Amennyi örömöt és önbizalmat kaphatunk egy jó kapcsolatból, legalább annyi negatív hozadéka lehet egy rossznak. Sokaknak ismerős érzés lehet, hogy bizonyos emberek társasága nemhogy feltölti, sokkal inkább lemeríti őket. Ilyen személyeknél akár egy közepesen hosszú beszélgetés után is fáradtnak és levertnek érezhetjük magunkat, még akkor is, ha nem kerültek elő igazán problémás témák. Ilyenkor gyakran magunkban keressük a hibát, pedig az energiavámpírokat fel lehet ismerni, és védekezhetünk is ellenük!
Az energiavámpír természetesen nem hivatalos pszichológiai fogalom, de benne él a köztudatban, és a kifejezéssel felcímkézett személyek működésmódja sokszor valós mentális zavarokhoz kapcsolható. Az energiavámpír tulajdonképpen egy
gyűjtőfogalom az olyan „mérgező” kapcsolatokra, amiben a másik személy elszívja az energiánkat és érzelmileg lemerít minket.
Az ilyen személyek csak használják a másikat. Manipulációval, bűntudatkeltéssel, nyílt vagy álcázott kritikával érik el, hogy megkapják a megfelelő visszajelzést (elismerést, sajnálatot, együttérzést), ami saját hiányzó érzelmeiket vagy erőforrásaikat pótolja. Pszichés működésmódjuk sajátossága, hogy
az érzelmi szükségleteiket mások kárára elégítik ki.
Persze legtöbb esetben nem tudatosan, mégis hatalmas sérüléseket okozva. Az empatikus és érzékeny emberek különösen hajlamosak az energiavámpírok áldozatává válni, mivel megértésük és támogató hozzáállásuk miatt sokáig észre sem veszik, mennyire kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket a másik személy. Akár párkapcsolatban, akár a baráti társaságban vagy a munkahelyen akadunk össze olyan személlyel, aki lemeríti érzelmi tartalékainkat, jobb minél hamarabb kilépni a kapcsolatból. Honnan ismerhetjük fel a különböző fajtájú energiavámpírokat, és mit tehetünk ellenük?
A nárcisztikus
Az ilyen személyek számára mindig saját maguk az elsők. Minden róluk szól, nagy adag önbecsüléssel rendelkeznek, és el is várják a csodálatot, valamint a figyelmet. Természetesen mindenki szereti, ha megdicsérik, és mindannyiunknak szüksége is van az elismerésre. A probléma ebben az esetben az, hogy fontosságérzésük fenntartásához olyan mértékű visszajelzésre van szükségük, ami teljességgel egyoldalú. Tehát
saját értékességük bizonygatása közben, mintegy melléktermékként leértékelik a másik személyt.
Aki sokszor nem is érti, hogy egy rövid beszélgetés után miért érzi magát hasznavehetetlennek vagy vesztesnek. Főleg a párkapcsolatban élés tud nagyon fájdalmassá válni egy ilyen személlyel. A viselkedés hátterében saját emocionális korlátozottságuk áll, emiatt nehezen viszonozzák a valódi érzelmeket. Az ilyen emberekkel szemben reális elvárásokat kell felépíteni önmagunkban! Felesleges önzetlenséget vagy megértést várni tőlük. Nem szabad az önértékelésünket egy nárcisztikus személy véleményétől függővé tenni! Abban az esetben, ha elkerülhetetlen kapcsolatban maradni valakivel, akinél ehhez hasonló viselkedést tapasztaltunk, érdemes a kommunikációt praktikus szintre terelni. Megmutatni, hogy milyen haszonnal jár neki a személyünk, de a mélyebb érzéseinket másnak tartogatni.
A drámázó
Olyan emberek tartoznak ide, akik a legkisebb kellemetlenségeket is képesek teljesen túldramatizálni. Ha megfázik vagy apró sérülést szerez, akkor „majdnem meghalt”, ha lekési a buszt vagy elveszít valamit, akkor „mindig vele történik ilyesmi”. A történtekre hivatkozva pedig minden hibáját és ballépését el kell nézni.
A környezetében élők pedig csak arra lesznek figyelmesek, hogy miután elhagyja a szobát, elhasználtnak és kimerültnek érzik magukat a panasz- és mentségáradat után.
Az ilyen személyek esetében arra érdemes figyelni, hogy ne hagyjunk teret a félrevezetéseknek. Igyekezni kell nyugodtan és türelmesen végighallgatni a kifogásokat, de fel kell hívni rá a figyelmet, hogy minden probléma ellenére vannak olyan kötelezettségek, amiket nem lehet elkerülni. Fontos, hogy ne hagyjuk, hogy a különböző drámákkal takarózva kibújjon a feladatok alól és ránk erőltesse azokat.
A beszélő
Azok a személyek, akik „lelki szemetesládának” használják a körülöttük lévőket. Bár
azt a látszatot keltik, hogy könnyű beszélgetőpartnerek, tulajdonképpen nem érdekli őket a másik.
Magukkal foglalkoznak. Kapcsolódni szeretnének, de mivel a másik felet nem hagyják szóhoz jutni, könnyen monológba fullad a társalgás. A probléma ebben az esetben is az, hogy nem valódi társként tekintenek a másik személyre, csak egy eszközként, ami a saját igényeik szerint felhasználható. Az ilyen helyzetekben nem szabad belemenni a játszmába és a végtelenségig bennragadni a ránk osztott szerepbe.
Sokszor a passzív hallgatásba kényszerítenek minket az ilyen típusú személyek, más esetekben pedig a legrosszabb oldalunkat hozzák felszínre, mert egy idő után agresszíven reagálunk rájuk. Mindkét esetben saját magunknak ártunk a legtöbbet. Érdemes megszakítani a másikat, vagy finoman hangot adni annak, hogy egy beszélgetéshez két emberre van szükség.
Az áldozat
Az önsajnálat nagymesterei. Az egész világ ellenük van, és ez az oka a boldogtalanságuknak. Amikor pedig valaki megoldást ajánl a problémáikra, egyszerűen az „igen, de…” típusú válaszokkal fegyverezik le. Mindenkinek vannak nehéz időszakai, de az ilyen személyeknél ez az állapot konstans, a megoldatlan problémák állandók, és minden más téma vagy esemény fontosságát felülírják a kapcsolatban. Azzal szívják el a környezetük energiáit, hogy
önmagukat áldozat szerepbe helyezik, és annak ellenére, hogy szerintük senki nem tud rajtuk segíteni, folyamatosan sajnáltatják magukat.
Különösen nehéz barátságokban kezelni az ilyen embereket, hiszen minden segítő próbálkozásunk kudarcra van ítélve. A tehetetlenség viszont bűntudatot ébreszt, főleg ha esetleg egy idő után önkéntelenül is kerülni kezdi az ember a társaságukat. Ilyen esetekben nagyon fontos meghúzni a határokat! Tudatni kell az áldozat típusú baráttal, rokonnal vagy kollégával, hogy fontos számunkra a mondandója, de korlátozott időnk van, és csak akkor szeretnénk alaposabban kitárgyalni a dolgokat, ha beszélhetünk a megoldásokról is. Nem kell elutasítani a segítségnyújtást, de nem szabad hagyni, hogy valaki más kilátástalansága magával rántson minket.
A kontrolláló
Az irányításmániás energiavámpírok arra törekednek, hogy ellenőrizzék a körülöttük lévőket, és megszabhassák, mikor, hogyan kell érezzék magukat. Mindenről van véleményük. Meggyőződésük, hogy az az egyetlen és helyes olvasat, ahogy ők látják a dolgokat. Mint mindegyik másik „típus” esetében, itt is a túlzásokkal van a probléma.
Azáltal, hogy kontrollra törekszik valaki felett, egyben érvényteleníti is a másik fél érzéseit,
ha nem úgy működik, ahogy ő elképzelte. Tipikus szófordulat ilyen esetekben a „tudod mire van neked szükséged?” típusú kérdés. Amire természetesen meg is adja a választ. Az irányításmániás személyekkel való kommunikáció kulcsa, hogy ne próbáljuk meg irányítani őket. Nem szabad elveszíteni a természetes magabiztosságunkat, de nem kell megmondani neki, hogy mit tegyen vagy ne tegyen. Érzékeltethetjük az irányába, hogy nagyra értékeljük a tanácsát, ugyanakkor a saját értékelésünk alapján fogunk döntést hozni. Fontos, hogy megőrizzük önbizalmunkat, és ne essünk bele az áldozat szerepbe!
Ha valaki azt tapasztalja, hogy bizonyos emberek társaságát követően kimerültnek és levertnek érzi magát, meg kell próbálni átgondolni, hogy milyen a viszonya az illetővel. Saját energiaszintünk és kapcsolataink javítása érdekében érdemes egy képzeletbeli leltárt készíteni azokról az emberekről, akik feltöltenek minket, és azokról, akik elveszik az energiáinkat és kimerítenek érzelmileg. Meg kell húzni a határokat, és igyekezni kell időnk nagy részét olyan személyekkel tölteni, akik többet adnak hozzánk, mint elvesznek!
Felhasznált szakirodalom Orloff, J. (2010). Emotional Freedom: Liberate Yourself from Negative Emotions and Transform Your Life, Harmony Orloff, J. (2011). The 5 Types of Emotional Vampires in Your Life. Psychology Today. 01.18.2011