül.

Hibátlanul teljesíteni a munkahelyen, majd tökéletes szülőként és társként működni otthon – hogyan szövi át a munkahelyi létünket és a magánéletünket a perfekcionizmus? A jelenség komplex – ezt az is mutatja, hogy a témában készült kutatások eredményei gyakran ellentmondanak egymásnak. Mitchelson azt találta, hogy a perfekcionisták alacsonyabb munka-magánélet konfliktust élnek meg, mint nem perfekcionista társaik. Deuling és Burns 2017-es kutatásukban pedig ezt az ellentmondást járták körül.

Pozitív és negatív perfekcionizmus

Ahhoz, hogy megértsük, mi is áll a perfekcionizmus és a munka-magénélet egyensúlya közötti kapcsolat mögött, fontos megkülönböztetnünk a jelenség adaptív és maladaptív változatát. Az adaptív perfekcionizmus azt jelenti, hogy ugyan magasak saját magunkkal szembeni elvárásaink, de megugorhatók, és önbecsülésünk nem sérül egy-egy hiba miatt. Ezzel ellentétben, ha negatív, maladaptív perfekcionisták vagyunk, erősen szoronghatunk a lehetséges hibáink miatt, negatív fényben láthatjuk magunkat, és mindez erőteljesen kihat a mindennapi működésünkre. „Én annyira szerencsétlen vagyok…” – az ilyen és ehhez hasonló mondatokkal hosszú távra szabotálhatjuk magunkat a munkában és a magánéletben is. A tökéletességre való törekvés utóbbi formája

szoros kapcsolatban áll az alacsony önértékeléssel,

a depresszióval, az általános distresszel, szorongással és a kiégéssel.

A személyiség hatása

Személyiségünk erősen befolyásolja, hogyan érzékeljük a körülöttünk zajló eseményeket, illetve azt is, milyen megküzdési módot találunk a munka-magánélet konfliktus legyőzésére. Mitchelson kutatása alapján úgy tűnik, hogy az adaptív perfekcionisták jól működő megküzdési módszerekhez nyúlnak, ha problémájuk akad a munkahelyi, illetve az otthoni működésük összeegyeztetésével. Deuling és Burns kutatásukban ezekre a megküzdési mechanizmusokra szerettek volna fényt deríteni – itt jön képbe az énhatékonyság és az önértékelés.

A siker alapja: ahogy magunkat látjuk

Hogyan zsonglorkődnek a munka és magánélet között azok, akik mindkét területen szeretnének tökéletesen teljesíteni? A titkuk: hisznek abban, hogy céljaikat képesek lesznek elérni, pozitívan látják önmagukat. Az énhatékonyság érzése és

a pozitív önértékelés kihat döntéseinkre,

és arra is, hogy céljaink elérése érdekében mennyi energiát vagyunk hajlandóak befektetni.

Az énhatékonyság érzésének növelése 28 százalékos teljesítménynövekedést jelenthet a munkában. Hogyan érhetjük el, hogy énhatékonyabbnak érezzük magunkat? Ebben hatalmas szerepe van a munkaadónknak/felettesünknek. Egy olyan szervezeti kultúra, ahol a munkavállalók visszajelzést kapnak munkájukról, az elvárások reálisak és tisztán kommunikáltak, a teljesítmény pedig egyértelmű jutalmakhoz kötött, nagyban támogatja az énhatékonyság megtapasztalását.

Mit tehetünk, ha a negatív csoportba tartozunk?

Ha gyakran kapjuk azon magunkat, hogy irreálisan magas elvárásokat fogalmazunk meg magunkkal szemben, saját értékünket pedig az alapján határozzuk meg, hogy elértük-e az egyébként lehetetlen célokat, érdemes elindulni a változás irányába.

A pozitív önértékelés és a magas énhatékonyság érzése nem jön egyik pillanatról a másikra. Az adaptív perfekcionistáktól azonban elleshetünk néhány „trükköt”.

• A sikerről és kudarcról szóló kép átkeretezése.

Tegyük fel a kérdést: egy adott feladat ellátása valóban csak akkor sikeres, ha azt 100 százalékban teljesítettük?

• Megtanulni, hol húzódik a reális és az irreális határa.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy lejjebb adunk a minőségből, vagy hogy nem aknázzuk ki lehetőségeinket, hanem azt, hogy felismerjük, milyen cél éri meg valójában az energiabefektetésünket.

• A sikerek megünneplése.

Ahogy arra már a kutatások is rámutattak: az énhatékonyság erősen mediálja a perfekcionizmus negatív hatásait. Az énhatékonyság érzésének átélését pedig nagyban elősegítik a sikereink – már ha észrevesszük őket, és a kudarcfókuszú működésből hajlandóak vagyunk kitekinteni a sikereinkre is, legyenek azok – perfekcionista szemmel nézve – akár egészen kicsik is.

A perfekcionistát ugyan gyakran a „jó munkavállaló” kifejezés szinonimájaként használjuk, érdemes észrevennünk, hogy a negatív változata komoly lelki és akár egészségügyi problémákat okozhat. A folytonos tökéletességre való törekvés kéz a kézben jár az alacsony önértékeléssel és énhatékonysággal, ami nem csak a munkában, de

a magánéletben is alakíthatja a világunkat.

Vegyük észre, hogy bár egy sokak által ünnepelt jelenségről beszélünk, hosszú távon csak akkor leszünk képesek megtalálni az egyensúlyt, ha el tudjuk fogadni, hogy 100 százalékos teljesítmény alatt is értékesek vagyunk – felettesünk és a családunk számára is.