Gyakran hallani, hogy a mai fiatalok beképzeltek, önelégültek és önzők. Nem érdekli őket a társadalom, a közösség, csak magukra koncentrálnak. Nemcsak a közvélemény, de tudományos munkák is foglalkoznak az ifjú nemzedék nárcizmusával. Az idősebbek előítéletéről van szó, vagy tényleg jobbak voltak régen a fiatalok? Milyen valós tényezők állnak a sztereotípiák mögött?
Ha a Google keresőjébe elkezdjük beírni, hogy „a mai fiatalok”, a mondat befejezésére felajánlott lehetőségek között olyanokat találunk, mint „a mai fiatalok puhányok”, a „mai fiatalok nem akarnak dolgozni” vagy „a mai fiatalok problémái”. De pontosan kik ezek a mai fiatalok? És miért gondolja mindenki, hogy gond van velük?
Az Y generáció
Az Y-generáció a mai 20-30 éveseket foglalja magába, tehát azokat a fiatalokat akik a ’80-as, ’90-es években születtek a 2000-es évvel bezárólag. Éppen ezért szokás őket millenniumi, vagy ezredfordulós nemzedéknek is nevezni. Az Y generáció a technika száguldó fejlődésével párhuzamosan nőtt fel, egy egyre inkább globálisnak mondható, az individualizmust piedesztálra emelő, fogyasztói társadalomban. Kissé ellentmondásos, hogy ugyanez a társadalom kéri számon a fiatalokon a folytonos telefonozást, közösségi média használatot és selfie-zést. A mai húszasok és harmincasok
abban, a média által megerősített tudatban nőttek fel, hogy mindenki különleges.
Jeane M. Twenge, a San Diegoi Egyetem professzora, valamint az Y generációról szóló számos publikáció és könyv szerzője, úgy gondolja: a mai fiatalok kifejezetten önzők, sőt nárcisztikusak. Véleményét többek között az Amerikai Egészségügyi Hivatal 2008-as felmérésével is alátámasztja. A kutatás szerint a nárcizmus háromszor gyakoribb a 20 évesek körében, mint a 65 év felettieknél, és 1982-es adatokhoz képest 58%-kal nőtt az előfordulása a mai egyetemistáknál, mint az őket megelőző nemzedéknél.
Twenge 2012-es összefoglaló tanulmánya alapján az Y generáció tagjai anyagiasak, nem érdekli őket a politika és a közélet, és kevésbé éreznek felelősséget a közösség sorsa iránt, mint a korábbi generációk. Úgy gondolja: a mai fiatalok gyerekként túlzottan el lettek kényeztetve. Mind az iskolában, mind a sportban teljesítmény nélkül is jutalmat kaptak, emiatt fiatal felnőtt korukra önbecsülésük a nárcizmus mértékéig feldagadt. Szerinte ennek veszélyes következményei lehetnek a társadalomra nézve.
Nárcisztikus Pán Péterek?
2020-ra az Y generáció tagjai fogják a munkavállalók 75 százalékát, ezzel párhuzamosan a szavazók döntő többségét kitenni. A „probléma” általában a felnőtté válás kapujában csúcsosodik ki. A millenniumi nemzedék tagjai irracionális elvárásokkal, hatalmas önbecsüléssel és elismerés iránti vággyal vágnak neki az életnek. Ezek a jellemzők megnehezítik a helytállást az élet minden területén, például a munka világában is. Egy 2015-ös felmérés szerint az Y generáció képviselői átlagosan magasabb képzettséggel bírnak, mint az őket megelőző X generáció (1960-80) tagjai, ennek ellenére kevésbé tudnak elhelyezkedni.
Késleltetetten jelennek meg a munkaerőpiacon. 25-30 éves felnőttként, állás nélkül diplomát diplomára halmoznak, a szülői ház komfortzónájában maradnak (főznek-mosnak rájuk, nincs rezsi), és nem igyekeznek elérni a felnőtt lét hagyományos kritériumait, mint a házasság vagy az önálló egzisztencia. A
felnőni nem akaró, szülőkhöz visszaköltöző fiatalok
jelensége miatt, az Y nemzedéket Bumeráng vagy Pán Péter generációnak is nevezik. Kérdéses persze, hogy a jelenség mögött valóban a saját elhatározás áll vagy inkább a korlátozott gazdasági lehetőségek.
Kibontakozó felnőttkor
Tényleg a mai fiatalok lennének a világtörténelem legnárcisztikusabb és leginkább individualista generációja? Noha az eredményeket érdemes komolyan venni, nem szabad a sztereotípiák csapdájába esni. A mindenkori idősebb generációk előszeretettel nehezményezik az ifjabb nemzedékek viselt dolgait. A fiatalok szidalmazása azonban gyakran nem több puszta előítéletnél.
Elég ha csak a 20. század felcímkézett generációinak fejlődésére gondolunk. A világháborúk között született „elveszett nemzedék” felnőve a „nagy generációvá” vált. Az 1946 és 1960 között született Baby Boomer generációt fiatalon szabadelvűséggel és a hagyományok felrúgásával vádolták, mára ambiciózus és keményen dolgozó nemzedékként tekintünk rájuk. Az X generáción annak idején azt kérték számon, hogy túl sokat követel. Ezek alapján korántsem meglepő, hogy a mostani 20-as 30-asok is megkapták a saját címkéiket. De valóban más lenne ez a generáció elődeinél?
Jeffrey Arnett, a massachusetts-i Clark University professzora nem ért egyet vele, hogy nárciszisztikus generációról lenne szó. Szerinte egyszerűen csak a fogalmainkon kell változtatni. Az ezredforduló egyik sajátossága, hogy a huszonévesek
nem tartják magukat többé serdülőnek, de még felnőttnek sem érzik magukat.
Ezt a „kettő között vagyok” állapotot nevezi Arnett kibontakozó felnőttkornak, melye egy abszolút pozitív jelenségként ír le. A millenniumi nemzedék kritikusai hajlamosak elfelejteni, hogy a mai fiataloknak egy felgyorsult és kiszámíthatatlanabb világban kell helytállniuk. A munkaerőpiac felvevőképessége szerény, az igények viszont magasak és gyorsan változnak. Ebben a gazdasági helyzetben tehát az a legígéretesebb stratégia, ha a fiatal széleskörű, többféle területen alkalmazható kompetenciákat szerez. Ez viszont szükségszerűen hosszan tartó folyamat.
A média és a közvélemény ellenséges hangvételű a mai fiatalokkal kapcsolatban, annak ellenére, hogy egy sor indikátor azt jelzi, hogy jobbak, mint elődeik. Magasabb képzettséget szereznek és toleránsabbak egymással szemben. A munkaerőpiacon pedig nem csak egy állást keresnek, hanem olyan munkát aminek értelme van, összhangban áll a társadalmi értékeikkel. Ebből a nézőpontból tehát az Y generáció nem önző, éppen ellenkezőleg, kivételesen nagylelkű generáció, ami jobbá teheti a világot.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=3s
