„A szorongás egy végtelennek tűnő, szűk, hideg éjszaka” – legmélyebb aggodalmaink forrásáról

A szorongás és a félelem között létezik egy alapvető különbség. Míg a félelemnek jól meghatározható tárgya van, addig a szorongás tárgy nélküli diffúz, megfoghatatlan. Éppen emiatt általában jóval nehezebben is tudjuk kezelni ezeket a negatív érzéseket. De vajon honnan eredhetnek a mindennapjainkat beárnyékoló, nyugtalanító aggodalmaink? Hogyan válhatnak kezelhetőbbé és leküzdhetővé? Mit tehetünk ellenük?

Sigmund Freud elmélete szerint a szorongás két mechanizmusra vezethető vissza. Egyrészt énünk legmélyebb rétegében, az ösztön-énben gyökerező tudattalan szexuális és agresszív késztetésekből eredhet, másrészt pedig túlzottan szigorú szuperegónk, felettes énünk fenyegető tartalmaiból. Freud elképzelései ma már inkább metaforikusnak hangozhatnak, viszont hozzá hasonlóan máig úgy tartják a pszichoanalitikusok, hogy

a szorongás jelzés, amely megmutatja számunkra, hogy a tudattalanban veszély van.

Az énünk pedig úgy reagál erre a vészjelzésre, hogy mozgósítja személyiségünk elhárító vagy védekező mechanizmusait, hogy azok megakadályozzák az elfogadhatatlan gondolatok és érzések betörését a tudatba. Ha a szignálként szolgáló szorongás nem képes megfelelő mértékben aktiválni az énünk védekező erőit, akkor intenzív tartós szorongás és további tünetek alakulhatnak ki. Tehát a freudi elmélet szerint a szorongás adaptív jelzés is, amely megelőzhet egy esetlegesen még súlyosabb tünetekkel járó belső konfliktust.

Szorongás, félelem vagy mindkettő?

A szorongás és a félelem alapvetően elkülönül egymástól. A félelemnek azonosítható tárgya van, míg a szorongás tárgy nélküli és irracionális félelmet, feszültséget takar. A szorongás jellegzetes tünetekkel jár. Pszichológiai jelei közé tartozik a félelem és az aggodalom érzése, a pesszimizmus és a koncentrációs nehézségek. Testi tünetei pedig például a verítékezés, a kipirulás vagy az elsápadás, a szédülés, a mellkasi fájdalom vagy a fokozott szívritmus. A szorongás bizonyos helyzetekben adaptív számunkra, például ha új és ismeretlen kihívásokkal kell szembenéznünk vagy vészhelyzetbe kerülünk. Kórossá akkor válik, ha az egyén már nem tudja kontrollálni a szorongás intenzitását és tartalmát. A szorongás gyakran egy olyan tudatos, elfogadható félelemhez kötődik, amely tulajdonképpen

egy mélyebb és kevésbé elfogadható aggodalmat leplez.

Sokunk időnként nem is tudja meghatározni, hogy miért szorong, néha fogalmunk sincs, mi a baj, csak érezzük, hogy valami nincsen rendben. Ilyen helyzetben egy terapeuta általában kiválóan tud segíteni, hiszen közösen könnyebb lehet felderíteni a szorongás eredetét, annak tudattalan gyökerét. A pszichodinamikus szemléletű szakemberek ezt sokszor a szorongások fejlődésünk során alakuló hierarchiája mentén igyekeznek visszafejteni.

Szorongásaink hierarchiája

Freud és a későbbi pszichoanalitikus kutatók megfigyelései alapján felállíthatjuk a szorongások fejlődési hierarchiáját. Személyiségfejlődésünk során az életkor előrehaladtával újabb és újabb kihívásokkal kell szembenéznünk, amelyek sokszor az adott időszakra specifikus szorongásokat is természetes módon magukban rejtenek. Ha felismerjük, hogy mely típusú szorongás feloldásában vannak nehézségeink, akkor megnyílhat az út azok kezelése felé is. A téma szakértői hat szorongástípust határoztak meg. Az első a felettes én eredetű szorongás. Ez tulajdonképpen arra utal, hogy a bűntudat vagy a lelkiismeretfurdalás érzése miatt a személy nem képes megfelelni a saját maga által támasztott elvárásainak, belső normáinak. Hasonlóan mély zsigeri szorongást okozhat számunkra a testi sérüléstől való félelem. Ez lehet például egy végtag elvesztésétől való félelem, de a maradandó fizikai károsodástól való szorongás is áthathatja az életünket. Mindezt akár úgy is, hogy tudatosan nem vagyunk tisztában vele, hogy innen erednek a mindennapjainkat megnehezítő kellemetlen érzéseink. Szintén alapvető szorongási forma a számunkra

fontos személyek szeretetének, elismerésének és támogatásának elvesztésétől való félelem.

Ennek még ősibb rétege, amikor valaki amiatt szorong, mert fél, hogy nemcsak a fontos személy szeretetét veszítheti el, hanem akár magát a személyt is. Ezt a diffúz nehéz érzést szeparációs szorongásnak is nevezik a szakemberek. Azt jelenti, hogy a személy alapvető szorongása abból fakad, hogy irreálisan fél attól, hogy valami miatt el kell szakadnia szeretteitől vagy idő előtt el fogja veszíteni őket. A szorongás egy további mélyen gyökerező típusa a támadástól, a megsemmisüléstől való félelem. Ez utalhat halálfélelemre, de önmagunk, személyiségünk elvesztésétől való félelemre is.

Ha nevén nevezzük, legyőzhetővé válhat

Amint a szorongás tárgyra lel, sikerül felismernünk és megfogalmaznunk, hogy mi az az inger vagy szituáció, amire negatív érzelmeink irányulnak, máris nem szorongásról, hanem félelemről beszélhetünk.

Ilyen értelemben a szorongás tehát a félelem rejtőzködő előalakja is lehet. Viszont természetesen nem minden félelmet előz meg szorongás, és nem is minden szorongás tárgyiasítható. Az emberek különböznek abban, hogy mennyire képesek felismerni és tudatosítani szorongató érzéseik mélyebb okát. Ebben nagy segítséget nyújthat egy szakember, akinek külső nézőpontját segítségül hívva könnyebben visszafejthetővé válhatnak mindennapjainkat is megnehezítő szorongásaink mélyebb forrásai. Hatékony technika lehet a szorongás leküzdésére annak tárgyiasítása, konkretizált félelemmé alakítása. Ezáltal a megfoghatatlan, kezelhetetlen negatív érzések megszelídíthetővé válhatnak. A félelem ellen már sokkal közvetlenebb megküzdési stratégiák mozgósíthatóak, míg a szorongás könnyen passzivitásba sodorhat minket.