Egy 2015-ös amerikai kutatás szerint a sportolók 40 százaléka nő. Mégis, mikor a címben szereplő mondat elhangzik egy sportpályán vagy testnevelésórán, azt a legritkább esetben szánják bóknak. De vajon hogyan alakul ki az a vélekedés, hogy a lányok kevésbé tehetségesek a sportokban, mint fiú kortársaik? Milyen károkat okozhat ez a hozzáállás? Cikkünkből kiderül.
Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy a női és férfi fizikum között természetesen jelentős különbségek vannak, amelyeket nem is célunk vitatni: a pubertáskortól kezdve a fiúk jobban teljesítenek az olyan feladatokban, amik erőt és gyorsaságot igényelnek. A férfiak gyorsabban futnak, síelnek vagy úsznak le 100 métert, mint a nők. Nyilvánvalóan nem a véletlen műve, hogy egy bizonyos életkor után elvétve fordul csak elő, hogy a két nem tagjai egymással versenyeznek.
Ennek ellenére bizonyos tekintetben a női sportolóknak mégis meg kell küzdeniük férfi társaikkal: a fiúkat szüleik gyermekkoruktól kezdve jobban bátorítják arra, hogy sportoljanak és valós képességeiktől függetlenül kompetensebbnek is ítélik meg őket ezen a területen, mint a kislányokat. Általánosan elterjedt nézet, hogy a lányok kevésbé sportosak, így sokszor a testnevelő tanárok is az indokoltnál alacsonyabb elvárásokat támasztanak velük szemben. A gyerekek többsége, ha arra kérik, hogy rajzoljon le egy sportolót, a saját nemétől függetlenül nagy valószínűséggel egy férfi focistát rajzol, ezzel is jelezve, hogy a sport a férfiak terepe.
A lányok szocializációjuk során internalizálják azokat a sztereotípiákat, melyek szerint kevésbé alkalmasak a sportolásra a fiúknál, így nem is lesznek annyira motiváltak arra, hogy rendszeresen mozogjanak, hiszen úgysem vehetik fel a versenyt ellenkező nemű társaikkal, akikkel minden józan megfontolás ellenére így is, úgy is összehasonlítják őket (akár még akkor is, ha történetesen világelsők a sportágukban…).
Több kutatás is felhívta már a figyelmet arra, hogy a női sportolókhoz kötődő negatív vélekedések jelentős mértékben visszavethetik a sportteljesítményüket. Azokban a feladathelyzetekben ugyanis, amelyekben a csoporttagság (jelen esetben a nemi hovatartozás) hangsúlyos, az ún. sztereotípiafenyegetés hatására a stigmatizált csoporthoz tartozók gyakran képtelenek a maximumot nyújtani: egy 2014-es vizsgálatban mind a teniszező, mind a kosárlabdázó nők rosszabbul teljesítettek, ha előzetesen azt sugalmazták nekik, hogy az adott feladat végrehajtásában nemi különbségek mutatkoznak.
Érdekes módon ehhez még az sem feltétlen szükséges, hogy a nők egyetértsenek az inkompetenciájukkal kapcsolatos sztereotípiákkal: lehet, hogy úgy érzik, rájuk nem érvényesek a megfogalmazottak, mégis céljukká válhat, hogy azokat megcáfolják. Következésképp tarthatnak attól, hogy egy esetleges gyengébb produkció nemcsak rájuk, hanem kollektíven a nemükre is rossz fényt vet, megerősítve a negatív vélekedéseket. Minél fontosabb számukra a sztereotípia által érintett terület, annál erősebb nyomást fognak érezni magukon:
szorongásszintjük megnő, a kudarc elkerülése válik a fő motivációjukká,
és a nagy igyekezetben a jól begyakorolt, automatikus mozgások a túlgondolkodás következtében darabossá válhatnak, így teljesítményük végül rosszabb lesz. Bizonyos idő elteltével a sztereotípiafenyegetés következtében az egyén leértékelheti, jelentéktelennek minősítheti a kérdéses területet, hogy önértékelését függetleníthesse attól, és inkább más területre irányítja az energiáit.
Hogy ez miért probléma?
Legfőképpen azért, mert ha a lányok különböző okok miatt a sportolás ellen döntenek, annak konkrét egészségügyi következményei vannak. A nők megfelelő egészségi állapotának fenntartásához ugyanis épp olyan fontos a rendszeres testmozgás, mint a férfiakéhoz. A sportolás bizonyíthatóan növeli nem csupán a fizikai, de a pszichológiai jóllétet is: többek között csökkenti a szorongást és a depressziót, valamint javítja az önértékelést. Könnyen belátható tehát, hogy az aktív életmódnak mindkét nem szempontjából kiemelt jelentősége van.
Sajnos azonban a média ezen a területen sem tesz jó szolgálatot a nőknek: habár egyre elfogadottabbá válik, hogy a sportolás számukra is megfelelő időtöltés, a nők továbbra is olyan irreális elvárásokkal szembesülnek, amiknek egyszerűen képtelenség megfelelni. Ilyen alapvető követelmény például, hogy egy nő sportolás közben is legyen finom és nőies, és lehetőleg tökéletes sminkben, egyetlen csepp izzadság nélkül, illatfelhőt maga után húzva rója a kilométereket. Mindezt természetesen valamilyen kellően nőiesnek ítélt sportot űzve tegye: tornázzon, táncoljon, esetleg járjon szinkronúszásra, hiszen ha közvetlen testi kontaktussal, szemtől szembeni küzdelemmel járó, netán erőt vagy agresszivitást igénylő sportágat választ, könnyedén áthághatja a nemére vonatkozó társadalmi normákat.
Az Egyesült Államokban a sportközvetítések mindössze 5-8 százaléka foglalkozik a női sportolókkal és bizony nem ritka, hogy a kommentátorokat eközben is jobban leköti a versengő felek kinézetének, mint teljesítményének értékelése. Ha egy nő jelenik meg egy sportújság címlapján, többnyire szexuális kisugárzásán, nőiességén van a hangsúly, ritkán fényképezik sportruhában – ezzel szemben a férfiak többnyire mezben, erőt és rátermettséget sugározva, modern hősökként mosolyognak vissza ránk.
Az ilyen fajta ábrázolásmód sajnálatos, de aligha meglepő módon, nem kifejezetten hat ösztönzően a nőkre. Egy rendszeresen sportoló nőket bevonó kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a résztvevők sokkal pozitívabbnak ítélték azokat az ábrázolásmódokat, amik realisztikusabb képet festettek eléjük, és a női sportolókat úgy mutatták be, mint akik komoly erőfeszítések árán küzdik le a kihívásokat és érnek el sikereket. A teljesítményükért és nem pusztán szépségükért csodálható nők ugyanis inspirációt jelentettek számukra, példaképnek tekintették őket, így közvetve elősegítették, hogy maguk is rendszeresen mozogjanak.
Szerencsére az utóbbi években észlelhető a törekvés, hogy a sportoló lányokat és nőket megerősítsék az identitásukban és a testedzés folytatására ösztönözzék őket. Az Always és a Nike is felvállaltan céljául tűzte ki, hogy megmutassa,
a fizikai erő és a nőiesség nem egymást kizáró fogalmak,
és a sikerért megizzadni nem szégyen. Az ezekhez hasonló médiakampányok annál is inkább üdvözlendők, mivel a sport köztudottan személyiségformáló hatású: kooperációra, önuralomra, kitartásra tanít, fejleszti a küzdőszellemet és a testi-lelki tűrőképességet. Ezek pedig olyan értékek, amik az élet bármely területén kulcsfontosságúak lehetnek a boldoguláshoz, férfiaknak és nőknek egyaránt.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=4s
