Trükkök egy tükörrel – hogyan segíthet egy hagyományos tükör stroke-on átesett betegeken?

Hosszú időn keresztül a neurológia elfogadott állítása volt, hogy az agy plaszticitása a gyermekkor után drasztikusan – vagy talán teljesen – lezárul. Az elmúlt évtizedek kutatásai és klinikai tapasztalatai alapján azonban egy új kép formálódott: egy felnőttkorban is változásra, regenerációra képes agyé. Hogyan vagyunk képesek agysérülések után is változni, és mi újat mondott minderről egy egyszerű tükör?

Az idegtudományok egyik legdivatosabb fogalma mostanság kétségkívül az agyi plaszticitás, holott idegrendszerünk újraszervezési képességének ötlete egyáltalán nem új. Ezen változások mára egyértelműnek tűnnek, amikor gyermekek villámgyors nyelvelsajátítását vagy motoros tanulását szemléljük, azonban ritkábban vagyunk bizakodóak a hasonló neurológiai folyamatokkal kapcsolatban felnőttkori agysérülések esetén.

A lopakodó veszélyforrás

Az agyat érő stroke során annak vérellátása súlyosan sérül, amely rövid időn belül szöveti pusztuláshoz vezet. A vérellátás zavarát okozhatja elzáródás – ekkor a stroke vértelen (ischaemiás) – vagy pedig vérzés (haemorrhagia). Külső szemlélő számára a két típus megkülönböztetése nem lehetséges, a tünetek észlelése esetén az azonnali segítségkérés a legfontosabb. A stroke tünetei sokfélék lehetnek, a zavar helyétől függően előfordulhat (általában az egyik testfelet érintő) zsibbadás, érzéskiesés, gyengeség vagy bénulás, hirtelen kialakuló látászavar, emlékezetzavar, szédülés, beszédértési, szótalálási zavar vagy akár erős fejfájás is.

A stroke a fejlett országok egyik vezető haláloka, és a szerzett fogyatékosságok fő okozója.

Túlélés esetén Pedig a beteg előtt hosszas, és küzdelmes út áll, amely során az elveszett készségek, ügyességek részben vagy egészben visszaszerezhetőek.

Stroke után

A stroke-on átesett személyek jelentős hányada tapasztal valamilyen sérülést. Előfordulhat többek között emlékezeti-, látási-, nyelvi zavar, meglassulás, valamelyik testfél gyengesége, ügyetlensége, esetleges bénulása. A különböző kezelések, fejlesztő gyakorlatok (gyógytorna, logopédia, terápia stb.) frusztrációt okozhatnak a betegeknél, de létfontosságúak a rehabilitációban. A legkitartóbb próbálkozások ellenére a stroke sok esetben hagy maradandó nyomot a betegeken.

Ép testben sérült mozgatórendszer

Az agyi érkatasztrófák egyik jellemző sérülése a mozgásunkat érinti; gyakori, hogy a személy az egyik testfelét képtelen megmozdítani, úgynevezett hemiplégiában szenved. A féloldali lebénulás általában ijesztő, kétségbeejtő állapot a betegek számára, hiszen bénult lábakkal lehetetlen járni, az ügyesebbik kéz bénulása esetén pedig a legtöbb napi tevékenység is szinte lehetetlenné válik. A sérülés oldalisága nem véletlen: két testfelünket két agyféltekénk külön idegzi be, ráadásul fordítottan – bal féltekénk a jobb testfelünkért, jobb agyféltekénk pedig a bal testfelünkért felel elsősorban. A mozgások gyakorlása alapvető, de bizonyos trükkök is segíthetnek, hiszen egy erejét vesztett végtaggal sokszor az elemi mozgások is nehézkesek.

Amikor közbelép az idegtudomány

Az agyunkban, úgy tűnik, létezik egy tükröző-rendszer. Mások mozgásának megfigyelése hasonló területeket, hasonló mintázattal aktivál a fejünkben, mint ami saját mozgásunkhoz szükséges, míg mások fájdalmát ugyancsak részben azonos területekkel érezzük át, mintha mi magunk szenvednénk. Míg előbbit a megfigyeléses tanulás, utóbbit az empátia folyamatával kötik össze. Bár mások megfigyelése létfontosságú a tanulásunk során, arra is van számos kutatási eredmény, hogy bizonyos készségek elsajátításához szükséges saját magunknak elvégezni, begyakorolni azt. A többiek vizsgálata pedig szolgálhat egyfajta idegi aktivitásmintázat alapjául, amire ráépül a saját tapasztalatunk. A személy által érzett ágencia, az önindítottság szerepe például a látás tanulásában a szakirodalom számára régóta ismert. A múlt kétes etikájú állatkísérletei bebizonyították: a környezet feltérképezésének készsége csak akkor fejlődhet ki bennünk, ha azt önindítottan, saját magunk szándéka szerint gyakoroljuk. Külső személyek által mozgatott macskakölykökben nem alakul ki a téri észleléshez szükséges idegrendszeri háttér, hiába is érte őket elégséges vizuális inger.

És hogy jönnek mindehhez a tükrök?

Ramachandran, egy indai származású agykutató vetette fel a '90-es években, hogy egy egyszerű, külső oldalán tükörrel felszerelt doboz segítségével próbáljanak meg a fantomfájdalom tünetein, és később a stroke-on átesett betegek állapotán javítani. A módszer mindkét (és azóta egyéb betegségek esetén is)  sikeresnek bizonyult.

A technika lényege, hogy a sérült végtagot a gyakorlatozó személy ne láthassa, helyette az egészséges kezét és annak megtükrözött képét figyeli. Az explicit tudás arról, hogy tükörképet néz nem befolyásolja az „illúzió” kialakulását – a legtöbb személy a bevezető feladatok elvégzése után átéli a bénult kéz mozgásának élményét. Ennek a fura jelenségnek a magyarázata szintén az agyunkban keresendő: az agy kézmozgatásért felelős területei az instrukciók szerint kiadják a mozgásparancsot, amelynek teljesüléséről a vizuális észlelőrendszer megerősítést is szállít. Mivel a vizuális inger feldolgozása hangsúlyosabb, mint a kézből érkező taktilis észleletek, ezért az idegrendszerünk a helyzetet a legvalószínűbb lehetőségnek megfelelően értékeli, s eszerint a kezünk a korábban megszokott működése szerint mozog.

A módszer ezáltal nemcsak a tanult bénultságot képes megszüntetni gyakorlás útján, hanem elképzelhető, hogy a kéreg-izom közötti kapcsolatok előhangolásával egyfajta stimulációként hat az agyunkra. A módszer kifejlesztői, illetve számtalan más tanulmány számolt be azóta lenyűgöző eredményekről.

Mindezen jelenségek több érdekességre is felhívják a figyelmet. Egyrészről láthatóvá válik, hogy ha megértjük agyunk működését, akkor akár át is verhetjük azt, és tehetjük mindezt konstruktívabban is, mint a pornó vagy a drogok használatával.

A módszer hatékonysága felhívja továbbá a figyelmet az agyi plaszticitás fontosságára és potenciáljaira; ha sérült érzékelő- vagy mozgatópályák képesek egy ilyen egyszerű trükk segítségével a reorganizációra, akkor feltehetően további lehetőségek is rendelkezésünkre állnak majd a jövőben, amivel a felnőttkori szerzett agysérülések gyógyítása is sikeresebbé válik.

Legutolsósorban pedig újra elgondolkodhatunk tudatosságunk határairól. Ha számos agyi folyamatról nincs tudásunk, illetve számos explicit tudásunknak nincs következménye agyi folyamatainkra, akkor vajon mi a szerepe gondolkodásunkban? És egyáltalán: hogyan, és miért alakult ki?