Vérrel verítékkel – az élsport árnyas oldala

Napjainkban egyre több sportoló áll nyilvánosság elé, meséli el a saját történetét, gyermekkori élményeit és szólal fel a sportolás közben elszenvedett bántalmazás ellen. Bizonyos esetekben ugyanis az emberfeletti teljesítmény mögött szóbeli, de akár fizikai abúzus is áll. De legalizálhatják-e az elért eredmények az embertelen bánásmódot? Lehet-e elfogadott a gyermekek elleni agresszió, ha a „jó ügy érdekében” történt?

Az edző–tanítvány viszony egy roppant szoros kapcsolat, az élsportolók, versenyzők esetében különösen, hiszen a gyerekek rengeteg időt – akár napi több órát – töltenek edzéssel. Az élsportolók gyakran már kicsi gyerekkoruktól kezdve keményen dolgoznak azért, hogy az élmezőnybe kerülhessenek.

A sportban és a sport által szocializálódnak, az edzőjük tehát az életük rendkívül meghatározó alakja.

A sportolói környezetben az ő szava jelenti a kiindulópontot, az iránymutatást, a fejlődési lehetőséget. Nem mindegy tehát, hogy egy bizalmas mentori kapcsolatban vagy egy bántalmazó és megfélemlítő tekintélyalak mellett nő fel egy gyermek, hiszen más-más mintázatokat fog megtanulni. Ha az az alaptézis egy gyermek életében, hogy a győzelem érdekében mindent el kell viselni, akkor előfordulhat, hogy a későbbiekben sem fogja felemelni a hangját az ilyen bánásmóddal szemben, hanem csendben tűr majd. Mindemellett a gyerekek nem ismerik fel, hogy ami velük történik az bántalmazás, mert azt a sport velejárójának gondolják.

Az alá-fölé rendeltség és a kiszolgáltatottság is megjelenhet ebben a kapcsolati rendszerben, az edzők érzékenysége és önreflexiója éppen ezért kiemelten fontos.

Hiszen a gyerek elsősorban gyerek és csak utána sportoló.

A bántalmazás összes formája traumatizál és beláthatatlan károkat okozhat, amit semmiféle edzői elgondolás vagy módszer nem írhat felül.

Sok példát láthatunk arra, hogy egyes sportolói közegekben normalizálódott a bántalmazás, hiszen az edzők, vagy épp a szülők úgy vélik, hogy a cél érdekében akár durva eszközöket is be lehet vetni. Vannak olyan szervezeti tényezők, amelyek elősegítik a visszaéléseket, van ahol elfogadottá vált ez a fajta működésmód, mint a sportolói lét szükséges része. Éppen ezért a sportolóknak meg kell hozniuk a saját áldozataikat, legyen szó akár fizikai, akár lelki fájdalomról. Egy angol kutatás szerint például a sportolók 75 százaléka tapasztalt szóbeli bántalmazást pályafutása során, 11 százalékuk ellen fizikai bántalmazást is elkövettek, míg 14 százalékuk szexuális bántalmazás áldozata lett.

Sajnos nem kell túl messzire mennünk, ha ilyen edzői túlkapásokról, esetleg sportolási környezetben elkövetett agresszióról beszélünk. Magyarországon is – az egyre szaporodó visszajelzések és nyilatkozatok alapján – megjelenik az erőszak a sportban. Érzelmi, mentális és fizikális abúzusra, de akár szexuális visszaélésre is volt már példa a hazai sportolói körökben. Elég csak az úszóbotrányokra gondolnunk, hogy színes palettával szolgálhassunk a bántalmazás témakörében. Az UNICEF Magyarország 2014-es felmérése a sportban szerzett tapasztalatokat vizsgálta gyermekjogi szempontból. A kutatási mintában az esetek 73 százalékában fordult elő érzelmi bántalmazás, 39 százalékban jelent meg a fizikai erőszak, 31 százalékban pedig szexuális zaklatás.

De hogy lehetnek ilyen magasak az arányok? A hierarchikus viszonyok, a jutalmazási struktúra, a sportban megjelenő normák, a testi kontaktus gyakorisága mind-mind elősegítik egy olyan sportolói kultúra kialakulását, amelyben elfogadott, sőt teljesen normális a bántalmazó légkör. A teljesítmény fontosabb, mint a sportoló biztonsága, jólléte, érzelmei. Ráadásul a sportolói világ egy igen zárt közeget képez és az edzések, a versenyek helyszínei gyakran fizikailag is elszigetelik a sportolókat, így a biztonságos, megtartó kapcsolatok, a család, a barátok még kevésbé tudnak segíteni.

Megeshet persze az is, hogy a sportolónak nem igazán biztonságos az otthoni „hátországa” sem. Előfordul, hogy egy olyan edzőtől szenved el a sportoló sérelmeket, akinek a legnagyobb biztonságot kéne nyújtania. Hogy az edző egy olyan ember, aki az élet minden területén jelen van, hogy a családtag. Ilyen esetekben egy gyermek még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül, hiszen sehová nem tud menekülni, nincs hová, nincs kihez elfutnia. Egy gyereket ez a fajta szerepkonfliktus még inkább összezavarhat, még nehezebbé teheti a sportolói és mindennapi életet, hiszen ez a kapcsolat nem szűnik meg azzal, hogy becsukja az edzőterem ajtaját.

Akár nemzetközi, akár hazai viszonylatban gondolkozunk ismét találunk példákat. Például Andre Agassi, profi amerikai teniszező is édesapja álmainak megvalósítója kellett legyen. Gyerekkorában apja spártai módszerekkel edzette, ami miatt világ életében gyűlölte a teniszt. Ettől függetlenül roppant eredményes karriert tudhat maga mögött: vezette többek között a világranglistát, azon kevés játékosok egyike, aki mind a négy Grand Slam-tornát megnyerte, nyolcszoros Grand Slam bajnok, olimpiai bajnok.

Úgy tűnik tehát, hogy ezekkel az eszközökkel kiemelkedő eredmények érhetőek el. A sportolói közegnek pedig mindene az eredmény: legyél első, hiszen mindenki csak a legjobbat jegyzi meg! A társadalom ünnepli és jutalmazza a győzteseket, miközben eltűri a sportolókkal szembeni visszaéléseket. De vajon mi a cél? A kiégett, megnyomorított aranyérmesek futószalagon gyártása vagy lelkileg egészséges és kiegyensúlyozott sportolók képzése, akik eredményeit a saját teljesítményükhöz és képességeihez viszonyítjuk. Ha az előbbi mentalitás megszűnne, akkor a sportolók frusztrációja és teljesítménykényszere is csökkenhetne, ami által talán kevésbé hódolnának be az embertelen módszereknek.

Egy ideális világban az eredményorientáltságot felválthatná a megelégedettség érzése, ami abból fakad, hogy a sportoló úgy érzi kihozta magából a legtöbbet.

Amíg nincsenek következmények, amíg a szervezetek eltűrik az ilyen eseteket és elfordítják az arcukat, addig a hatalmukkal visszaélő szakemberek megmaradnak a sportolói közegben. Amíg nem fogadjuk el, hogy az erőszak rendszerszintű probléma, addig nem érhetünk el változást. Ha nem gondoljuk át a sportolói közeg szervezeti felépítését, struktúráját, jogszabályi rendszerét és kultúráját, ilyen esetek elő fognak fordulni és azok a bizonyos csontvázak ki fognak esni a szekrényből. Nemcsak az adott visszaéléssel, az adott bántalmazóval kell foglalkozni, hanem a rendszer felépítésével, a sportolói szervezetekkel, szövetségekkel is.

Az edző szerepe

Ahogy a 2014-es UNICEF jelentés, úgy a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány 2022-es sport kutatása is kiemelt szerepet tulajdonít az edzőknek. Az edző szakértelme csak egy része az edzői tevékenységnek, az általa ellátott feladat sokkal komplexebb, hiszen a személyisége, viselkedése, hozzáállása, odafigyelése mind az edzések hangulatát, mind a gyerekek sportoláshoz való viszonyát meghatározhatja. A cél tehát olyan edzők képzése, akik tudományosan alátámasztott és szakmailag igazolt módszerekkel dolgoznak, amelyek a sportolók testi-lelki jóllétét szem előtt tartva segítik a sikerek elérését.

Ha úgy érzed, további támogatásra van szükséged, fordulj Terápiás és Tanácsadó Központunk szakembereihez, akik pszichológiai tanácsadás keretein belül segítenek neked a nehézségekkel való megküzdésben és az egyensúly kialakításában.