Mi köze a filmeknek a pszichológiához? Úgy tűnik, több mint ahogy először gondolnánk. A kapcsolat kétoldalú. Egyrészről az olyan pszichológiai elméletek, mint például a pszichoanalízis, lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy a különböző művészeti alkotásokat – így a filmeket is – mélyebben értelmezzük. Másrészről viszont mi magunk is benne vagyunk a filmnézésben. Nemcsak a mozi élményét határozzák meg korábbi tapasztalataink, de a látottak is formálhatják személyiségünket!
A filmek nagyon erősen hatnak érzelmeinkre, alakítják a világról és önmagunkról alkotott képünket. „A művészetek között a film képviseli leginkább a pszichoanalízist” – írta Popper Péter. Mindezzel arra utalt, hogy a film a vizuális művészetekben megteremtette a szabad asszociáció képi megjelenítésének lehetőségét, ezáltal utat nyitva saját tudattalanunk megismerésének. Amerikában a 90-es évektől kezdve határolódott el a művészetterápiától a filmterápia mint önismereti eszköz. A Hesley-Hesley szerzőpáros Rent two films and let’s talk in the morning című művében sajátos módszert dolgozott ki, amely filmek segítségével a páciens önismereti és problémamegoldási sémáinak egyéni változatát építi fel. Német nyelvterületen is alkalmaznak moziterápiát (Kinotherapie) vagy mozgóképterápiát (Bewegungsbildtherapie). Bár a más-más elnevezésű módszerek eszköztára is részben eltérő, abban mind egyetértenek, hogy a megfelelő filmek nézésével közelebb juthatunk önmagunkhoz! Cikkünkben szubjektív választás alapján mutatunk be öt filmet az utóbbi öt évből, melyek nemcsak szórakoztatnak vagy elgondolkoztatnak, hanem önismeretileg is hasznunkra válhatnak!
Sráckor
Richard Linklater alkotása már csak a megvalósítás formája miatt is különleges pszichológiai szempontból. A történet egy kisfiú felnőtté válását mutatja be hatéves korától egészen tizennyolc éves koráig. Amitől egyedülálló, hogy tizenkét éven át készült, így a színészek valóban a szemünk előtt cseperednek és öregszenek. Nem dokumentumfilmről van szó, így van fikciós történet, mégis annyira intim élmény, mintha mi magunk is ott ülnénk a család nappalijában. Az otthoni viták, párkapcsolati kudarcok, első szerelmek és szívfájdalmak bármelyikünk életéből ismerősek lehetnek. Főszereplőnk aranyos kisfiúból nyegle kamasszá, majd lassan fiatal férfivé válik, de nem pusztán fizikai szinten dokumentálja a film az évek múlását. Miközben a személyiségfejlődését figyeljük, önkéntelenül
szembe találjuk magunkat egzisztenciális kérdésekkel.
Kik vagyunk valójában? Hogyan lettünk azok, akik vagyunk? Hogyan hatnak ránk a körülöttünk élő emberek? Nem nagy fordulatokról, mindent elsöprő szerelmekről szól a film, egyszerűen az életről.
Vademberek hajszája
Ricky Baker (a zseniális Julian Dennison) egy túlsúlyos, undok, de hatalmas lelkű árva fiú, akinek minden vágya, hogy gengszter legyen, de az érzéseit haikuban mondja el. Utolsó esélyként új nevelőszülőkhöz kerül. A misztikus új-zélandi vadon szélén élő Bella néni (Rima Te Wiala) túláradó szeretete hamar ellágyítja a kezelhetetlen kamaszt, és
életében először otthon érzi magát.
Egy váratlan tragédia miatt azonban Rickyt újra a gyermekvédelem felügyelete fenyegeti, ami elől inkább az erdőbe menekül. A félreértések kavalkádja következtében abszurd országos szintű hajtóvadászat indul Ricky és a magának való, mogorva Hec bácsi (Sam Neil) ellen. A felszínen a történet egy egyszerű road movie a „bozótosnak” nevezett őserdőben, ahol a kezdetben konfliktusos páros kénytelen összefogni. Pszichológiai szinten azonban sokkal többről van szó. Ricky és Hector metaforikus apa-fiú viszonyában két traumáktól terhelt, szeretetre éhes ember egymásra találását figyelhetjük meg. Bár vizuálisan és dramaturgiailag a film varázslatosan meseszerű, az összetett, gyorsan a szívünkhöz növő karakterek valódi emberi súlyt adnak a történetnek.
Testről és lélekről
Enyedi Ildikó Arany Medve díjas filmje már a címében is pszichológiai kérdéskört érint. A szerelemről szól, de klisék nélkül. Hol meseszerű történeti elemekkel, hol pedig statikus állóképekben, szenvtelen beállításokkal. A történet Mária (Borbély Alexandra), egy autisztikus vonásokat mutató minőségellenőr és Endre (Morcsányi Géza), a fél karjára béna pénzügyi igazgató egymásra találását meséli el, közös munkahelyükön, a vágóhídon. Látszólag nagyon különböző karakterek, de kiderül, hogy esténként egymással álmodnak szarvasok képében. Noha minden vágyuk, hogy egymáséi legyenek a való életben is,
elválasztják őket saját korlátjaik.
A szimbolikus történet mögött az érzések és ösztönök örök harca húzódik. Meddig érdemes küzdeni egy bizonytalan szerelemért? A konfliktus nem kívülről, hanem önmagukból fakad, hiszen vágyaik ellenére, erőfeszítésekre van szükségük, hogy önmagukon túl jutva, közeledjenek egymáshoz.
Frances Ha
Frances (Greta Gerwing) egy húszas évei végén járó, brooklyni lány, aki nem találja a helyét a világban. Táncosnő szeretne lenne, de évek óta csak gyakornok egy társulatnál. Az egyetemet már régen befejezte, de valójában nem vette saját kezébe életének irányítását, sodródik az árral. Se fizető állása, se állandó lakása. Álmodozik, tervez, az élete folyamatos változás,
mégsem akar felnőni.
A történet szerencsére nem ragad le olyan sablonos kérdések boncolgatásánál, mint hogy főhősünk az álmait kövesse vagy inkább próbáljon meg érvényesülni. Frances nemcsak a New York-i művészvilág és hipszterek, de egy egész generáció felnövésképtelenségének manifesztációja. Csetléseiben és botlásaiban legalább annyira benne van a döntések kiszámíthatatlanságának és a választások végtelenségének terhe, mint saját szorgalmának és tehetségének esetleges hiánya.
Ifjúság
A film paradox módon – címével ellentétben – sokkal inkább az időskor kihívásaival foglalkozik. Sorrentino alkotása az Alpokba kalauzolja nézőit, ahol egy luxusszálloda vendégeit ismerhetjük meg. Itt pihen Fred (Michael Caine), a már nyugdíjba vonult, világhírű zeneszerző-karmester és a filmrendező, Mick (Harvey Keitel). Bár a cselekményfolyamot érdekes mellékszereplők (komikus táncú masszőrlány, teniszlabdákkal zsonglőrködő Maradona, lebegő jógi) és epizódok tarkítják, a történet zömében kettejük élettapasztalatinak megvitatására fűződik fel. Egyikük sem kerülheti ki, hogy
élete végén szembenézzen tettei következményeivel
és néhány kellemetlen kérdéssel. Pusztán az életkor nem garantálja a bölcsességet. A film nem tagadja, hogy a fiataloknak is vannak problémái, de ezek a gondok szinte ironikusak maradnak. Az ifjúságnak még megvan a lehetősége, hogy kijavítsa a hibákat.
