Túlérzékeny tehetségek: a szuperintelligencia

Vannak emberek, akik nemcsak hihetetlen intellektuális képességekkel rendelkeznek, hanem érzékszerveik és érzelmeik működése is egyedülálló – ezt nevezi a szakirodalom szuperintelligenciának, csúcstehetségnek, vagy, egy francia kutatónő nyomán: zebráknak.

Szuperintelligensnek vagy csúcstehetségnek lenni olyan egyedi adottság, amely nem mindig pozitívumként jelenik meg, hanem számos nehézséget is okozhat a mindennapokban. A szuperintelligencia az itt használt értelemben nem valamilyen felsőbbrendű vagy mesterséges intelligenciát jelent, hanem az észlelés, a gondolkodás és az érzelmek felfokozott működését. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, mintha egy adott ember esetében a legtöbb működési mutató a maximumra lenne állítva: minden érzékszervükkel részletgazdagon észlelik a környező világot, az ingerek feldolgozási sebessége nagy, és emellett még rendkívül érzékenyek és empatikusak is.

A szuperintelligens emberek általános jellemzői:

• hiperesztézia: az érzékszervek túlzott érzékenysége, például felfokozott hallás, ízérzékelés, szaglás stb.,
• érzelmi túlműködés, erős érzékenység,
• intenzív agyműködés,
• gyorsabb információfeldolgozás,
• a fontos és kevésbé fontos információk szűrésének képtelensége: egy átlagos ember többnyire azt észleli, ami a figyelmi fókuszában van, a többi inger bejutását az agy legátolja, hogy megakadályozza a túlterheltséget; a szuperintelligencia esetében viszont ez a gátlás eltűnik, nincs automatikus szortírozás a fontos és kevésbé fontos ingerek között, egyszerűen csak jön minden,
• a környezettől való eltérés, intenzív „másság” érzés,
• a saját életük kívülről való szemlélése, mintha csak nézői, nem alakítói lennének az eseményeknek 
• gyors és átfogó következtetések levonása a közbülső lépések nélkül.

Dabrowski cseh pszichológus és pszichiáter a hiperérzékenység (overexcitability) kifejezést használta arra a jelenségre, amikor a környezet ingerei az indokoltnál nagyobb agyi aktivitást váltanak ki, azaz erősebben észleljük őket, intenzívebb a megtapasztalásuk. Ennek öt fajtáját különböztette meg: a mozgásos (sok energia, nagy mozgásigény), érzékszervi, intellektuális, kreatív és az érzelmi hiperérzékenységet. A kutatások és a gyakorlati tapasztalatok szerint a hiperérzékenység kiemelkedő tehetség ismérve lehet.

Siaud Facchin-Jeanne, a szuperintelligencia francia kutatója azt írja: „A szuperintelligens emberekre én a zebra kifejezést szoktam használni. A zebracsíkok, akárcsak az ujjlenyomataink, egyediek, és arra szolgálnak, hogy a zebrák felismerjék egymást. Minden zebra különböző. Ezért továbbra is mondom, hogy ezeknek a »furcsa zebráknak« minden figyelmünkre szükségük van, hogy harmóniában élhessenek a mi követelőző világunkban. Ezután is védelmembe fogom venni ezeket a „csíkos” embereket, akiknek a csíkjai az élettől kapott sebesüléseiket is szimbolizálják. El fogom nekik magyarázni, hogy a sok csík egyben különlegesség is, amely számos buktatótól és veszélyes helyzettől óvhatja meg őket. A csíkjaik csodálatosak, legyenek büszkék rájuk.”

Küzdelem a szuperintelligenciával

Ez a csúcsra járatott működésmód egyben nagyon nagy önszabályozást is igényel: egy-egy kritikus helyzetben a szuperintelligens ember agya is válhat túlterheltté, és ilyenkor nem tudja visszafogni túlzott intenzitással megjelenő érzelmeit, így azok kontrollvesztetten kitörnek belőle. Ezek az érzelemkitörések ijesztőnek hathatnak a környezet szemében, gyakran nehéz megérteni őket, ezért nem mindig könnyű a zebrák beilleszkedése. Valójában arról van szó, hogy számukra mind a pozitív, mind a negatív érzések sokkal erősebben jelennek meg, jobban átadják magukat ezeknek, így könnyen be tudnak vonódni mások szenvedésébe, problémáiba is. Emellett pedig sokszor annyira máshogy észlelik a világot, egyedi a gondolkodásuk, hogy nehéz megértetniük magukat az „átlagos” környezetükkel, ritkán találnak magukhoz hasonló társat.

A másik nagy problémájuk lehet a folyamatos önkritika és kudarcérzés. Általánosságban is megfigyelhető jelenség, hogy minél többet tudunk valamiről, annál jobban látjuk azt is, hogy mennyi mindent nem tudunk még, paradox módon pedig a tudás hiányosságát és az ehhez kapcsolódó bizonytalanságot általában azok érzik a legerősebben, akik a legtöbbet tudnak. Ez fokozottan igaz a zebrákra, akik önmaguknak is legkegyetlenebb kritikusai, és soha nem tartják elégnek magukat, hiszen pontosan tudatában vannak hiányaiknak, illetve annak, hányféle hibalehetőség van, bármibe is fognának bele. Jellemző rájuk a „ha nem tudom tökéletesen megcsinálni, inkább bele se vágok” hozzáállás, ami erősen hátráltató lehet bármilyen karrierúton, de még a személyes kapcsolataikban is.

Gyakran az érintettek nem is ismerik fel, hogy problémáikat ez a felfokozott működésmód okozza, hiszen számukra ez a természetes, így amekkora potenciál rejlik benne, elfogadás hiányában annyira elszigeteltté is teheti őket. Fontos, hogy az ilyen emberek a környezetüktől támogatást és megértést kapjanak, és a velük együttélők megtanulják kezelni érzékenységüket. Nekik pedig azt kell elsajátítani, hogyan tudnak beilleszkedni, másokra is tekintettel lenni, sokszor ugyanis, főleg gyerekkorban, nincsenek tudatában annak, hogy másokra hogyan hat a viselkedésük, és hogy tudják megfelelően kifejezni és kielégíteni az igényeiket. A tehetséggondozásban is kiemelt a stresszkezelés, megküzdés támogatása, illetve az, hogy megtalálják azt a területet, ahol egyedi adottságaik legjobb oldalát tudják érvényesíteni.