Hétrészes cikksorozatunkban a hét főbűn pszichológiájáról tudhattok meg érdekes részleteket. Az első kardinális bűn, amelyet bemutatunk nem más, mint a kevélység. Egy a hét közül vagy minden bűn forrásának tekinthető? Tényleg párkapcsolati előnyökkel jár? Valóban balítélettel párosul? Olvassatok tovább, cikkünkből kiderül!
A kevélységnek mint főben járó bűnnek igazán különös története van. Gergely pápa a hatodik században minden bűnök forrásának nyilvánította. Úgy tekintett a kevélységre, mint a bűnök királynőjére, és mint minden gonosz gyökerére, amely túl alattomos ahhoz, hogy a többi bűn mellé helyezzék, így levette a 7 főbűn listájáról. Így került a kérkedés az első helyre, amit a kevélység édestestvérének tartottak. Egy ideig fogalmi zavar ötvözte a kevélység és kérkedés közti különbséget, majd összevonták a kettőt, így került ismét a kardinális bűnök élére a kevélység.
Autentikus büszkeség vs. önhitt kevélység
Kétség kívül még a mai napig is nagy bizonytalanság övezi. Most akkor egy a hét közül vagy tényleg minden bűn forrásának tekinthető? Jessica Tracy és Richard Robins kutató pszichológusok éppen erre a kérdésre keresték a választ. A kutatók a kissé régies „kevélység” és modernebb hangzású szinonimája, a „büszkeség” közti jelentésárnyalati különbségre koncentráltak. Tanulmányukban kétféle büszkeséget különböztettek meg: az egyik a hiteles büszkeség, a másik pedig az önhitt büszkeség.
Míg az első típusú büszkeség átélése fontos érzelmi és kapcsolati előnyökkel járhat, addig az utóbbi tekinthető a Gergely pápa által tartott alattomos kevélységnek.
Mindkét típusú büszkeség egy saját magunknak köszönhető pozitív eseményből ered. Ezt a pozitív eseményt pedig céljaink és identitásunk szempontjából nagy jelentőséggel ruházzuk fel. Simon M. Laham Miért jó, ha néha rosszak vagyunk? A 7 főbűn pszichológiája című könyvében a következőképpen illusztrálja a kettő közti különbséget: Képzeljük csak el, hogy egy fontos és nehéz vizsgára rengeteget tanultunk, és megtudtuk, hogy jó eredményt értünk el. Majd képzeljük el azt, hogy egyáltalán nem készültünk a vizsgára, mégis nagyon jól teljesítettünk. Az első esetben a teljesítményünkkel arányosan és megérdemelten, hiteles büszkeséget élünk át. A másodikban azonban nem a kemény munkánknak, hanem egy jóval állandóbb tulajdonságunknak, a magas IQ-nak vagy tehetségünknek tudható be a siker. Ekkor a büszkeség átélése többnyire beképzeltséggel és önhittséggel társul. Laham szerint tehát
a két különböző érzelem az események eltérő értékeléséből, magyarázatából fakad.
Az autentikus büszkeség számos pozitív személyiségvonással társul. A hitelesen büszkék ugyanis extrovertáltabbak, együttműködőbbek, érzelmileg stabilabbak, magabiztosabbak és nyitottabbak az új élményekre, sőt, még az önbecsülésük is magasabb. Továbbá sokkal kevésbé küzdenek szorongási zavarokkal vagy fóbiákkal, kevésbé bizonyulnak agresszívnek és alacsony hajlamot mutatnak depresszióra. Ha ez még nem lenne elég, a hitelesen büszkék elégedettebbek párkapcsolatukkal és kiterjedtebbek a társas kapcsolataik. Szimpatikusak mások szemében, amitől népszerűségnek örvendhetnek. Nagyon egyszerűen fogalmazva az autentikus büszkeség boldogabb életet eredményez.
Ami a legjobb az egészben, hogy a büszkeség egy önmagát erősítő folyamat része. Amikor egy feladatot sikerrel teljesítünk, büszkeséget érzünk. A büszkeség áthuzalozza a gondolkodásmódunkat, amitől magabiztosabbá válunk, és megnő bennünk a kontroll érzése. Ez azt eredményezi, hogy kitartóbbak leszünk, a kitartásunknak köszönhetően pedig újabb sikereket érünk el, amitől még több büszkeséget érzünk.
Szakajtsunk egy levelet más dicsőségének babérkoszorújából!
A siker átélése tehát elengedhetetlen a büszkeség érzéséhez. De vajon az emberek csak saját tetteikkel kevélykednek szívesen? Robert Cialdini, az Arizonai Állami Egyetem adjunktusa szerint nem. Cialdini megfigyelte, hogy az egyetemi futballkupa idején a diákok sokkal harsányabban villogtak a saját egyetemük csapatának egyesületi színeiben, amikor épp az ő csapatuk nyert, mint mikor vesztett. A szurkolók, noha ténylegesen nem járultak hozzá a futball csapat győzelméhez, mégis büszkélkedtek a sikereikkel. Ezt a jelenséget Cialdini BIRGing-nek nevezte el, ami az angol Basking In Reflected Glory rövidítése, vagyis: sütkérezni a dicsőség visszfényében.
A BIRGing jelensége nem csak a sportdrukkerek köreiben megfigyelhető. Barack Obama támogatói, miután 2008-ban megnyerte az amerikai elnökválasztást, még öt napon át kint hagyták a kampánytáblákat otthonaik előtt. Ezzel szemben McCain szavazói jóval hamarabb, három nappal korábban leszedték saját tábláikat. A szavazók viselkedése azzal magyarázható, hogy szívesen sütkéreztek Obama sikerének visszfényében.
Büszkeség és balítélet
Miután az autentikusan büszke emberek számtalan előnyt élvezhetnek, addig az önhitt kevélységre hajlamos személyek egy sor negatív személyiségvonás terhét cipelhetik. Ők ugyanis általában jóval agresszívebbek, hajlamosabbak szorongási zavarokra és fóbiákra, depresszióra is. Párkapcsolataik kevésbé kielégítőek és kevésbé részesülnek társas támogatottságban. Mindennek tetejébe Ashton-James és Jessica Tracy kutatók egy cikkükben megállapították (melynek szellemesen a Büszkeség és balítélet címet adták), hogy a kevélyek ráadásul előítéletesebbek is. A vizsgálat során megkérték a vizsgálati személyeket, hogy idézzenek fel egy olyan pillanatot, amikor „önmagukat helyezték előtérbe, elbizakodottan és beképzelten viselkedtek”. Ezt követően megkérték a vizsgálati személyeket, hogy mondják el benyomásaikat egy másik csoport tagjairól. A vizsgálat eredményein szembetűnően kirajzolódott, hogy
a beképzelt kevélységet megélő személyek jóval előítéletesebbek, mint a kontroll csoport tagjai.
A kevélység neuroanatómiája
A legtöbbünk számára jóval kevesebb mentális energiabefektetést igényel elszállni magunktól, mint kritikusan szemlélni saját képességeinket. Egy japán agykutató, Hidehiko Takahashi munkatársaival büszkeséget és szégyenérzetet átélő személyek agyi aktivációját vizsgálta mágneses agyi képalkotó eljárással. A vizsgálat során élesen kirajzolódott, hogy azok, akik büszkeséget éltek meg, sokkal kevesebb agyi aktivációt mutattak, mint azok, akik szégyent éltek át.
Az agy a szégyennel és a bűntudattal ellentétben, a büszkeséget sokkal automatikusabban dolgozza fel.
A bűnök királynőjének tehát két megtestesülése létezik. Az egyik az önhitt büszkeség, amelynek rendszeres gyakorlása sok minden mellett kielégítő párkapcsolatot és mentális egészséget eredményezhet. A másik a beképzelt büszkeség, amelynek amennyire csak lehet, érdemes ellenállnunk, hiszen számos negatív tulajdonsággal párosulhat és (pár)kapcsolati boldogulásunk kerékkötője is lehet.
Felhasznált szakirodalom:
Cialdini, R. B., Borden, R. J., Thorne, A., Walker, M. R., Freeman, S., & Sloan, L. R. (1976). Basking in reflected glory: Three (football) field studies. Journal of Personality and Social Psychology, 34(3), 366–375. https://doi.org/10.1037/0022-3514.34.3.366
Lyman, S. M. (1989). The Seven Deadly Sins: Society and Evil (REV AND EXPANDED ed.). Rowman & Littlefield Publishers.
Miller, C. B. (2009). Yes We Did! Basking in Reflected Glory and Cutting Off Reflected Failure in the 2008 Presidential Election. Analyses of Social Issues and Public Policy, 9(1), 283–296. https://doi.org/10.1111/j.1530-2415.2009.01194.x
Takahashi, H., Matsuura, M., Koeda, M., Yahata, N., Suhara, T., Kato, M., & Okubo, Y. (2007). Brain Activations during Judgments of Positive Self-conscious Emotion and Positive Basic Emotion: Pride and Joy. Cerebral Cortex, 18(4), 898–903. https://doi.org/10.1093/cercor/bhm120
Tracy, J. L., & Matsumoto, D. (2008). The spontaneous expression of pride and shame: Evidence for biologically innate nonverbal displays. Proceedings of the National Academy of Sciences, 105(33), 11655–11660. https://doi.org/10.1073/pnas.0802686105
Tracy, J. L., & Robins, R. W. (2007). The psychological structure of pride: A tale of two facets. Journal of Personality and Social Psychology, 92(3), 506–525. https://doi.org/10.1037/0022-3514.92.3.506
Tracy, J. L., Cheng, J. T., Robins, R. W., & Trzesniewski, K. H. (2009). Authentic and Hubristic Pride: The Affective Core of Self-esteem and Narcissism. Self and Identity, 8(2–3), 196–213. https://doi.org/10.1080/15298860802505053
Tracy, J. L., Shariff, A. F., & Cheng, J. T. (2010). A Naturalist’s View of Pride. Emotion Review, 2(2), 163–177. https://doi.org/10.1177/1754073909354627
Williams, L. A., & DeSteno, D. (2009). Pride. Psychological Science, 20(3), 284–288. https://doi.org/10.1111/j.1467-9280.2009.02292.x
