Amikor végigfut gerincünkön a borzongás – a zenehallgatás örömeiről

A zene a nyelvhez hasonlóan már a korai időktől kezdve végigkíséri az emberiség fejlődését és a mindennapok szerves részét képezi. Az utóbbi évtizedben elterjedt eszközök által ma már bárhol és bármikor hozzáférünk a legkülönfélébb típusú zenékhez. Vajon miért érzünk borzongást a nagyon jó zenék hallatán? Ennek járunk most utána, érdemes velünk tartani.

A zenehallgatás évezredek óta tartó töretlen népszerűségének egyik oka, hogy számos érzelmet mozgat meg, és ezáltal erőteljes élményt jelent számunkra. A zenei kogníció kutatásában az egyik legtöbbeket foglalkoztató téma a zene érzelmekre gyakorolt hatásának vizsgálata, ezen belül pedig

egy kifejezetten különös, zenére adott affektív válasz, a zenei borzongás. 

A zenei borzongás arra a jelenségre utal, amikor egy zenei élmény hatására reszketést, csiklandós érzést, hidegrázást élünk át pár másodperc erejéig többnyire a nyak hátsó részén, a fejbőrön, az arcon, a gerinc mentén, vagy akár az egész testfelületen. A zenei borzongás kiváltó okait kutató szakemberek két főbb irányzat mentén jutottak konszenzusra.

Az egyik elméleti bázis szerint a különböző zenei elemek váltják ki a borzongás élményét, ilyen például egy hirtelen hangerőváltozás, egy új hangszer belépése vagy a hangok frekvencia tartományának bővülése, vagyis a hangmagasság megváltozása. A másik irányzat képviselői úgy gondolják, hogy a zenehallgatásra adott érzelmeket kísérő fizikai aktiváció növekedésével hozható összefüggésbe a fent tárgyalt jelenség. Ugyanis amikor megváltozik például a légzés, a szívritmus vagy a bőrellenállás, az megnövekedett vérellátással társul az agy jutalomért felelős területein, mely során eufóriát előidéző neurotranszmitterek szabadulnak fel – ez borzongásban nyilvánul meg.

2001-ben publikálta döntő jelentőségű kutatását a Blood-Zatorre szerzőpáros, akik arra voltak kíváncsiak, vajon a zene kiváltotta borzongás jelensége milyen agyi válaszokat eredményez. Az akkori viszonyok szerinti legfejlettebb agyi képalkotó eljárással, az úgynevezett PET vizsgálattal készítettek felvételeket az épp borzongást átélő vizsgálati személyek agyáról. A neurológiai vizsgálat során úgy találták, hogy a zenei részletek hallgatása közben egyes agyterületeken megnövekedett, ezzel egyidőben más területeken csökkent az aktivitás.

Megnövekedett aktivitást tapasztaltak például a szupplementer motoros területeken. Ez a jelenség azonban nem számított újdonságnak, sokkal inkább érdekesség volt. Ugyanis a legtöbb zenei kísérletben megjelenik a motoros területek aktivációja, ez azért lehet, mert a zene hallgatása mindig erős mozgási késztetéssel társul. Ezenkívül megfigyelték a nem specifikus arousal rendszer, a motoros rendszer és a jutalmazó rendszer együttes aktivációját is. A kutatók számára váratlan eredmény volt a jutalmazó rendszer aktivitása, amely csak a biológiailag jutalmazó ingerekre – amilyen az étel vagy a szex –, illetve bizonyos drogok hatására aktiválódik. Vagyis a zenei borzongás során olyan élvezetet élhetünk át, mint például szeretkezés vagy egy nagy tál paradicsomos spagetti elfogyasztása közben. A kutatók tehát tulajdonképpen harminc év késéssel jutottak arra az eredményre, amelyet Ian Dury már a hetvenes években megállapított Sex&Drogs&RockRroll című számában.

Azonban idővel kiderült, hogy nem minden ember tapasztalja meg a fent leírt zenei borzongást, illetve, akik megtapasztalják, azok sem azonos intenzitással és gyakorisággal.

Ez a jelenség új távlatokat nyitott a zenepszichológia tekintetében, megszülettek az egyéni különbségekre fókuszáló kutatások. Egy 2016-os kutatás arra az eredményre jutott, miszerint az agy fehérállományának megnövekedett kapcsolatai, melyek összekötik a szenzoros feldolgozó területeket (szuperior temporális gyrus) az emocionális és szociális feldolgozó területekkel (inzula és mediális prefrontális kortex) szolgálnak magyarázattal az individuális különbségekre a zene által kiváltott jutalmazás szempontjából. Tehát azok a személyek, akiknek fehérállománya nagyobb mennyiségű idegsejtkapcsolatot tartalmaz ezeken a területeken, inkább élnek át zenei borzongást. A megnövekedett fehérállomány adódhat például a neuronok nyúlványainak fokozott elágazódásából, vagy az axonok szigeteltségének – más szóval a mielinizáció – különbségéből.

Az egyéni különbségek vizsgálata a személyiségpszichológia területén kutatók fantáziáját is megmozgatta. Legfőképpen arra voltak kíváncsiak, hogy milyen kapcsolatban áll a személyiség típusa a zenei borzongás átélésével. Úgy találták, hogy a személyiség ötfaktoros modelljének (más néven Big Five-nak, melynek dimenziói: extraverzió, lelkiismeretesség, barátságosság, nyitottság, neuroticizmus) nyitottság faktorával áll kapcsolatban a zenei borzongás. Ezt a jelenséget azzal magyarázták, hogy az új élményekre nyitott emberek többet foglalkoznak a mindennapok során zenével, például koncertre járnak, hangszeren játszanak, ezért gyakrabban tapasztalnak borzongást.

Mások inkább a kontextuális tényezőkre fektettek hangsúlyt. Vizsgálati személyek önbeszámolói alapján megállapították, hogy befolyásoló tényező lehet többek között a zeneválasztás, a zenéhez fűződő kapcsolat és a hangulat is. Több borzongásról számoltak be azok, akik maguk választhattak zenét, valamilyen különleges jelentéssel bíró zenét hallgattak, illetve szomorú vagy boldog hangulatban voltak.

Azt láthattuk, hogy a zene lehet olyan, akár az evés, vagy a szeretkezés, ezen kívül nyitottsággal könnyen átélhetjük a borzongás-élményt. Emellett megpróbálhatjuk kiváltani a borzongást úgy is, hogy egy számunkra kedves zenét választunk és figyelembe vesszük a hangulati ingadozásunkat. A gerincünkön tehát bármikor végigfuthat az a bizonyos zenei borzongás.