Van, ami nem változik? – A felnőtt kötődésről

Pszichológiai megközelítésben a kötődésről először a csecsemő-, illetve a kisgyermekkori kötődés jut az eszünkbe, és elsősorban a gyermek anyjához való kötődése az, amit meghatározónak tartunk. Pedig mind a két szülőhöz való kötődés befolyásolja a gyermek fejlődését, kötődési mintázatát. Ez a gyermekkori kötődési mintázat meghatározza a későbbi szociális, társas kapcsolatainkat, ami az idő folyamán átalakulhat, változhat, hatással vannak rá életeseményeink, kapcsolataink, tapasztalataink. Tehát kötődési rendszerünkre a stabilitás, azonban a nagyfokú rugalmasság a jellemző.

Vajon mi okozza a gyermekkorban kialakult kötődési stílus megváltozását vagy éppen változatlanságát? Mit jelent, ha valaki biztonságosan kötődik? És mit, ha ambivalensen? Besorolhatóak vagyunk-e egyáltalán? Akaratunktól függetlenül alakulhat sajátos mintázatunk? Beszélhetünk prototípusokról, kategóriákról? Ezekre a kérdésekre próbálunk meg választ adni cikkünk során.

Kötődéselmélet

A kötődéselmélet két legfontosabb kidolgozója Mary Ainsworth és John Bowlby csecsemőkkel és családjaikkal foglalkoztak, és elsősorban a gyermek elsődleges gondozója felé kialakított kötődésére fókuszáltak kutatásaikban. Ez alapján a kötődés biológiai alapú, motivációs hátterű, az elsődleges gondozó iránti kötelék. Bowlby öt, születéstől megjelenő viselkedésből következtetett a kötődési mintázat sokszínűségére. Ez a szopás, a mosolygás, a sírás, a követés és a csimpaszkodás. Ezek a viselkedésmintázatok, illetve ezek megjelenése attól függ, hogy milyen válaszreakciók érkeznek a csecsemő környezetétől. Tehát a gondozói válaszkészség, az adekvát reflexió és a szenzitivitás komoly szerepet játszik a későbbi kötődési mintázat kialakulásában. Ehhez kapcsolódtak Mary Ainsworth sokéves csecsemőkutatásai, melyeknek köszönhetően megfogalmazódtak a kötődési viselkedés egyéni különbségei, a kötődési típusok, melyek a biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens (ezekhez később a dezorganizált kötődést is hozzákapcsolták, melyet itt most nem elemzünk részletesebben).

A felnőtt kötődésről általában

Bowlby három kötődési funkciót fogalmazott meg a gyermek szempontjából, amely a kötődési személyre vonatkozik: közelségkeresés (az elsődleges gondozó jelenlétének fontossága), biztonságos menedék (a kötődési személy támasz a megnyugtatásban), biztonságos bázis (a kötődési személy az exploráció, a felfedezés kiindulópontja). Bowlby azt vallotta, hogy a kötődési mintázat egy életen át fejlődik, és a három funkció a felnőttkori kötődési kapcsolatainkat is jellemzi. Mindezt azzal magyarázta, hogy a gyermek elsődleges gondozójával kialakított kötődési mintázata, ennek belső munkamodellje, belső reprezentációja alapvetően meghatározza a későbbi társas kapcsolatok minőségét.

A felnőtt kötődés mérése

Az eddigiekből kiinduló felnőtt kötődést mérő kutatásoknak kezdetben két típusa jelent meg: a klinikai interjú és a kényszerválasztásos kérdőív.

A Felnőtt Kötődési Interjú (Mary Main és munkatársai, 1985) egy félig strukturált, klinikai mélyinterjú. A gyermekkori emlékek, élmények retrospektív visszaemlékezésének, elbeszélésének és elemzésének alapján a belső munkamodell, a kötődési mintázat tudattalan rétegeire próbált rávilágítani. Itt a biztonságos típusba az emlékeiket jól integráló, érzelmeikkel tisztában lévő személyek kerültek, az elkerülő típusú személyekre az elutasítás volt a jellemző, a szorongó-ambivalens típusúakra az ellentétes érzelmekkel történő elárasztottság.

Az önbeszámolós, kényszerválasztásos kérdőív (Hazan és Shaver, 1987) lényege már a nevében is benne van: a vizsgálati személyeknek a megadott leírások, típusok (biztonságos, elkerülő, ambivalens) alapján kellett besorolniuk magukat a párkapcsolatukra jellemző csoportba. Biztonságos kötődőknek itt azok a személyek számítottak, akik számítanak mások segítségére, el is fogadják azt, bíznak partnerükben, kapcsolataik általában hosszabbak. Szorongó-ambivalens kötődés kategóriájába tartoztak azok az elárasztott személyek, akik nem bíznak másokban, kiszámíthatatlannak tartják mások reakcióit szükségleteik kielégítésére (valószínűsíthető a nem szenzitív gondozói környezet). Kapcsolataikra a szélsőségesség a jellemző, érzékenyek, féltékenyek, szorongók, magányosak lehetnek, még kapcsolatban is. Az elkerülő, félelemteli kategóriába kerülők (valószínűsíthető a szülői vagy gondozói reflektivitás hiánya) pedig félnek az intimitástól, kapcsolataik általában rövidebbek, vagy ha megszakad, azt sem veszteségnek élik meg. Idegenkednek az intimitástól, kitárulkozástól.

A kérdőív elméleti hátterében az állt, hogy

a gyermekkori kötődési személlyel kialakított kötődési mintázat, belső munkamodell meghatározza a későbbi romantikus kapcsolatban aktivizálódó kötődési mintázatot,

ami a gyermekkorihoz hasonló dinamikával működik. Ezt azzal magyarázták, hogy a felnőttek életében az említett három funkciót (közelségkeresés, biztonságos menedék, biztonságos bázis) a partner tölti be. Hiszen a partner fizikai és lelki közelsége, válaszkészsége, reflektivitása, a kettejük közötti intimitás, szexualitás ugyanolyan fontos, mint a gyermek számára a szülőé, mert a világ felfedezése (felnőtteknél ez alatt a munka, alkotás, hobbi, szórakozás értendő) innen indul, és ez nyújt menedéket aggodalom, szorongás esetén. Tehát a kötődési mintázat stabil marad, de a funkciók áthelyeződnek serdülőkorra a kortársakra, felnőttkorra a partnerre.

Kritikák, újítások, tisztázások

Annak ellenére, hogy számos kutatást inspirált a háromkategóriás kérdőív megjelenése, számos ellentmondást is szült, aminek következtében revidálták a tesztet. Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a szerelmi, intim kapcsolat valóban kötődési kapcsolat-e, hogy elkülönül-e a kettő a felnőtt partnerkapcsolatokban.

A felnőtt és gyermek kötődés természetesen nem ugyanazokkal a jellemzőkkel bír. A biztonságos partnerkapcsolat nem csupán biztonság- és közelségkeresés egyoldalúságáról szól, hanem a kötődés, gondoskodás, szexualitás kölcsönös működését feltételezi. Ez a három viselkedéses rendszer határozza meg a kapcsolati viselkedésünket. Ezek mellett személyiségünk, temperamentumunk is előhuzalozza, megszabja azt, így semmiképp sem kerülhető meg a személyiség unikalitása, egyedisége sem.

Különbség még, hogy míg

gyermekkorban a kötődési rendszer független a táplálkozástól és a szexualitástól, felnőttkorban a kötődésünk és a szexualitásunk a kapcsolaton belül hatnak egymásra

(például a promiszkuitás, a szexuális partnerek gyakori váltogatása, az intim kapcsolat és kötődés elleni hatásos taktika lehet).

Később megjelent Bartholomew és Horowitz négykategóriás kényszerválasztásos kérdőíve, mely szintén önbeszámolós besoroláson alapult. Itt már a három típust (biztonságos, szorongó-elkerülő, szorongó-ambivalens) felváltotta a négy kategória: biztonságos, elutasító, félelemteli, elárasztott. A fő dimenziók a szorongás és az elkerülés volt, valamint az önmagukról és a másokról alkotott értékelés minősége.

A legfőbb probléma ezekkel a kérdőívekkel az volt, hogy a besorolás kizárta az átfedést, az árnyaltabb kép kialakítását, az egyéni különbségek felszínre hozatalát, a variabilitást. Megjelentek a dimenzionális kérdőívek, ahol az állítások mellett több fokú skála (úgynevezett Likert-skála) segítségével válaszolhattak a vizsgálati személyek.

Később az összes addigi felnőtt kötődési kérdőív tételeit úgynevezett faktoranalízis alá vonták, és így két fő faktort neveztek meg, melyek alapvetően befolyásolják a felnőtt kötődés minőségét: Szorongás és Elkerülés. A Szorongás a kötődési személy elutasításától való félelemre, az Elkerülés a közelség elutasítására vonatkozó faktor. Ezeket az önértékelés és a kötődési személyek értékelése is befolyásolta. Így a négy felnőtt kötődési stílus a következő volt: biztonságos (Szorongás, Elkerülés alacsony), félelemteli (Szorongás, Elkerülés magas), elutasító (Szorongás alacsony, Elkerülés magas), elárasztott (Szorongás magas, Elkerülés alacsony).

Az egyik leggyakrabban használt felnőtt kötődési kérdőív a Kötődési Stílus Kérdőív, ami Feeney, Noller és Hanrahan nevéhez fűződik (ennek magyarra validált változata Hámori Eszternek és munkatársainak köszönhető). Előnye, hogy kitöltése nem igényel partneri, intim kapcsolatban való jártasságot. Negyven állítást tartalmaz, melyek összetételét személyiségpszichológiai vonatkozások is meghatározták. A Felnőtt Kötődési Stílus kérdőíve már nem kategóriákkal, hanem dimenziókkal dolgozik, így árnyaltabban képet tud adni a kitöltő kapcsolati, kötődési viselkedéséről, működésmódjáról, így nem csupán a kötődéskutatások, de a személyiségpszichológiai kutatások fontos mérőeszköze lehet.

A kutatások eredményei alapján, amennyiben elfogadjuk a négy felnőtt kötődési típust, elmondhatjuk, hogy a vizsgálatok nagyjából egyezést mutatnak a kötődési típusok eloszlását illetően: körülbelül 60% biztonságos, 20% elárasztott, 10% elutasító, 10% félelemteli.