Nem lenne akkor piaca az önsegítő könyveknek, ha nem várnánk tőlük valamilyen változást a gondolkodásmódunkban, fejlődést a viselkedésünkben. De mi a helyzet a regényekkel? Közvélemény-kutatásban jártunk utána ennek a kérdésnek.

Mindegy, hogy szórakozás, ismeretszerzés vagy válaszkeresés céljából olvasunk, a könyvek mindig feltárnak előttünk egy másfajta gondolkodásmódot, világképet, amely akár alakíthatja is a miénket. Vannak olyan regények, amelyekre évek múltán is tisztán emlékszünk, mert olyan nagy hatással voltak az életünkre. Talán mert megszerették velünk az olvasást, érzelmileg nagyon megérintettek, valamilyen cselekvésre késztettek bennünket, vagy olyan gyökeresen más és meggyőző gondolkodásmódot tártak elénk, hogy újraértelmeztük a sajátunkat. Közvélemény-kutatásunkban arról kérdeztük az embereket, nekik volt-e ilyen olvasmányélményük, azaz:

melyik volt az könyv, ami megváltoztatta az életüket?

Az alábbiakban a leggyakoribb válaszokat gyűjtöttük össze:

1. Edith Eva Eger: A döntés

Életrajzi regényében a magyar származású írónő saját történetét gyúrja össze a kliensei eseteivel. Az írónő és klinikai pszichológus túlélte a holokausztot, és ezt a traumát úgy tudta feldolgozni, hogy azóta világszerte inspirálja az embereket arra, hogy az élet nehézségei, akár borzalmas körülmények között is hogyan tudunk szabadok maradni abban, ahogy az életünket látjuk és megéljük. „Abban szeretnék segíteni olvasóimnak, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából, és válhatnak azzá az emberré, akinek lenniük kellene” – írja. A könyv előszavát Zimbardo jegyzi, aki saját elmondása szerint életében nem tapasztalt még olyan lelkesedést és ovációt a hallgatók körében, mint Eger előadása után. A könyv pedig tavalyi megjelenése óta a magyar olvasók körében is nagy népszerűségre tett szert, bár ne számítsunk egy könnyed utazásra, ha belevágunk, sokak szerint tényleg nagy hatással lehet ránk.

2. Raphaelle Giordano: A második életed akkor kezdődik, amikor megérted, hogy csak egy van

A regény talán könnyedsége és pozitív hangvétele miatt tudott nagy sikert aratni, mert ezzel együtt rengeteg gyakorlati tanácsot tartalmaz arra nézve, hogyan tudunk boldogabban élni a mindennapokban. Egy nő szokásostól eltérő „terápiáját” mutatja be, az útját ahhoz, hogy újra felfedezze önmagát, felélessze a szenvedélyt a házasságában, javítson a kapcsolatán a fiával és új hivatást találjon. A szerző kreatív coach, író és festőművész, aki a könyv elolvasása közben belső munkára, gondolkodásunk áthangolására is késztet.

3. Eleanor H. Porter: Az élet játéka

A legtöbben gyerekkori olvasmányélményként emlékeznek erre a könyvre, ami akkor és ott megmutatta, mit is jelent pozitívan gondolkodni és önzetlenül segíteni másokon, mindig mindenben a jót keresni. Főszereplője egy kislány, aki felnőttként is emlékeztethet minket arra, hogyan éljük meg az örömeket, ami a gyerekek számára olyan természetes lehet, de mi, felnőttek, gyakran elfeledkezünk róla.

4. André Aciman: Szólíts a neveden

A könyv, melyet többen nagyon elgondolkoztatónak neveztek, Elio, egy festői olasz kisvárosban élő kamasz fiú, és Oliver, egy amerikai kutató nyaralás alatt kibontakozó szerelmét mutatja be, minden belső vívódásukkal és az érzés teljes megélésével együtt: a vágyódástól a boldogságon át az elválás nehézségéig. Azóta film is készült belőle Timothée Chalamet főszereplésével, a forgatókönyv pedig az Oscar-díjat is elvitte.

5. Paul Young: A Viskó

Többek véleménye szerint toronymagasan ez volt az a könyv, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rájuk. A keresztény regény a megbocsátás, traumáink feldolgozásának kérdését boncolgatja egy misztikus helyen, a Viskóban, ami az író szerint „egy metafora a saját fájdalmainkból épített helyre, ahova beragadunk, ahol megsérülünk, ahol a fájdalmaink és szégyenünk összpontosul.” A főszereplő, Mack, a Szentháromságot képviselő alakokkal folytat párbeszédet, keresve a megbékélést saját élete árnyaival.

6. John Williams: Stoner

A könyv William Stoner életét mutatja be, aki csendesen, szinte észrevétlenül végigélte az életét, azokat a szürke hétköznapokat, amikről ritkán szólnak regények. Már maga a cím sem akar többet – se kevesebbet – mondani annál, mint ami: egy ember élete, olyan ember, akiből naponta több száz is elsétál mellettünk az utcán, észre se vesszük, és közben mégis figyelemre méltó, mert egyedi, mert egy külön univerzum, és az élete önmagában is érték. Ez az, amit gyakran elfelejtünk a magánnyal vagy céltalansággal küzdve, és ezért lehetett ez a regény sokak számára gondolatformáló.

A válaszok között természetesen ott volt még a Harry Potter is, hiszen egy generáció nőtt fel rajta, sokaknak ez volt az első könyv, ami megszerettette velük az olvasást, és azóta is egy közös élmény hordozója azokból az évekből, amikor a gondolkodásunk a leginkább formálódik. Emellett még jó pár könyvcím felbukkant, ami meghatározó volt a megkérdezettek életében: A ketrecbe zárt fiú, Vidd hírét az igazaknak, A szoba, Éld az életed, Minden ember halandó, Az aranypinty, Az út, ami hazavisz, A titok, Quo vadis, A próféta, A kis herceg, és A bennünk lévő gyermek.

Nektek volt olyan olvasmányélményetek, ami megváltoztatta az életeteket, gondolkodásmódotokat? Írjátok meg kommentben!