A zene rejtély. Körülvesz minket, felemel, más szférákba repít, elbűvöl, meghat. Számtalan módon van ránk hatással, rengeteg minden miatt élvezzük, és mindeközben még tanít és fejleszt is. Mi a titka, hogyan módosítja agyunkat és mit kaphatunk tőle? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keresünk választ.

A zene hihetetlenül gazdag tapasztalat és információcsomag, ami agyunk nagy részét igénybe veszi, felpezsdíti és egyben formálja is. Rengeteg különböző irányból hat ránk és stimulál minket akkor is, ha zeneélvezőként fogadjuk be és merülünk el benne, akkor pedig főleg, ha mi magunk hozzuk létre: hallgatjuk, nézzük, érezzük, mozgunk rá, elraktározzuk magunkban. Ráadásul a többféle modalitást, amin keresztül találkozunk vele, össze is kell hangolni és egyben értelmezni, hogy a végén az az élmény szülessen meg, amit mindannyian szeretünk és keresünk.

Éppen azért, mert ennyire összetett és érzelmileg ennyire erős ingerről van szó, feldolgozása remek kihívást jelent agyunknak. Márpedig az agy (szerencsére) egy olyan rendszer, ami folyamatosan alkalmazkodni próbál a környezet kihívásaihoz, és ennek nyomán változik is – ezt hívják agyi plaszticitásnak. Mindebből pedig az következik, hogy a zene, de főleg a zenélés hatására agyunk sok területén jelentős változás és fejlődés következik be.

A zenehallgatásnak már önmagában jótékony élettani hatásai vannak, és például fájdalomcsökkentésre is használják.

Mi történik az agyban, ha zenét tanulunk?

Először is drámai túlzás volna azt állítani, hogy tökéletesen értjük mi, miért, mikor és hogyan változik meg agyi plaszticitás címszó alatt. Az azonban biztos, hogy a gyakorlás hatására egyes agyterületek között új összeköttetések alakulnak ki, más agyterületek pedig jelentős növekedésnek indulnak. Ez alapvetően azért történik, mert idegrendszerünk így teszi lehetővé az információ gyorsabb és nagyobb felbontású szállítását.

Egy vizsgálatban például, ahol képzett zenészek agyszerkezetét hasonlították össze zeneileg képzetlenekkel, azt találták, hogy a zenészek kérgestest nevű agyterülete nagyobb. Ez a régió köti össze a két agyféltekét egymással, ezért ha fejlettebb, akkor az agyféltekék között a kommunikáció is jobb, így például a két kéz összerendezett finom mozgása is, amire nagy szükség van a zenéléshez. Egy másik vizsgálat szerint a zenészek kisagya is nagyobb – ez pedig a motoros koordinációért, és ami a zenében kulcsfontosságú, az időzítésért, a ritmusok feldolgozásáért felelős terület. Megint más vizsgálatok arra mutattak rá, hogy zenészeknél az egyes ujjak, hangok vagy hangszínek részletesebben, nagyobb felbontásban jelennek meg az agyban, ezért az ezekkel kapcsolatos észlelés is sokkal finomabb, precízebb.

Agyunk tehát remekül alkalmazkodik a kihívásokhoz, „megizmosodik”, ha kell, ráadásul zene hatására több területen is jól látható fejlődést mutat. És hol lehet ezt használni?

Zene hatására a boldogságérzetet kiváltó hormonokat – dopamint és szerotonint – bocsát ki agyunk.

A zene gyógyít

Mondjuk agysérülteknél, például az afázia esetében a rehabilitáció részeként. Az afázia (az 'a' fosztóképző és fázia='beszéd' összetételéből) általában stroke vagy más agysérülés következtében kialakult zavar, ami miatt sérül a beszédmegértés vagy a spontán beszéd. Ez a betegek 24–52 százalékánál jelentkezik a stroke-ot követő egy hétben, és 12 százalékánál még akár fél éven keresztül (vagy olykor tovább is) fennállhat. Miután afáziás betegeknél megfigyelték, hogy könnyebb számukra egy szöveg eléneklése, mint felmondása, kialakítottak egy módszert (Melodic Intonation Therapy). Ebben a betegek szóképzése több oldalról kap segítséget: egyfelől a hangok megformálása dallammal, másrészt a beszéd folyamatossága, tempója a ritmus kopogásával.

De hasonlóan jól működő, Music-Supported Motor Therapy-nek (MSMT) keresztelt módszert dolgoztak ki részleges bénulásban, paréziában szenvedő beteg fejlesztésére is. A paretikus végtag nehezen mozgatható, koordinálható és gyengébb. Ennek fejlesztése érdekében különféle mozgásformákat gyakoroltatnak a beteggel, illetve az MSMT esetében ezt zenével ötvözik. A részlegesen lebénult karú beteg például zongorázik vagy elektromos dobon játszik. Azok a betegek, akik ilyen terápiában részesültek, jellemzően gyorsabban nyerték vissza motoros képességeiket, jobban javult az időzítésük, mozdulataik pontossága és finomsága, mint hagyományos rehabilitációban részt vevő társaiknak.

A gyorsabb fejlődés mellett a zenével gyógyuló betegek jobban is élvezték a zenés gyakorlással töltött időt.

Ezekben az esetekben ugyan az a döntő, hogy az agy mennyiben képes a változásra, regenerálódásra, ami nagyban függ az életkortól. Bár felnőtteknél már egyre kevésbé, ám még náluk is segítséget jelent a zene beiktatása a folyamatba. Egyrészt valószínűleg a multimodális aktivitás miatt (hallás-érzés-mozgatás) hat serkentően, vagyis könnyebb úgy fejlődni, ha több irányból érkezik komplexebb inger, másrészt a zene jótékony érzelmi és motivációs hatásainak is nagy szerepük lehet (gondoljunk bele mennyivel komplexebb és érdekesebb egy dallamot zongorán megtanulni, mint egy egyszerű mozdulatsort).

 

Felhasznált szakirodalom: Altenmüller, E., & Schlaug, G. (2015). Apollo's gift: new aspects of neurologic music therapy. In Progress in brain research (Vol. 217, pp. 237-252). Elsevier.