Képzeljük el, hogy egy este az otthonunk csendjében épp filmet nézünk a párunkkal. Tegyük fel, hogy intenzív szexuális vágy születik meg bennünk, és hogy ezt jelezzük, mondjuk a partnerünk combjára tesszük a kezünket. Partnerünk azonban ezzel mit sem törődve, elmélyülve nézi tovább a filmet. Mire gondolhatunk ilyenkor: vajon partnerünk ezzel visszautasította a közeledésünket, vagy egyszerűen csak elszalasztotta érzékelni a jelzéseinket? Úgy tűnik, hogy e tekintetben máshogy gondolkodik a két nem.
Egy márciusban publikált tanulmány épp erre a kérdésre kereste a választ, vagyis arra volt kíváncsi, hogy mennyire pontosan érzékelik a felek párjuk szexuális közeledését – olvasható a Research Digest oldalán. A kutatás vezetője, Kiersten Dobson szerint azért különösen fontos, hogy jobban értsük egymást ezen a téren, mert a kielégítő szexuális élet általában a párkapcsolattal való magasabb elégettségi szinttel is együttjár, míg az ezen a terén jelentkező problémák a kapcsolat megromlásával állnak összefüggésben.
Alkalmi, rövid és hosszú távú kapcsolat: más kávéház
A témában született kutatásokból megtudhattuk, hogy az alkalmi vagy rövid távú kapcsolatban a férfiak hajlamosak túlbecsülni a partnerük szexuális érdeklődését, míg a nők épp ellenkezőleg, inkább alálőnek ebben a kérdésben, vagy viszonylag pontosan, kevés elfogultsággal érzékelik a másik fél jelzéseit. Ezzel kapcsolatban a nem mindig szimpatikus evolúciós pszichológia szolgálhat magyarázattal, amikor azt mondja, hogy a férfiak számára bár nem kellemes élmény szembesülni azzal, hogy túlbecsülték a másik fél irántuk tanúsított érdeklődését, még mindig jobb, mint teljesen lemaradni a potenciális jelzésekről.
De mi a helyzet a hosszú távú kapcsolatokkal? Hogy ezt kiderítsék, a kutatók százhúsz heteroszexuális párt toboroztak össze. A minta elég nagy szórást mutatott, ha arra gondolunk, hogy voltak közte olyanok is, akik csupán három hónapja voltak együtt, míg mások harminc éve, vagy ha figyelembe vesszük, hogy 18 és 51 éves ember egyaránt részt vett a vizsgálatban.
A munkát két részre osztották a vizsgálatot vezető szakemberek, és az első részben csupán a toborzott párok felét vonták be, akik magukban töltöttek ki kérdőíveket arra vonatkozóan, hogy egy 30 napos időintervallumban ők és a párjuk milyen gyakran kezdeményeznek szexuális együttlétet, illetve hogy ők és a párjuk milyen gyakran utasítják vissza az aktus lehetőségét. Ezt egy olyan skálán kellett jelölniük, mely a „soha” opciótól a „11-nél többször egy hónapban” opcióig terjedt. Ezt követően 29 olyan viselkedés rövid leírását kellett elolvasniuk, melyeket a szexuális érdeklődésünk jelzésére szoktunk használni (például „a párom combjára teszem a kezem”), majd arra kérték őket, hogy értékeljék saját magukat és a partnerük aszerint, hogy kire melyik viselkedés jellemző akkor, ha ki szeretne fejezni a szexuális közeledését. Ezen a ponton újabb kérdőíveket is kaptak, melyekben a kapcsolattal való elégedettségükről és a másik fél iránti érzelmeikről kérdezték a résztvevőket.
Ki hogyan észleli a másik viselkedését?
Az eredmények tanúsága szerint mind a férfiak, mind a nők jól mérték fel azt, hogy mi a párjuk „bevett szokása” akkor, ha együttlére vágyik, azonban érdekes különbségként rajzolódott ki, hogy a nők hajlamosabbak voltak túlbecsülni azoknak az alkalmaknak a számát, amikor szerintük a párjuk jeleket küld számukra. Eközben a férfiak nagyjából pontosan ítélték meg ezeknek a helyzeteknek a számát.
A vizsgálat következő szakaszába a másik 60 párt vonták be, akik ugyanabban a folyamatban vettek részt. Kiderült, hogy a nők ebben a csoportban is hajlamosabbak voltak fölé lőni a tekintetben, hogy hányszor kezdeményez a másik (habár itt nem tévedtek akkorát, mint a másik csoportban), azonban a férfiak esetében az látszott, hogy ők nemcsak, hogy nem becsülik túl ezen alkalmak számát, hanem kifejezetten kevesebb olyan alkalomról számoltak be, mint amennyiszer a párjuk ténylegesen kezdeményezett volna. Ilyen értelemben alábecsülték a párjuk szexuális érdeklődését.
Felmerül persze a kérdés, hogy mi állhat ennek hátterében? Ha már az előzőekben elővettük az evolúciós pszichológiát, akkor ezt tegyük meg most is: a kutatók úgy spekuláltak, hogy a rövid távú, vagy alkalmi kapcsolatokhoz képest egy hosszú távú kapcsolatban az elszalasztott jelzések „nem kerülnek annyiba” a férfiak számára, hiszen a másik legközelebb is ott lesz mellettük, és lehetőség nyílhat a szexuális együttlétre. Ezzel szemben az elutasítás pedig épp, hogy fájóbb lehet olyasvalakitől, akire a társukként tekintenek, összehasonlítva egy olyan helyzettel, amikor a másik személye nem annyira fontos. Kiersten Dobson és csapata azonban óvatosságra int a komoly következtetések levonása előtt, hiszen a tanulmány két része között ellentmondások is feszültek, ezért szükség van a további vizsgálódásokra.
Talán mondhatjuk, hogy egy kevéssé meglepő eredményként jegyezhették fel a kutatók azt, hogy a pár azon tagjai, akik túlbecsülték a másik fél szexuális érdeklődését, azok elégedettebbek voltak a szexuális életükkel is. Ezek az emberek feltehetően vonzóbbnak élik meg saját magukat – vélik a vizsgálatvezetők. Ugyanakkor elmondható volt az is, hogy elégedettebbek voltak a kapcsolatukkal azok, akiknek a párjuk inkább alábecsülte a saját maga által kiváltott szexuális hatást – lehetséges, hogy ezek az emberek aztán nagyobb energiákat is fektetnek a kapcsolatba (hiszen úgy érzik, kevesebbszer közeledik a másik, mint valójában), ez pedig a másik fél elégedettség növelni fogja.
Az biztos, hogy nem egyszerű kiigazodni az egymáshoz való viszony ilyen kacskaringós, oda-vissza ható mechanizmusain, de azt megkockáztathatjuk, hogy egy longitudinális, utánkövetéses vizsgálat a fentiekben tárgyalt, retrospektív vizsgálatnál árnyaltabb eredményeket hozhatna, kevesebb találgatással.
Amennyiben a szexualitás terén adódó nehézségek lépnek fel, hatékony segítség lehet a párterápia, melyre lehetőség nyílik Terápiás & Tanácsadó Központunkban.
via Research Digest.
