Vele is megtörténhet? – Depresszió gyermekkorban

Depresszió? Gyermekkorban? Hogyan is lehetséges ez? Hiszen egy gyermeknek miféle gondjai lehetnének? – kérdezzük hitetlenkedve. Gyermekkori depresszió viszont sajnos valóban létezik. Ugyan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy gyermekünkkel ez nem történhet meg, a tapasztalatok mást mutatnak. A gyermekkori depresszió tünetei nagymértékben eltérnek a felnőttkori depresszió tüneteitől, ezért is nehéz felismerni. Cikkünk ebben nyújt segítséget.

Hangulatzavarról akkor beszélhetünk, ha gyermekünk a depresszív hangulat és örömtelenség mellett egyéb tüneteket is megtapasztal, mint például alvászavar, koncentrációs problémák, értéktelenség érzése, valamint visszamaradás a pszichomotoros fejlődésben. A hangulatzavar további tünete lehet, hogy gyermekünk nehezen megvigasztalható, illetve hogy a mindennapi problémáikkal is nehezen vagy egyáltalán nem tud megküzdeni.

A gyermekkori depresszióra örömtelenség és közömbösség jellemző. Ezek megjelenhetnek például abban, ha gyermeke dicsérő szavakra vagy egy új játékra sokszor közömbösen reagál, nem mutatja öröm jeleit. Egy másik figyelmeztető jel lehet, ha a gyermek értéktelenségével vagy bűntudatával kapcsolatban fogalmaz meg mondatokat, mint például: „Én senkinek sem vagyok fontos; Ez is az én hibám”. Idősebb korban jellemző a mozgás és az aktivitás lelassulása, például az arc kifejezéstelenné válása. Passzivitás, pszichomotoros nyugtalanság jellemző, ami minden cél nélkül fel-alá szaladgálásban nyilvánulhat meg. Nézzük meg pontosan életkorokra lebontva a tüneteket.

A depresszió gyanúját keltő tünetek már igen korán, csecsemőkorban megfigyelhetőek. Ebben a korban jellemző a nyűgösség, az ok nélküli sírás, a késés a motoros fejlődésben, valamint az elakadások különböző fejlődési szakaszokban. Kisgyermekkorban megjelenik az ingerlékenység, valamint a testi panaszok. A gyermekek többször panaszkodnak például fej- és hasfájásra, szervi megbetegedés nélkül. Kisiskoláskorban tartós szomorúság, depresszív gondolatok jellemzőek. Ekkor már elhangozhatnak segítség után kiáltó kijelentések is: „Engem senki sem szeret. Senki sem akar velem játszani. Mindig én vagyok az, aki hibát követ el”. Ezek a mondatok már

a CSÖKKENT ÖNBIZALOM, a KISEBBSÉGI ÉRZÉS MEGJELENÉSÉRE

utalhatnak. Láthatjuk, hogy már kisiskoláskorban megjelenthet a verbális kifejezés, viszont ez serdülőkorban teljesedik ki leginkább. Ebben a korban hangot kapnak már a jövővel kapcsolatos negatív elvárások is. Jellemző még az aktivitás hiánya és a lehangoltság. A depresszióra való hajlamnak, illetve az esetleges negatív környezet miatt már gyermekkorban megjelenhetnek depresszív tünetek, ugyanakkor a tünetek megjelenési valószínűsége serdülőkorban erősen megnő.

A depresszív hangulat mellett az alvás (kevés vagy túlalvás) és az evés zavarai (étvágytalanság vagy mértéktelen táplálkozás) is megfigyelhetőek.

A depressziós gyermek nem ugyanúgy játszik, mint kortársai. Azonos korú társai között visszahúzódóvá válik. Gyakran jellemző a gátlásos viselkedés, és a félénkség. Szüleivel és közvetlen környezetével szemben viszont lobbanékonnyá, esetenként kezelhetetlenné is válik. Előfordulhat szinte kezelhetetlen agresszivitás is. Elveszítik fantáziájukat és sokszor fáradtnak tűnnek.

Nevelés kérdése?

A depresszió az érzelmi fejlődés során alakulhat ki, amikor a gyermekek számos készséget sajátítanak el, mint az érzelmek megtapasztalása, felismerése, szabályozása, kontrolálása, illetve szabályozása.

A NEGATÍV ÉRZELMEKRE ADOTT SZÜLŐI REAKCIÓK KIEMELT JELENTŐSÉGŰEK

ebben a folyamatban. Az elsődleges gondozók reakcióira való érzékenység erősen befolyásolja a negatív érzelmek intenzitását és lefolyását. Hosszú távú hatása van továbbá az érzelmi szabályozás fejlődésére. Fontos, hogy gyermekünk tudja: ezek az érzések kontrollálhatóak, és szükség esetén számíthat szülői segítségre.

Stresszes életesemények vagy biológia?

Sokszor halljuk, hogy meghatározó a nevelés, ugyanakkor a közvetlen környezetre is visszavezethető a depresszió megjelenése. Hol gyökerezik vajon a megjelenő problémák forrása? Számos esetben a környezet problémáinak „tünethordozójaként” látjuk a gyermekeket. Ez azonban fordítva is helytálló lehet, amikor a családban jelentkező probléma forrása éppen a gyermek betegsége. Legtöbbször a kettő kölcsönös egymásra hatásával találkozunk.

Ma már nem titok, hogy a gyermekkori depresszió hátterében a genetikai és egyéb biológiai tényezők mellett a pszichoszociális és környezeti tényezők is szerepet játszanak.

A depresszió kialakulásának valószínűsége nő

A BIZTONSÁGOT NYÚJTÓ ANYAI KAPCSOLAT HIÁNYA

esetében. Depressziós anyák gyermekei esetében nagyobb az érzelmi szabályozásban jelentkező problémák megjelenésének valószínűsége. Depressziós szülők gyermekeinél kétszer-háromszor magasabb a korai kezdetű depressziós zavar kockázata. Összefüggés mutatkozik továbbá a korai nehéz temperamentum, a gondozói instabilitás és a korai kezdetű depresszió között. A születés időszakában jelentkező problémák, mint például az alacsony születési súly szintén a gyermekkori depresszió rizikófaktorának tekinthetők.

A családi, elsősorban szülői hatásokon kívül az életesemények is befolyással lehetnek a depresszív tünetek megjelenésére. Ezeket az életeseményeket leggyakrabban a viselkedésfüggő és viselkedéstől független, illetve interperszonális és non-interperszonális csoportba sorolják. Lássuk, melyek pontosan ezek a stresszes életesemények:

• a viselkedésfüggő életesemények, mint például az iskolai bukás, szakítás a partnerrel, teherbeesés, vita vagy veszekedés a szülőkkel illetve a szülők között,
• a szülők közötti kapcsolat megromlása, a testvér egészségi állapota, a közeli hozzátartozó szomatikus betegsége, a fizikai bántalmazás, a gyakori családi konfliktus.
• az anyák depressziós tünete, a szülőfigura megváltozása, az egyik szülő elvesztése,
• a fizikai bántalmazás és a gyakori családi konfliktus,
• a szülők válása, különélés, gyakori költözés,
• kortárs kapcsolatok hiánya
• fizikai bántalmazás és szexuális abúzus.

Láthatjuk tehát, hogy számos tényező hozzájárulhat a gyermekkorban megjelenő depresszió kialakulásához. Először fontos, hogy felismerjük: igenis probléma van! Ha képesek vagyunk észrevenni az első figyelmeztető jeleket, egy kis odafigyeléssel, tudatossággal rájöhetünk a probléma forrására is. Ebben segíthet, ha pszichológushoz fordulunk. Mivel a gyermek szoros kapcsolatban áll közvetlen környezetével, a családterápiában való részvétel előrelendítheti a gyógyulást.