Vezetett út önmagunk, a szexualitásunk megismeréséhez, minél több elvárásmentes, valós helyzet megéléséhez. Kacsur Adrienn a Mindset szexuálpszichológiai szakpszichológusa frissen megjelent Szexpert című könyvével szeretné bebizonyítani: mindannyian könnyen válhatunk saját testünk szakértőivé. Interjúnk.

Jól ismerjük az induló vállalkozások, új termékek kapcsán elhangzó első kérdést: definiáljuk a célközönséget. A Szexpert című könyv nem éri be kevesebbel, univerzálisan, mindenkihez szól – fiatal, idős, szingli, házas, elvált, tapasztalt, tapasztalatlan olvasóhoz egyaránt. Hogyan lehet ilyen széles skálán, közérthetően beszélni egy sokszor tabusított vagy épp komolytalanul kezelt témáról?


Igen, a túl direkt és pongyola hozzáállás épp úgy félelmet vagy szorongást kelthet az emberekben, mint a tabusítás. Ezért az volt a célom, hogy tényleg bárki, aki a kezébe veszi ezt a könyvet, találjon benne valamit, ami számára hasznos lehet.

Így a fiatalabb olvasóközönség tagjai olyan előremutató tanácsokat kapjanak, amelyek majd felelős döntésekhez vezetik őket, az érettebbek, vagy tapasztaltabbak – e kettőt természetesen nem feltétlenül kell egy lapon említeni – pedig át tudják fésülni az addigi életüket úgy, hogy egy újfajta látásmóddal gazdagodjanak a jövőre nézve.

Fontosnak tartottam a biológiai alapok, a pártalálási kérdéskör, a jelenlegi, online tér által előidézett helyzetek, a párkapcsolati szakaszok mellett az olyan témák tárgyalását is, mint a férfi klimax. Hiszen létezik, kell beszélnünk róla a szakmaiság és az érthetőség ötvözésével. Így tudnak ezekhez a témákhoz kapcsolódni az emberek.

Ha már kapcsolódás, mi vezetett első körben a szexuálpszichológia, majd a tapasztalatok összefoglalása felé?

Korábban alapvetően a klinikai pszichológia iránt érdeklődtem és a mai napig dolgozom abból a tapasztalatból, amit egy fővárosi kórház neurológiai osztályán töltött munkám során szereztem. Emellett azonban rendkívül foglalkoztattak azok az egyébként a könyvben is taglalt kérdések, amelyek a szexualitást komplex, pszichológiai elméletek alapján vizsgálják, így elvégeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem vonatkozó szakképzését. Teljesen más volt ilyen szemmel megvizsgálni a kötődést, az intimitást, egy adott párkapcsolat szakaszait. Így igazából egy percig nem kellett gondolkodnom azon, vajon miről írjak: a képzés során elsajátított, általam legrelevánsabbnak és leginkább hatékonynak ítélt elméleteket és gyakorlatokat egy csokorba gyűjtöttem. Mivel főállásban tanácsadással foglalkozom, szinte minden a fejemben volt, hiszen a munkám során magam is alkalmazom a leírtakat.

Azt szokták mondani, a jól feltett kérdésekkel lehet hatékonyan dolgozni. Milyen mentalitás szükséges ahhoz, hogy a személyközi intimitásról megfelelő formában beszélj akár egy tanácsadás, jelen esetben pedig egy könyv kapcsán?

A visszajelzések alapján és magamat ismerve is kijelenthetem, hogy rendelkezem egyfajta, a téma körüli feszélyezettséget oldó attitűddel. Számomra nem jelent nehézséget a szexualitásról beszélni. Persze én is zavarba tudok jönni, de megvan a témához szükséges magabiztosságom, nyitottságom, illetve alapvetően alkalmazkodó típus vagyok, tehát tudom úgy alakítani a beszélgetést, hogy a befogadó komfortosan érezze magát. Mindemellett persze nekem is furcsa élmény volt az első, nagyobb közönségnek szóló előadásomon olyan szavakat használni, mint vagina, pénisz, ejakulátum, vagy orgazmus. Ezeket azonban tudatosan detektáltam, rögzítettem magamban. Gondoljunk csak bele, hogy érezné magát szegény kliens, ha a terapeuta maga is megszeppenne egy ilyen helyzetben.

Némelyik említett kifejezésről kiemelve is olvashatunk a Szexpert egyes fejezeteiben. Milyen szempontrendszer szerint vezeted végig az olvasót a különböző témakörökön?

Az intimitás kérdéséhez kapcsolódóan ezer és ezer megközelítés áll rendelkezésünkre, ezért úgy gondoltam, a saját szempontrendszerem szerint tematizálom a fejezeteket:

fontosnak tartottam a biológiai, pszichés aspektusok vizsgálatával indítani, hiszen csak egy jó alap vezethet a megfelelő irányba.

A második fejezet szintén a biológia felől közelít, azokat a tényezőket vizsgáljuk meg közelebbről, amelyek hatással lehetnek a szexuális életünkre. Olvashatunk például a leggyakoribb szexuális zavarokról – úgymint a sokak által még mindig ismeretlen, mégis nagyon gyakori vaginizmusról –, illetve a pornóhasználatról, és a média testképre gyakorolt hatásáról is. A harmadik fejezet kiegészítő gondolatokat tartalmaz és itt rögtön ki is emelném a számomra rendkívül fontos body neutrality, azaz a testsemlegesség témáját, amely annyiban különbözik a testpozitivitástól (body positivity), hogy nem folyamatos „testszeretet” kíván az alkalmazótól, inkább az elfogadásra és a képességekre helyezi a hangsúlyt: azaz hálás vagyok a testemnek, hogy értem működik és képes vagyok olyan dolgokat végrehajtani, amiket szeretek. Mint például a séta, ölelés, látás.

Mivel pedig az elmélet mellé elengedhetetlen a gyakorlat is, a negyedik fejezetet ennek szentelted. Épp a tükörmódszernél nyitottam ki, mit takar a gyakorlat? Illetve mennyire szándékos, hogy egy férfi vizsgálja magát az illusztráción?

Az illusztráció számomra létfontosságú volt, hiszen ahhoz, hogy oldottan, kíváncsian álljunk a témához, elengedhetetlenek a képek. Mindegyik rajzot én álmodtam meg és nagyon hálás vagyok a gyönyörű kivitelezésért. A tükörmódszer lényege, hogy amennyire épp komfortos, meztelenül nézzük végig magunkat a tükörben, így megismerve saját testünket – minden alkalommal keressünk egy újabb testrészt, amit szeretünk magunkon és gyakoroljuk az önelfogadást. Ez azért is lényeges, mert segít feltérképezni a reális céljainkat, miközben megbékélünk azzal, ami adott: a magasságunkon például sosem fogunk változtatni, de a testsúlyunkon tudunk. Az pedig, hogy a férfi „főszereplők” megegyező arányban szerepeljenek a nők mellett, már-már szinte küldetésem:

muszáj közelítenünk a két nemet egymáshoz.

Ekkora távolságot érzel?

Egyre inkább, igen. Szexuálpszichológusként is azt tapasztalom – és nyilván ez egy vélemény a sok közül –, hogy manapság a férfiakra jóval kevesebb figyelem jut, mint a nőkre. Rendkívül hasznos, hogy elértük, hogy léteznek női körök, egymást követik a nőknek és a nőkért szóló hirdetések, de a vágyott egyenlőség után most mintha a másik oldal lenne alulreprezentálva. Ez pedig nem egészséges a párkapcsolatokra vonatkozóan sem. Hiszen egy érett társas együttlét a kölcsönös együttműködésen alapszik, amelyben két, önálló ember szövetséget köt egymással. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy mindkét oldal egyensúlyban érezze magát.

Maradjunk még egy kicsit a média hatásánál, hiszen nemrégiben, a Brain Baron elhangzott előadásodban is kiemelt helyet kapott a közelségélmény. Mennyire veszélyezteti ezt az online térhódítás?

Valaki szerint menthetetlen a helyzet, én azért ennél optimistább vagyok. A közösségi média miatti irreális elvárásokról is rengeteget lehetne beszélni, de az talán még lényegesebb, hogy egyszerűen nem élünk meg valós kapcsolódásokat. Ha egész nap csak chatelünk, üzengetünk valakivel vagy telefonon beszélünk, az nem társas helyzet, tehát nem alakít ki valós közelségérzetet. Pedig hatalmas hangsúly van a nonverbalitáson! A kimondott szónak ereje van, de az, ahogy kimondjuk, szintén nagyon informatív. Ezt gyakran a klienseimnek is vissza szoktam jelezni. Az online „kapcsolódás” emellett az idealizálás veszélyét is magában rejti: könnyen felruházhatunk valakit nem létező tulajdonságokkal, hiszen nem egy aktív helyzetben alakítunk ki képet az adott személyről.

Minél több, elvárásmentes, valós helyzetre lenne szükségünk.

A Szexperttel is ezt szeretném hangsúlyozni. Azt szeretném, ha ez az írás elindíthatna, generálhatna folyamatokat. Akár azt, hogy valaki merjen beszélni egy baráttal, egy terapeutával a kérdéseiről.

Eddig arról beszéltünk, hogyan lehet segíteni a téma iránt érdeklődőket. Milyen hatással volt rád, szerzőként a könyv elkészítése során megtett út?

Mint minden folyamat, ez is talán hullámvonalakkal érzékeltethető leginkább. A legelejétől kezdve elképesztően lelkes és motivált voltam, de tudtam, hogy a klienseim kárára nem mehet a folyamat. Nyilván rengeteg délutánom, hétvégém „bánta” a törzsszöveg megírását, de minden fáradtságos pillanat megérte. Eléggé perfekcionista vagyok, mégis ki tudom mondani, hogy egy csodálatos, rendkívül sok szegmenst érintő, egyedülálló könyv született és nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki velem együtt dolgozott a végeredményen. Olyan szépen összeállt a kép, mint ahogy maga a cím is született: egy angol anyanyelvű ismerősöm mondta, hogy ha valaki elolvassa, igazi (sz)expert, azaz szakértő lesz a témában. Igaza volt, ilyen egyszerű a cél.

Míg azonban egy tanácsadás során rögtön érzékelhető a visszajelzés, egy könyv esetében más a helyzet, nincs azonnali visszacsatolás. Milyen hatásnak örülnél, mit vársz a Szexperttől?

Fontos a visszajelzés, de ha anélkül, hogy tudnék róla, akár csak egy gondolattal, ábrával segíthetek valakinek, már megérte. Szeretném, ha új gondolatokkal, hasznos útmutatással gazdagodnának az olvasók, de hozzáteszem: nem a „tuti receptet” kínálom, csupán az utat hozzá.

Arra mindenkinek magának kell rájönnie, mi az, amit szeretne, mi az, amit nem és hol kell határokat húznia.

Ha te is kedvet kaptál a könyv elolvasásához, akkor rendeld meg itt vagy keresd a könyvesboltokban.